Matolcsy pénzügyi tranzakciós adót vezetne be
A pénzügyi forgalmi adó bevezetése mellett foglal állást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban csütörtökön megjelent könyvismertetőjében.
'A' kategóriába kívánkozik a CIG Pannónia
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. kérelemmel fordul a BÉT-hez részvényeinek magasabb, „A” kategóriába való átsorolása iránt, figyelemmel arra, hogy a BÉT Bevezetési Forgalombantartási Szabályokról szóló szabályzatának 3. számú melléklet 2. pontjában meghatározott feltételek a megelőző két teljes vizsgálati időszakban teljesítette - olvasható a BÉT honlapján.
Elégedett budapesti forgalmával a Ryanair
Elégedett az eddigi magyarországi forgalommal és foglalással a Ryanair diszkont légitársaság vezérigazgatója.
Nőtt a Wizz Air utasainak száma
A Wizz Air több mint 11 millió utast szállított legutóbbi - 2012. március 31-én zárult - pénzügyi évében, a megelőző évben 9,6 millió utasa volt a légitársaságnak, amely az idén induló üzleti évében 12 millió utassal számol.
7 milliárdot spórolt a MÁV a FLIRT-motorvonatokkal
A magyar vasúti pályán 5 éve közlekedő FLIRT-motorvonatokkal 40 millió kilométeren összesen 7 milliárd forint energia-megtakarítás ért el a MÁV - közölte a Stadler Trains Magyarország Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A tavalyinál nagyobb osztalékot fizet az OTP
Az OTP Bank igazgatósága a névértékre vetített 100 százalékos osztalék elfogadására tesz javaslatot a bank április 27-én tartandó közgyűlésén - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Változás a Mol felügyelő bizottságában
A Mol igazgatósága Lámfalussy Sándor helyett Žarko Primorac-ot javasolja a Mol felügyelő bizottságába megválasztani az április 26-án tartandó közgyűlésen - közölte az olajtársaság szerdán az MTI-vel.
Megállhat az európai tőzsdék esése
Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak csütörtökön az európai indexek az elmúlt két nap csökkenése után, ugyanakkor az emelkedést limitálhatja a pozitív hírek hiánya, illetve a húsvéti tőzsdei kereskedési szünettel (péntek, hétfő) összefüggésben lévő óvatosság. A kereskedési szünet ellenére pénteken Amerikában nyilvánosságra hozzák a márciusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, melyre a befektetők leghamarabb csak kedden reagálhatnak.
10.000 pont alá csökkent a Nikkei 225 index Ázsiában
A tegnapi kötvényaukció ismét rávilágította a figyelmet Spanyolország financiális problémáira, amelynek hatására tovább folytatódott a csökkenés az ázsiai tőzsdéken, főképp a hongkongi Hang Seng index vezetésével.
Szomorúak lehetnek az aranyba fektetők...
Mai elemzésünkben az arany világpiaci árának alakulását elemezzük.
OTP részvény - meddig esik még?
Felülteljesített a BUX tegnap , hiszen a német DAX index például a BÉT zárásakor közel 3 százalékos mínuszban volt. A kedvezőtlen nemzetközi befektetési környezet romló hangulata mellett a hozam/kockázati arány magyarázta a magyar részvények iránti gyenge keresletet. Ennek lényege, hogy a magyar részvények hozama mellett túl nagy a kockázat az EU/IMF megállapodás bizonytalansága miatt. Ugyanakkor ez a kockázat oldódni látszik, s feltehetően ezzel függ össze az, hogy a BUX kevésbé csökkent, mint például a DAX.
USA piacok - A Fed és Spanyolország áll a tegnapi esés mögött
Csökkenéssel zárták a szerdát is a vezető amerikai tőzsdeindexek. A befektetőkre továbbra is Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének kedden közzétett jegyzőkönyvében foglaltak hatottak. Mindemellett rontotta a hangulatot a csalódást keltő spanyol kötvényaukció is, amely az európai problémákra hívta fel a figyelmet.
Mérséklődött a kínai szolgáltatóipari aktivitás
Márciusban Kínában lassabban nőtt a szolgáltatások teljesítménye, mint februárban, a legátfogóbb felmérés tanúsága szerint.
Figyeljünk! A 2011-es nyugdíjas utazási szelvények rövidesen lejárnak
A 2011-es nyugdíjas utazási szelvények 2012. április 30-ig érvényesek, addig lehet kedvezményes vasúti jegyet vásárolni velük, de a megvásárolt jegyeket az április 30. után megkezdett utazásra is fel lehet használni; a 2012-es nyugdíjas utazási utalványok érvénytelenek, ezekkel nem váltható kedvezményes menetjegy, mivel a hivatal tévesen postázta ki - hívja fel a figyelmet a MÁV-START Zrt.
Elkészült a bonyhádi meleg vizes fürdő
Szekszárd, 2012. április 5., csütörtök (MTI) - Elkészült a bonyhádi meleg vizes fürdő, amelyet 416 millió forintos ráfordítással, döntően önkormányzati forrásból építettek meg.
Napi Gazdaság - Két, összesen ötmilliárdos közbeszerzést fújt le az állam
Budapest, 2012. április 5., csütörtök (MTI) - A költségvetési szervek beszerzéseit bonyolító Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság két folyamatban lévő közbeszerzését fújta le, egy nettó 4,5 milliárdos papír- és egy egymilliárdos nyomtatótendert - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Biomassza erőmű épül a Sajóbábonyi Ipari Parkban
Biomassza erőművet épít a Sajóbábonyi Ipari Parkban a Kiserő Energiaszolgáltató Kft., a 300 millió forintos beruházáshoz 150 millió forintos uniós támogatást nyert el a cég.
Nyilvánossá tette honlapján szakdolgozatát Orbán Viktor
A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője szerdán az MTI-vel.
Orosz gyártmányú kocsikba ültetné át Putyin a csinovnyikokat
Az orosz miniszterelnök megköveteli az állami hivatalnokoktól, hogy Oroszországban, Fehéroroszországban vagy Kazahsztánban gyártott autókat használjanak.
Tartják a markukat a Skodánál
A felkínáltnál nagyobb béremelést követel a Skoda dolgozói számára az autógyárban működő szakszervezet.