Ezen intézkedések végrehajtását ajánlja Magyarországnak az OECD

Gyors intézkedések kellenek a magyar gazdaság stabilizálásához a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden bemutatott, Magyarországról készített friss országjelentése alapján, egyúttal erősíteni kell az aktivitási rátát, mert a foglalkoztatás alacsony szintje az ország egyik legnagyobb gondja - közölte Andrew Dean, az OECD országtanulmányokért felelős igazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2012. 03. 13. 13:00
Megosztás:

MSZP: időzített bombák az egészségügyben

Az MSZP szerint "időzített bombák ketyegnek az egészségügyben", amelyekről nem lehet tudni, hogy mikor robbannak fel. Kökény Mihály, a szocialisták egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke keddi sajtótájékoztatóján ilyen időzített bombának nevezte a pályaelhagyást, a kórházi leépítéseket és a gyógyszerkassza "lebegtetett megszorításait".
2012. 03. 13. 12:48
Megosztás:

A KDNP határozottan kiáll a nyugdíjasok ingyenes utazása mellett

Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll a nyugdíjasok utazási kedvezménye mellett, és nem tartja elfogadhatónak a Lehet Más a Politika (LMP) személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványát, amely a kedvezmények maximális összegét 90 százalékban maximálná - mondta Spaller Endre országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek.
2012. 03. 13. 12:35
Megosztás:

Háromszázmilliós kokainszállítmányt foglaltak le Ferihegyen

Húszkilónyi, háromszázmillió forint értékű kokaint foglaltak le a pénzügyőrök a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
2012. 03. 13. 12:24
Megosztás:

Duplázásra készül a Volkswagen Szlovákiában

A tavalyi közel kétszeresére kívánja növelni a Szlovákiában gyártott kocsik számát a Volkswagen.
2012. 03. 13. 12:11
Megosztás:

Hihetetlen erőket mozgósít a DAX index

Múlt hét kedd óta rendkívüli elánnal teljesít a német vállalatokat tömörítő DAX index. Ráadásul ma reggel is folytatódott a jó széria és egy nagy ugrással a harmadik tesztet indította meg az index a 6970-es szint felé. Jogos lehet a kérdés, hogy mégis mi az ami ennyire visszatornázta a grafikont a fontos ellenállási szinthez? A jó hangulat központjában a görög aggodalmak eloszlatása és a folymatosan jól teljesítő részvények állnak.
2012. 03. 13. 12:00
Megosztás:

Áfa-kompenzációt kaphatnak az uniós forrásokból támogatott projektek

Elfogadta a kormány azt a rendelet-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kompenzálja az uniós forrásokból támogatott projekteknél az általános forgalmi adó januári emelése miatti költségnövekedést - tájékoztatta az ügynökség kedden az MTI-t.
2012. 03. 13. 11:42
Megosztás:

Erőteljesen javult az üzleti hangulat Németországban (ZEW)

Márciusban egyhuzamban már negyedik hónapja javult az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált adatai szerint.
2012. 03. 13. 11:35
Megosztás:

Közleményben reagált a Tesco az őt ért vádakra

A Tesco határozottan visszautasítja azokat a név nélkül terjesztett állításokat, amelyek az élelmiszerbiztonsági szabályok szándékos megsértéséről szólnak.
2012. 03. 13. 11:22
Megosztás:

A magas infláció ellenére sem várható MNB-kamatemelés - elemzők

A vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos éves összevetésű februári magyarországi infláció után sem valószínű újabb kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, ha a forint nem gyengül komoly mértékben a jelenlegi árfolyamszintekről, és ha a kormány haladást ér el az IMF/EU-finanszírozási programról szóló tárgyalásokon - jósolták a keddi inflációs adatismertetés után londoni felzárkózó piaci elemzők.
2012. 03. 13. 11:10
Megosztás:

További emelkedés Nyugat-Európában

Tovább emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden a kereskedés első órájának elteltével. A befektetők két fontos makroadat megjelenését várják - Németországban a márciusi ZEW hangulatmutatót, az Egyesült Államokban a februári kiskereskedelmi forgalom adatát -, és ezek az előrejelzések szerint kedvezően alakultak.
2012. 03. 13. 11:02
Megosztás:

Leminősítette Ciprust a Moody's

Megvonta Ciprustól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot kedden a Moody's Investors Service, a ciprusi bankrendszer görögországi kitettségéből eredő költségvetési és piaci bizalmi kockázatokkal indokolva a lépést.
2012. 03. 13. 10:45
Megosztás:

Bérkompenzáció - Március 19. a végső határidő a közszférában

Március 19-ig kell nyilatkozniuk a költségevetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél a foglalkoztatottaknak, hogy bérkompenzációra tartanak igényt - hívja fel hivatalos közleményben a figyelmet a Magyar Államkincstár.
2012. 03. 13. 10:33
Megosztás:

Tőkeemelés az OTP Bank Romania-ban

Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a román Cégbíróság bejegyezte az OTP Bank román leánybankjánál történt tőkeemelést.
2012. 03. 13. 10:13
Megosztás:

A kezdeti erősödés után gyengülésnek indult a forint

A reggeli 292,88 forinthoz képest gyengült a forint, kedden délelőtt a bankközi devizapiacon egy euró 293,85 forintot ért.
2012. 03. 13. 10:00
Megosztás:

Megkezdődött az EU-pénzügyminiszterek találkozója

Megkezdődött kedd délelőtt az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek találkozója Brüsszelben, az ülés napirendjén szerepel az a javaslat is, hogy az EU részlegesen függessze fel a Magyarországnak járó jövő évi kohéziós keret felhasználhatóságát.
2012. 03. 13. 09:48
Megosztás:

OECD: gyors intézkedések kellenek a magyar gazdaság stabilizálásához

Gyors intézkedések kellenek a magyar gazdaság stabilizálásához a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent, Gazdasági felmérés Magyarországról, 2012 (Economic Survey of Hungary 2012) című kiadványa szerint.
2012. 03. 13. 09:36
Megosztás:

22,5 százalékkal nőtt a tojás termelői ára 1 év alatt

Januárban megállt a termelői árak növekedése. Az agrártermékek termelőiár-szintje mindössze 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A növényi termékek ára 6,2 százalékkal csökkent, az élő állatoké és az állati termékeké 15,3 százalékkal nőtt a 2011. januárihoz képest - olvasható a KSH jelentésében.
2012. 03. 13. 09:24
Megosztás:

Pozitív hangulatban nyitott a Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,50 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 19.003,65 ponton nyitott kedden.
2012. 03. 13. 09:11
Megosztás:

5,9 százalékra gyorsult az infláció Magyaroszágon

Februárban a fogyasztói árak 5,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt jelentős mértékben nőtt a háztartási energia és az élelmiszerek ára. Az átlagosnál kevésbé drágultak a szolgáltatások, míg a ruházkodási cikkekért továbbra is kevesebbet kellett fizetni - olvasható a KSH jelentésében.
2012. 03. 13. 09:00
Megosztás: