Novemberben meredeken visszaesett a házasságkötések száma

A KSH által közzétett előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek született, 2,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 117 516 volt, ami mindössze 48-cal több a 2011. január–novemberi időszakhoz képest. A természetes fogyás 34 682 fő volt, 2179-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Novemberben meredeken visszaesett a házasságkötések száma

 

A születésszám nyolc hónapban 
meghaladta az előző évit, júniusban és júliusban valamivel kevesebb gyermek született, novemberben 
viszont 3,5 százalékos csökkenés volt tapasztalható  az egy évvel korábbi születésszámhoz képest. 
Összességében az év első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek jött  világra, 2 227-tel (2,8%-kal) több 
mint egy évvel korábban.  
A halálozások száma öt hónapban mérséklődött, hat hónapban viszont nőtt az előző év azonos 
hónapjaihoz képest. A halálozási többlet különösen márciusban volt számottevő (9,3%), amiben az akkor 
tetőző influenzajárványnak lehetett meghatározó szerepe, a júliusi 6,1 százalékos emelkedés pedig 
valószínűleg a tartós hőség halálozásokra gyakorolt hatásával magyarázható. Összességében az év első
tizenegy hónapjában szinte azonos volt az elhunytak száma az előző évhez viszonyítva, mindössze 48 
halálozással történt több. 
A házasságkötések száma az idei év első tizenegy hónapjában kismértékű csökkenést mutatott.  
A havonkénti házasságkötések igen változatosan alakultak; négy hónapban több, hét hónapban viszont 
kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt júliusban, amikor  
14 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezt követte egy 10 százalékot meghaladó emelkedés 
augusztus és szeptember hónapokban.  Az októberi közel azonos számú házasságkötést követően egy 
drasztikus, 20 százalékot meghaladó visszaesés történt novemberben. Összességében 2012 első tizenegy 
hónapjában 33 752 házasságot kötöttek, ami 168-cal (0,5%-kal) maradt el az egy évvel korábbitól. 
Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, az 
utóbbi nem változott az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,7 ezrelékes értéke 
ugyancsak megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2011. január–novemberi  
4,0 ezrelékről 3,8 ezrelékre mérséklődött. 2012 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre  
4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.  
A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a 
természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január–novemberi 36 861-gyel szemben 2012 
első tizenegy hónapjában 34 682 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege 
folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 23 ezer fővel csökkent. Eszerint 
a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 935 ezer fő volt.

A születésszám nyolc hónapban meghaladta az előző évit, júniusban és júliusban valamivel kevesebb gyermek született, novemberben viszont 3,5 százalékos csökkenés volt tapasztalható  az egy évvel korábbi születésszámhoz képest. Összességében az év első tizenegy hónapjában 82 834 gyermek jött  világra, 2 227-tel (2,8%-kal) több mint egy évvel korábban.  

 

A halálozások száma öt hónapban mérséklődött, hat hónapban viszont nőtt az előző év azonos hónapjaihoz képest. A halálozási többlet különösen márciusban volt számottevő (9,3%), amiben az akkor tetőző influenzajárványnak lehetett meghatározó szerepe, a júliusi 6,1 százalékos emelkedés pedig valószínűleg a tartós hőség halálozásokra gyakorolt hatásával magyarázható. Összességében az év elsőtizenegy hónapjában szinte azonos volt az elhunytak száma az előző évhez viszonyítva, mindössze 48 halálozással történt több. 

 

A házasságkötések száma az idei év első tizenegy hónapjában kismértékű csökkenést mutatott.  A havonkénti házasságkötések igen változatosan alakultak; négy hónapban több, hét hónapban viszont kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt júliusban, amikor  14 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezt követte egy 10 százalékot meghaladó emelkedés augusztus és szeptember hónapokban.  Az októberi közel azonos számú házasságkötést követően egy drasztikus, 20 százalékot meghaladó visszaesés történt novemberben. Összességében 2012 első tizenegy hónapjában 33 752 házasságot kötöttek, ami 168-cal (0,5%-kal) maradt el az egy évvel korábbitól. 

 

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, az utóbbi nem változott az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,7 ezrelékes értéke ugyancsak megegyezett az előző évivel. A természetes fogyás mértéke a 2011. január–novemberi  4,0 ezrelékről 3,8 ezrelékre mérséklődött. 2012 első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre  4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.  

 

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január–novemberi 36 861-gyel szemben 2012 első tizenegy hónapjában 34 682 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 23 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 935 ezer fő volt.


Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás: