Több mint 33 ezer cég szűnt meg 2013-ban
Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.
Jogszabályváltozások - Több ponton változik az illetéktörvény
Több ponton változik az illetéktörvény jövőre: mentesül az illetékteher alól a házastársak közötti ajándékozás és vagyonátruházás, szigorodnak ugyanakkor a gazdálkodó szervezetek közötti egyes tranzakciók illetékmentességének feltételei.
Változnak a társasági adóra vonatkozó szabályok
Több ponton változik a társasági adózás.
Csányi Sándor értékesítette OTP-bónuszrészvényeit
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 63 364 darab OTP részvényhez jutott a bankcsoport javadalmazási politikája keretében, amely részvényeket azonnal értékesített is - közölte a bank kedden a BÉT honlapján.
Lezárta a BKK a villamostendert: a CAF nyerte a pályázatot
Az újraértékeléssel lezárta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a villamostendert, amelyet ismét a spanyol CAF cég nyert meg - közölte a központ kedden az MTI-vel.
Jogszabályváltozások - Változnak a kisadók
Január 1-jétől változik a népegészségügyi termékadó (neta), a közműadó, az energiaadó, a regisztrációs adó, a kata, a hitelintézetek számára pedig bevezetnek egy egyszeri különadót.
Emelkednek a rokkantsági és rehabilitációs ellátások
A rokkantsági és a rehabilitációs ellátások, valamint a baleseti járadékok összege is emelkedik január 1-jével a nyugdíjakkal azonos mértékben.
Emelkedik az emelt összegű ápolási díj
Január 1-jével több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegű ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, melynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz.
Növelte bevételét a kecskeméti VER-BAU Kft. 2013-ban
A generál kivitelezéssel és ipari padlóburkolatok készítésével foglalkozó kecskeméti székhelyű VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. 2013-ban közel 35 százalékkal, 6,3 milliárd forintra növelte árbevételét - mondta Versegi János, a cég tulajdonosa az MTI-nek.
Lettország az eurózóna tagja lett
Lettország az eurózóna legújabb tagja lett január elsején. Így az eurózóna tagjainak száma tizenhétről tizennyolcra emelkedett, miután Riga euróra cserélte a lett nemzeti fizetőeszközt, a latot.
Megszűnik az NFÜ
Megszűnik a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jogutódlással január elsejével, az uniós fejlesztési programok végrehajtása a szaktárcákhoz kerül, míg a források felhasználását a Miniszterelnökség koordinálja.
Változott a kötetlen munkarend és a szabadság kiadásának szabályozása
A parlament még nyáron módosította a Munka törvénykönyvét, a kötetlen munkarendre és a szabadság kiadására vonatkozó új szabályok január elsejével léptek hatályba.
A személyek szabad mozgása az európai integráció egyik sarokköve
Az európai integráció és az egységes piac egyik sarokkövének nevezi szerdán hajnalban kiadott nyilatkozatában a személyek szabad mozgáshoz fűződő alapjogát Andor László foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos, üdvözölve, hogy éjféltől a román és a bolgár munkavállalók is minden korlátozás nélkül vállalhatnak munkát az Európai Unió összes tagállamában.