Az idén 1500 milliárd forintot szeretne kifizetni az NFÜ
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2013-ban a tavalyi, eddigi rekordösszeg másfélszeresét, összesen 1500 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrást szeretne kifizetni - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Csúcson a használhatatlan kárpótlási jegy árfolyama
A kárpótlási jegyek használatát eredetileg három évre tervezték. Az első szabadon választott kormány kárpótlási eszköze még 23 évvel később is fellelhető, és a tőzsdén éppen emelkedik az ára. Legutóbb Mol részvényekre lehetett cserélni, ma viszont már semmire sem használható.
Van remény a tartós növekedésre
A legfrissebb adatok szerint az ipari termelés augusztusban ismét csökkent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor az előző hónaphoz képest újra bővülni tudott, így most a legnagyobb kérdés, hogy mikor sikerül a szektornak tartósan növekedési pályára állni. Mivel az újrainduló európai uniós beruházásokkal a kormányzati szektor, a Növekedési Hitelprogram folytatódásával pedig a vállalati szektor is hozzájárulhat az ipari termelés élénküléséhez, ezért reményeink szerint erre a következő hónapokban esély lehet – mondta el Hodina Péter, a K&H Bank Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.
Áttörés az elektronikus adattárolásban az új ezüst-ionos technológia
Akár 1 terabájt (1000 gigabájt) adatot is képes tárolni egy 200 négyzetmilliméteres csipen az eddig használt tetszőleges hozzáférésű memória, a RAM ezüst-ionon alapuló továbbfejlesztett változata, angolul Resistive RAM (ReRAM) - tájékoztatta a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-t.
Nagyobb biztonságban a befektetési alappiacon
Egyszerűbben bővíthetik a lakosság számára kínált befektetési alapok választékát a forgalmazók, a befektetési jegyek és a pénz mozgásának közvetlen összekapcsolása révén pedig még biztonságosabbá válik a hazai befektetési alapok piaca a Központi Elszámolóház és Értéktár – a tervek szerint – novemberben élesedő új elektronikus kereskedési platformja révén - olvasható a KELER sajtóközleményében.
Jó erőben a forint - 296 alatt az euró jegyzése
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Gyengélkedett az export augusztusban
A KSH előzetesen közzétett adatai alapján augusztusban az export euróban számított értéke 3,3, az importé 3,9%-kal csökkent a tavaly augusztushoz viszonyítva. Mindez jelentős visszaesés a júliushoz képest, amikor az export 4,8%-os, az import értéke 4%-os bővülést jelzett.
Ma is lefelé mozdulnak az európai börzék
Miután a piaci hangulatot továbbra is elsősorban az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos washingtoni kötélhúzás határozza meg, így folytatódni látszik a piaci lejtmenet Európában is. Nyitásban a német DAX index stagnált, a francia CAC-40 index 0,1 százalékkal, a brit FTSE-100 index 0,2 százalékkal került lejjebb. Veszteséggel kezdte a napot a BUX index is, nyitásban 0,35 százalékkal 18.374,11 pontra esett.
Visszaesett augusztusban az ipari termelés
A KSH ma közzétett adatai alapján 2013 augusztusában az ipari termelés 1,4%-kal csökkent éves összevetésben a júliusban mért 4,8%-os bővülés után.
A MOL értékesítette a stratégiai gáztárolót tulajdonló MMBF Zrt.‐ben lévő tulajdonrészét
A MOL 2013. október 7‐én megállapodást írt alá a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséggel (MSZKSZ), valamint az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.‐vel az MMBF Zrt.‐ben lévő tulajdonrészének értékesítéséről - olvasható a BÉT honlapján.
Új százdolláros bankjegyet bocsátottak ki
Új, az eddig forgalomban lévőknél nehezebben hamisítható bankjegyeket vezet be keddtől az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed).
Érdemes venni valamit? OTP, MOL, MTelekom, Richter?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,06 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 18 439,30 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Nemcsak dolgozni, tanulni is egyre többen mennek külföldre
Tovább nőtt a külföldön tanuló magyar egyetemisták száma a Napi Gazdaság keddi számában ismertetett kutatás szerint.
Az ázsiai növekedés lassulására figyelmeztet a Világbank
A Világbank a csökkenő nyersanyagárakra és a lassuló kínai exportra tekintettel rontott a Kelet-Ázsia fejlődő országainak idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzésén.
Tovább szenvednek az USA piacok - 4 hetes mélyponton az S&P
Az amerikai költségvetési vita elhúzódása, illetve a megegyezés hiánya miatt folytatódott a Wall-Street-i részvénypiacok csökkenése hétfőn is, amelynek következtében a Dow és az S&P 500 indexek egy havi mélypontra érkeztek.
A magyar credit managerek szerint csökken a kockázat a magyar gazdaságban
A magyar credit managerek a kockázati szint csökkenését jelzik előre a magyar gazdaságban - közölte a Credit Management Szövetség.
Elégedetlen a brókerével? Cserélje le egy gépre!
Katonai konfliktus (pl. Szíria) miatt drágul az olaj ára? Aszály veszélyezteti a gabona piacát? Netán kedvenc vállalata fontos bejelentést tett? Szeretne mindezekből profitálni, de brókere épp foglalt, vagy ami rosszabb: elaludt aznap? Vagy Ön még mindig 3-4%-os bankbetétben "pihenteti" pénzét?