Nincs erőnk már balhézni sem? 22%-kal csökkent a házassági perek száma

2011-ről 2012-re 11%-kal csökkent a helyi bíróságokra beérkezett polgári perek száma; ezen belül a családjogi perek aránya 2012-ben szintén 11%-kal volt alacsonyabb a 2011-es évhez képest. Legfrissebb felmérésében az Ügyvédbróker.hu a hazai családjogi perek egyes típusainak alakulását, változását vizsgálta, az 1000 főre jutó peres ügyek megyénkénti megoszlására is kitérve. Tárgyukat tekintve a házassággal kapcsolatos ügyek száma csökkent legnagyobb mértékben - 22%-kal - az egy évvel ezelőtti mértékhez képest. Az átlagosnál magasabb mértékben pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, Tolna és Zala megyékben esett vissza a családjogi perek száma - derült ki az Ügyvédbróker.hu vizsgálatából.
2013. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Letörhet az olaj árfolyama

Bázisból tör le a WTI típusú olaj árfolyama a technikai kép alapján és a letörést követően 100 dollár alá is eshet az árfolyam. A mostani szinttörést követően jelentős támaszok egészen 98-as árfolyam környékéig még nem láthatóak, ott azonban már számos technikai szint található, melyek megfordíthatják majd a jelenlegi csökkenő trendet - olvasható az Erste elemzésében.
2013. 09. 25. 17:40
Megosztás:

A németeknek fejenként 71 euróba kerül az euróválság évente

Az euróövezeti államadósság-válság miatt alacsonyan tartott kamatok évente fejenként 71 euró veszteséget okoznak a németeknek az Allianz biztosítótársaság számításai szerint.
2013. 09. 25. 17:20
Megosztás:

Az adópolitika célja az adórendszer stabilitása

Az adórendszerben az elmúlt három évre jellemző nagyléptékű, gyors eredményt hozó intézkedések helyét a hosszú távú, stabilitást jelentő finomhangolás veszi át - hangsúlyozta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2013. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Újabb, 3 évre szóló utalvány megrendelést kapott a Nyomda

830 millió Ft értékű biztonsági nyomtatvány gyártására nyert megbízást az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.. 2016-ig továbbra is a Társaság szállítja a Sodexo étkezési utalványait Németországtól Bulgáriáig.
2013. 09. 25. 16:40
Megosztás:

Nőtt az új ingatlan értékesítés augusztusban

Nagyjából az előzetes várakozásoknak megfelelően emelkedett augusztusban az új építésű otthonok értékesítése az Egyesült Államokban.
2013. 09. 25. 16:20
Megosztás:

Több fronton zajlik a magyar monetáris enyhítés

Az alapkamat-csökkentés ma már nem az egyetlen, sőt nem is a fő eszköze a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési folyamatának, amely több fronton zajlik - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
2013. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Bőven verik az aranyat: mik is azok a royalty vagy stream cégek?

Nyolcszoros pénzt lehetett keresni a nemesfém-bányák megműveléséből származó jövőbeni pénzáramlásokat eladó, úgynevezett royalty, más néven stream cég, a Silver Wheaton részvényével 2005 óta, míg az arany ugyanezen idő alatt csak háromszorosára drágult, a világ legnagyobb aranytermelője, a Barrick Gold papírja pedig most kevesebbet ér, mint nyolc éve.
2013. 09. 25. 15:40
Megosztás:

MNB-program - Számottevően élénkült a kkv-k hitelkereslete

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának első szakasza számottevően élénkítette a kis- és középvállalkozások (kkv-k) hitelkeresletét, ezzel párhuzamosan a hitelintézetek figyelmét ráirányította a kkv-szektorra - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.
2013. 09. 25. 15:20
Megosztás:

Megtévesztő reklámok miatt bírságolta a Ryanairt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta a Ryanair légitársaságot megtévesztő reklámok miatt - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
2013. 09. 25. 15:00
Megosztás:

Sikeres a chipscsomagolás gyűjtő akció

Húszezer sós chipses zacskót gyűjtöttek össze fél év alatt a Chio termékeket gyártó Intersnack Magyarország és a TerraCycle közös programjának résztvevői. A sós ropogtatnivalók csomagolásai ezáltal nem szemét-lerakóhelyekre kerülnek, hanem újrahasznosított használati tárgyakként élnek tovább. A leglelkesebbnek állatvédő szervezetek és iskolák bizonyultak a program első fél évében - olvasható a Chio és a TerraCycle közös sajtóközleményében.
2013. 09. 25. 14:40
Megosztás:

Engedélyek híján meghiúsulhat a Sólyom légitársaság idei indulása

A szükséges hivatali engedélyek híján meghiúsulni látszik a Sólyom légitársaság járatainak szeptemberre ígért indítása, az idő múlásával egyre kisebb a remény, hogy még az idén megkezdi az utasok szállítását a légitársaság - írta a napi.hu.
2013. 09. 25. 14:20
Megosztás:

Nincs több külföldi tanulmányút az állami hivatalnokoknak!

A kormány takarékossági kampánya következtében jelentősen korlátozzák a sanghaji hivatalnokok külföldi képzését a jövőben - számol be a helyi televízió.
2013. 09. 25. 14:00
Megosztás:

A Munkáspárt befagyasztaná az energiaárakat

A brit Munkáspárt legalább 20 hónapra befagyasztaná a lakosságnak és a családi vállalkozásoknak felszámolt kiskereskedelmi áram- és gázárakat, ha a 2015-ben esedékes következő választáson kormányra kerül - mondta kedden a párt miniszterelnök-jelöltje.
2013. 09. 25. 13:40
Megosztás:

AIG: Folyamatosan növekszik az érdeklődés az érdeklődés az adatvédelmi felelősségbiztosítás iránt

Kiberbűnözés. Adathalászat. Személyiség-lopás. Tízmilliós bírságtól, rosszabb esetben akár több milliárdos üzleti veszteségtől is megkímélheti magát az a vállalat, amelyik az informatikai környezetből fakadó adatvédelmi kockázatokat a technológiai biztosítékok mellett új típusú biztosítási szolgáltatásokkal is fedezi. Az AIG tapasztalatai szerint elsősorban a nagy adatbázisokat kezelő vállalatok, illetve azon cégek között népszerű az egy éve bevezetett adatvédelmi biztosítás-csomag, amelyek informatikai rendszerek nélkül már nem is tudnának működni.
2013. 09. 25. 13:18
Megosztás:

Újabb áresés jön kutakon!

Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, illetve 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
2013. 09. 25. 12:58
Megosztás:

Fidesz: félmilliárd forintos kötbért szabtak ki közműszolgáltatókra

Több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2013. 09. 25. 12:30
Megosztás:

Nem lesz megszorítás 2014-ben!

Varga Mihály szerint nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén.
2013. 09. 25. 12:06
Megosztás:

A Wizz Air ma minden útvonalára és járatára 20%-kal csökkentette viteldíjait

A Wizz Air ma bejelentette, hogy minden útvonalára és járatára 20 százalékkal csökkentette viteldíjait egynapos, „Viszlát, nyár!” promóciója keretében, amely a mai napon, szeptember 25-én éjfélig intézett foglalásokra érvényes. Az utasok a Wizz Air 95 desztinációja közül válogathatnak: az alacsony viteldíjú járatok bármelyikére lefoglalhatják repülőjegyüket és élhetnek a 20 százalékos kedvezménnyel.
2013. 09. 25. 11:50
Megosztás:

Elektromos autók: csökkenő árak, szaporodó vásárlások

Jövőre már 20 különféle elektromos autót lehet majd kapni Németországban, s ezek átlagosan csak 30 százalékkal lesznek drágábbak a hasonló benzines járműveknél. Egyebek mellett erre jutott a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérése. Két évvel ezelőtt még csak kétféle szériamodell volt elérhető a német piacon, és ezek 60 százalékkal kerültek többe azonos kategóriájú hagyományos társaiknál.
2013. 09. 25. 11:29
Megosztás: