A szétszórt világban gondolkodásra van szükség

Az egyház és a kultúra kérdéseiről, értékekről, civilizációkról, a magyar-vatikáni államközi szerződésről nyilatkozott egyebek között a Vatikánban szombaton kezdődő konzisztórium előtt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Rómában az MTI-nek.
2012. 02. 17. 22:01
Megosztás:

A Gyulai Húskombinát jövőjéről tárgyaltak a VM-ben

A Gyulai Húskombinát konszolidálásának ügyében tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Lázár János fideszes frakcióvezetővel és Kovács József gyulai országgyűlési képviselővel a Vidékfejlesztési Minisztériumban - közölte a minisztérium pénteken a kormányzati honlapon.
2012. 02. 17. 21:29
Megosztás:

Hamarosan a kormány elé kerül a Kincsem

Elkészült a Kincsem - Nemzeti Lovas Program, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken a lovas szakmai szervezetek rendelkezésére bocsátott, és a program hamarosan a kormány elé kerül - olvasható a kormányzati honlapon.
2012. 02. 17. 20:41
Megosztás:

Dél-Koreában befektetőkkel is tárgyalt az NGM helyettes államtitkára

Magyarországon már megtelepedett koreai cégek vezetőivel, valamint új potenciális befektetőkkel is találkozott dél-koreai hivatalos látogatása során Hidvéghi Balázs külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.
2012. 02. 17. 20:12
Megosztás:

Folytatódik a sztrájk a frankfurti repülőtéren

Második napjába lépett a sztrájk a frankfurti repülőtéren pénteken, de ezúttal a munkabeszüntetés tovább fog tartani, mint csütörtökön. A repülőgépeknek a légikikötőben való mozgását menedzselő földi személyzet - mintegy 200 alkalmazott - a bérek emelését és a munkafeltételek javítását követeli. A kármérleg a két napra négymillió euró.
2012. 02. 17. 19:32
Megosztás:

Ismét rally volt az európai tőzsdéken

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken föllendültek, megelőlegezve a második görög mentőprogram hétfőre tervezett euróövezeti jóváhagyását.
2012. 02. 17. 19:08
Megosztás:

A Magyar Telekom volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,78 pontos, 2,12 százalékos emelkedéssel, 19.147,54 ponton zárt pénteken.
2012. 02. 17. 18:42
Megosztás:

A forint minimálisan mozdult el az euróhoz és a frankhoz képest kora estére

Budapest, 2012. február 17., péntek (MTI) - A forint minimálisan mozdult el pénteken kora estére az euróhoz és a frankhoz képest a délutáni jegyzéshez viszonyítva a bankközi devizapiacon.
2012. 02. 17. 18:14
Megosztás:

Londoni elemzők: Magyarország elkerüli a recessziót

Jelentősen javították a közép-kelet-európai gazdaságokra, köztük Magyarországra adott idei és jövő évi növekedési előrejelzésüket pénteken összeállított új prognózisukban londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar gazdaság az idén elkerüli az egész éves recessziót.
2012. 02. 17. 18:00
Megosztás:

BÉT - Ismét a Magyar Telekom volt a nap nyertese

Budapest, 2012. február 17., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,78 pontos, 2,12 százalékos emelkedéssel, 19.147,54 ponton zárt pénteken.
2012. 02. 17. 17:58
Megosztás:

Szerepet vállalna a Déli Áramlat magyarországi szakaszának előkészítésében az MVM

A telekommunikációs eszközök apportjával 25 milliárd forintra emelte a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) a leányvállalata, az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. jegyzett tőkéjét, amiről a pénteken megtartott közgyűlés döntött - közölte az MVM az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.
2012. 02. 17. 17:46
Megosztás:

Malév - A szakszervezet munkavállalói tulajdont javasol a Malév leánycégeinél

Budapest, 2012. február 17., péntek (MTI) - A Malév egyik szakszervezete szerint meg kellene fontolni egy dolgozói tulajdonrész-program elindítását az életképes Malév-leánycégeknél.
2012. 02. 17. 17:43
Megosztás:

Richter - 15,25%-ról 20%-ra nőtt az Aberdeen részesedése

Az Aberdeen Asset Management PLC's Fund Management Operating Subsidiaries (UK) befektetési alap 2012. február 17. napján kézhez vett tájékoztatása alapján a Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy az Aberdeen Asset Management PLC's Fund Management Operating Subsidiaries (UK) befektetési alap befolyása 2011. november 14. napján a részvénytársaságban 15,25%-ról 20,03%-ra növekedett.
2012. 02. 17. 17:30
Megosztás:

Egyre több bort isznak a kínaiak

Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a kínai borfogyasztás, s a jövőben is a trend folytatódására lehet számítani.
2012. 02. 17. 17:18
Megosztás:

Csökkent az euróövezet összeomlásának kockázata

Enyhült a piaci feszültség az euróövezetben annak hatására, hogy az eurójegybank (EKB) csaknem félezer milliárd eurónyi friss likviditást juttatott a tagállamok bankrendszereibe, és ennek nyomán csökkent az esélye a valutaunió összeomlásának is - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
2012. 02. 17. 17:02
Megosztás:

Megugrott a munkanélküliség Oroszországban

Oroszországban nőtt a munkanélküliség januárban az előző hónaphoz képest - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.
2012. 02. 17. 16:45
Megosztás:

Közel száz oldal terjedelemben válaszolt a magyar kormány az Európai Bizottságnak

Mintegy száz oldal terjedelemben válaszolt pénteken a magyar kormány az Európai Bizottságnak azokra az egy hónappal ezelőtti felvetésekre, amelyek részben Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárások megindításáról szóltak, részben pedig tájékoztatást kértek a magyar hatóságoktól egyes magyar törvényalkotási kérdésekben - közölte neve mellőzését kérő brüsszeli forrás.
2012. 02. 17. 16:30
Megosztás:

1 millióan váltottak kötelezőt a tavaly év végén

Mintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat (kgfb) a tavaly év végi időszakban, a biztosítót váltó autósok aránya azonban ennek csak hetven százaléka, az átszerződő ügyfelek még a baleseti adó megfizetése után is átlagosan alacsonyabb díjat fizetnek a tavalyinál - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elemzése.
2012. 02. 17. 16:17
Megosztás:

VM: folyik a létszám leépítés tervezése

"A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szervezeti egységeit érintő létszámcsökkentési mértékek megállapítása jelenleg folyamatban van" - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Oláh Lajos (független) országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában, amelyet az Országgyűlés honlapján tettek közzé. A képviselő létszám-leépítéssel kapcsolatban intézett kérdést a miniszterhez.
2012. 02. 17. 16:00
Megosztás:

Vegyes indexmozgásokkal nyitott New York

Vegyes indexmozgásokkal indult a kereskedés pénteken a New York-i értéktőzsdéken.
2012. 02. 17. 15:47
Megosztás: