A 307-es szintig van még tere gyengülni a forintnak

Rövid távon a 307.30-as lokális csúcs jelenthet akadályt a forintnak, tehát van még tere gyengülni a papírnak. Tegnap Varga Mihály nyugtatta a befektetőket; a következő napokban valószínű további hasonló nyilatkozatokra számíthatunk, hogy mérsékelje a kormány az aggodalmakat.
2013. 03. 12. 09:42
Megosztás:

Maradt a lejtőn a magyar piac - zuhan az OTP

Enyhe csökkenéssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek. Nyitás után percekkel a londoni FTSE 0,13 százalékos, a frankfurti DAX 0,20 százalékos, míg a párizsi CAC 0,30 százalékos mínuszban állt. A BUX index 0,09 százalékos csökkenéssel 18 861,56 ponton nyitott, később azonban 0,5 százalékos veszteségbe fordult az OTP vezetésével.
2013. 03. 12. 09:24
Megosztás:

2,8 százalékra zuhant az infláció

A KSH ma közzétett adatai alapján februárban a fogyasztói árak 2,8%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ennél alacsonyabb éves infláció közel hét évvel ezelőtt volt, a kedvező adat elsősorban az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés körében megvalósított 10%-os árcsökkentésnek köszönhető. Februárban a maginfláció 3,6 százalékra csökkent a januárban mért 3,7 százalékról.
2013. 03. 12. 09:01
Megosztás:

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Fidesz

A rezsicsökkentés megvédése érdekében rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez csütörtökre a Fidesz-frakció - jelentette be Rogán Antal frakcióvezető a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
2013. 03. 12. 08:45
Megosztás:

Nyáron indul a mobiltárca-alkalmazás hazai tesztelése

Júniusban indul a mobiltárca-alkalmazás hazai tesztelése, és az ősz vége felé akár már szélesebb körben is startolhat az új fizetési módszer - mondta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke a Világgazdaságnak.
2013. 03. 12. 08:30
Megosztás:

OTP részvény - az irány lefelé mutat!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 879,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest. Az OTP erőteljes csökkenése egyenes arányban áll a forint gyengülésével, a mélypont 4676 forint volt. Varga Mihály szavaira megállt az OTP esése, kissé vissza is korrigált a papír. Amennyiben a devizahitelesek terheinek enyhítését folyamatosan napirenden tartják, akkor az az OTP árfolyamában kockázati tényezőként jelentkezik, mely lefelé tolhatja a bankrészvény árfolyamát.
2013. 03. 12. 08:03
Megosztás:

9 pontra a rekordtól az S&P 500 index

A hétvégén nyilvánosságra került kínai adatok miatti aggodalmak hatására kezdetben lefelé mozdultak az amerikai részvénypiacok, azonban később a befektetők vásárlásba fogtak.
2013. 03. 12. 07:45
Megosztás:

Bajnai: 2014-ben korszakváltás kell

A jövő évi parlamenti választások kérdése nem egyszerűen az, hogy a baloldal legyőzi-e a jobboldalt, vagy fordítva, hanem korszakváltásnak kell következnie - mondta hétfő este Londonban Bajnai Gordon.
2013. 03. 12. 07:24
Megosztás:

Audi: rekordév volt a tavalyi

Tavaly is rekordévet zárt az Audi AG - közölte Rupert Stadler, az igazgatótanács elnöke a keddi eredménybejelentő sajtótájékoztatót megelőző hétfő esti müncheni sajtóeseményen, konkrét pénzügyi számadatok említése nélkül.
2013. 03. 12. 07:02
Megosztás:

Demonstráció - Mi történt tegnap a Lánchídnál?

A Lánchíd közepét elfoglaló mintegy húsz tüntető rendőri felszólításra hétfő éjfél után elhagyta a hidat, szétoszlottak a Széchenyi téren maradt demonstrálók is.
2013. 03. 12. 06:42
Megosztás:

Alkotmánymódosítás - Az EB és az ET aggodalmának ad hangot

A magyar alaptörvény hétfőn elfogadott módosításai aggodalomra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy megfelelnek-e jogállamiság elvének, az uniós jognak és az Európa Tanács mércéinek - áll José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének és Thorbjorn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának közös közleményében.
2013. 03. 11. 23:20
Megosztás:

Alkotmánymódosítás - Verhofstadt azonnali cselekvést sürget

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője a magyar Országgyűlés által megszavazott alkotmánymódosítás nyomán sajtónyilatkozatban szólította fel az Európai Bizottságot, hogy már ezen a héten, a keddi testületi ülésen kezdje meg a magyar alkotmányos változtatások elemzését.
2013. 03. 11. 22:23
Megosztás:

Tüntetés - A szónokok szerint az alkotmánymódosítás korlátozza a szabadságot

A budai Várban tartott hétfő esti tüntetésen felszólaló civilek arra kérték Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvénynek az Országgyűlés által elfogadott negyedik módosítását. A szónokok azt kiemelték ki, hogy az alkotmánymódosítás korlátozza a szabadságot.
2013. 03. 11. 21:58
Megosztás:

Csődvédelmet kért az EST MEDIA leányvállalata

Csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre az EST MEDIA Nyrt. egyik leányvállalata, az EMG Médiacsoport Kft., amely alapján a céget a Törvényszék további döntéséig ideiglenes fizetési haladékban részesítették. Az EST MEDIA cégcsoportban operatív szerepet már nem játszó EMG Médiacsoport Kft. legnagyobb hitelezője maga a tulajdonos EST MEDIA Nyrt., amelynek médiatevékenységét a lépés nem érinti - olvasható a vállalat közleményében.
2013. 03. 11. 21:22
Megosztás:

Nem vesz mobilszolgáltatót az állam

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a parlament gazdasági, valamint önkormányzati bizottságának együttes ülésén hétfőn cáfolta, hogy az állam mobilszolgáltatót akar vásárolni, viszont megerősítette, hogy az e-útdíj kiépítése határidőre megtörténik.
2013. 03. 11. 21:00
Megosztás:

10 éves mélyponton az ingatlanbefektetés

Nem érte el a 150 millió eurót a magyar ingatlanbefektetési piacon a befektetések összege tavaly, ami 2002 óta a legalacsonyabb érték - közölte a Jones Lang LaSalle ingatlantanácsadó hétfőn az MTI-vel.
2013. 03. 11. 20:30
Megosztás:

10 milliárdot ad a kormány a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszernek

Négy év alatt összesen 10 milliárd forinttal járul hozzá a kormány a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztéséhez - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-t.
2013. 03. 11. 20:07
Megosztás:

A parlament elfogadta a Malév-vizsgálóbizottság jelentését

A parlament hétfőn 298 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a Malév és a Budapest Airport privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentését.
2013. 03. 11. 19:50
Megosztás:

Közel 1,5 milliárd euróra hízott a PEMÁK állománya

A Prémium Euró Magyar Államkötvényből (PEMÁK) összesen 1,45 milliárd euró értékben vásároltak február végéig - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2013. 03. 11. 19:26
Megosztás:

Lefordult az OTP-MOL páros, jelentőset esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,39 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 879,34 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a pénteki záráshoz képest.
2013. 03. 11. 19:00
Megosztás: