EUR/USD – teljes csőd lesz a görögöknél?
Érdekes fordulatot vehet a görög dráma, sőt akár végére is érhet, amennyiben a fáradtság jeleit mutató Eurogroup csoport pénzügyminiszterei megvonják a görögöktől a bizalmat, és részben vagy akár teljes egészében megvonják a második hitelcsomagot Athéntől. Köztudott, hogy a görögök eddig is többet ígértek mint amennyit cselekedtek volna, ráadásul áprilisban választások is lesznek, és igen kérdéses, hogy tud-e egy olyan párt nyerni amely 2015-ig 150 ezer közszolgát kell, hogy elbocsájtson, valamint bér-és nyugdíjcsökkentést eszközöljön ki.
Makropálya - Kovács Árpád: ha a tervezettnél kisebb lesz a növekedés, korrigálni kell a kiadásokat
Budapest, 2012. február 16., csütörtök (MTI) - Ha 2012-ben a költségvetésben számított fél százaléknál kisebb lesz a gazdasági növekedés, akkor a bevételi oldal elmaradása miatt korrigálni kell a kiadásokat - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke csütörtökön a Napi Gazdaság által szervezett Makropálya - haladóknak konferencián.
Szélesítené az adózói kört a NAV
Az adózói kör szélesítésével kívánja teljesíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ez évi költségvetési elvárásokat - közölte Varga Árpád elnökhelyettes csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nőtt a magyar részvénypiac vesztesége
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 130,56 pontos nyitás után tovább gyengült csütörtökön délelőtt.
Eddig egy budapesti játot érint a frankfurti reptéri sztrájk
Budapest, 2012. február 16., csütörtök (MTI) - A Lufthansa 15 órakor induló gépe a jelenlegi járatinformáció szerint elindul Budapestről, de a 19.05-ös frankfurti gépet már törölték - közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Nem vonják vissza a felsőoktatási keretszámokat
Nem vonja vissza a kormány a felsőoktatási keretszámokat - erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beszélt csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, a Hallgatói Hálózat előző napi demonstrációján elhangzottakra reagálva.
NGM - 4 milliárd euró hitelfelvételre készül Magyarország
Amíg a magyar államháztartás nettó finanszírozása igénye alacsony 2012-ben, addig a bruttó finanszírozási igénye magas, és ezen belül 4 milliárd euró külső forrás bevonást tervez a kormány - jelentette be Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára csütörtökön a Napi Gazdaság által szervezett Makrópálya-haladóknak konferencián.
Ezért nem állította le az európai olajszállításokat Irán
Irán oroszországi nagykövete próbált magyarázatot adni csütörtökön arra, hogy mi történhetett előző nap Teheránban, ahol az olajügyi minisztérium cáfolni kényszerült az iszlám ország állami tévécsatornájának bejelentését az olajexport leállításáról több Európai Uniós országba.
Simor: Az IMF-megállapodás erősíti a gazdaságpolitika hitelességét
A magyar gazdaság iránti bizalom helyreállításához elengedhetetlen IMF/EU-megállapodás védőhálót jelent, erősíti a gazdaságpolitika hitelességét, és ezzel segítséget nyújt az államadósság csökkentéséhez - hangsúlyozta Simor András jegybankelnök csütörtökön a Napi Gazdaság Makropálya elnevezésű konferenciáján Budapesten.
A pénzügyi szektor húzza lefelé az európai indexeket
Estek csütörtök délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a piaci szereplőket óvatosságra inti, hogy továbbra sincs megállapodás a második görög mentőcsomagról.
Megsínyli a forint a romló befektetői hangulatot
Jelentősen gyengült a forint árfolyama csütörtök reggelre: az eurót délelőtt fél tizenegykor 293,66 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a szerda délutáni 289,82 forint után.
Felgyorsult a pénzromlás üteme januárban Csehországban
Januárban 3,5 százalékra emelkedett a decemberi 2,4 százalékról az éves infláció Csehországban - közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön.
Eddig tíz közérdekű pert indított a pénzügyi felügyelet
Eddig tíz közérdekű keresetet, illetve közérdekű igényérvényesítési pert indított pénzügyi szolgáltatók ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), közülük egyet jogerősen, hármat első fokon megnyert, a többi folyamatban van - mondta Binder István az MTI-nek.
Société Générale - megette a profit javát a görög papírokon elszenvedett veszteség
A francia Société Générale bankház profitja a vártnál nagyobb mértékben, 88,6 százalékkal esett a tavalyi utolsó negyedévben részben a görög államkötvények leírása miatt - jelentette be a társaság csütörtökön.
A frankfurti repülőtéren csütörtökön és pénteken is sztrájk lesz
Frankfurt, 2012. február 16., csütörtök (MTI/AP) - Sztrájkolnak csütörtökön és pénteken a frankfurti repülőtér légiirányítói - jelentették be csütörtökön.
Nehéz évkezdés az uniós autópiacon
Gyengült az új autók piaca az Európai Unióban januárban. Valamennyi fontosabb piacon csökkent az értékesítés, kivéve Spanyolországot.
Korrekciós hangulatban kezdett a magyar piac
A nemzetközi piaci korrekciós hangulat hatására a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,56 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 19.001,93 ponton nyitott csütörtökön. A nyitást követő 20 percben már az 1 százalék fölé emelkedett az index vesztesége.
Közel 20%-al emelkedtek a mezőgazdasági termékek termelői árai 2011-ben
Az agrártermékek termelőiár-szintje decemberben 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, az áremelkedés üteme október óta lassul, akkor 13,4, novemberben 11,8 százalékos volt. A növényi termékekért decemberben 4,7, az élő állatokért és állati termékekért 20,2 százalékkal kaptak többet a termelők, az előbbi termékcsoport árnövekedési üteme az év során csökkenő, utóbbié az év második felétől növekvő tendenciát mutat.
Csökkenéssel zártak az ázsiai piacok
Csökkenéssel zárták a csütörtöki kereskedést a legfontosabb ázsiai részvényindexek, miután az euróövezet miatti aggodalmak és kedvezőtlen helyi adatok is rontottak a befektetői hangulaton.
Ma is a görögök miatt csökkenhet Európa
Csökkenéssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők egyre inkább aggódnak, hogy sikerül-e megállapodást kötni a görögországi mentőcsomagról.