USD/JPY – A Godzilla tündöklése
Nem volt jobb deviza 2011-ben és még 2012-re is ugyan ezt várhatjuk az elemzők szerint. Az erős JPY nem igazán tesz jót a japán gazdaságnak, és úgy tűnik, hogy emiatt nem tudnak sok mindent tenni az ottaniak. Ígérnek intervenciókat és más beavatkozásokat, de úgy látszik a befektetőket nem hatja meg ez a szóban tett, de akció nem követte megszólalások.
BUX (köztes 1): 17.367,51 pont, -0,78 százalék 11.30 órakor
Budapest, 2011. december 27., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,63 pontos nyitás után gyengült kedden délelőtt.
Ez lett a virsli vizsgálat eredménye!
Több mint 400 laborvizsgálattal 62 féle virslit vizsgált a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, ám mindössze két termékkel szemben élt érzékszervi kifogással, háromnál pedig a jelölés nem felelt meg az előírásoknak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel kedden.
Derűlátás a nyugat-európai tőzsdéken
Optimista hangulatban erősödtek délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a várakozásoknak megfelelően emelkedéssel is kezdték a keddi kereskedést.
Őrült tempóban nő a cégfelszámolások száma
Átlépte a húszezres határt az idén indított cégfelszámolások száma december 23-án - közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden az MTI-vel.
Iszapömlés - Mal: a katasztrófa nem a cég tevékenységének következménye
Ajka, 2011. december 27., kedd (MTI) - A vörösiszap-katasztrófa nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tevékenységének következménye - jelentette ki a cég vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Ajkán.
Irán nagy mennyiségű üzemanyagot szállít Afganisztánnak
Teherán, 2011. december 27., kedd (MTI/AFP) - Irán nagy mennyiségű üzemanyagot szállít Afganisztánnak egy hétfőn aláírt egyezmény értelmében, miközben Kínával is jelentős olajkitermelési megállapodásra készül az afgán kormány.
A devizapiac mozgatórugói - CHF/HUF, EUR/USD, EUR/HUF
Két ünnep közötti, nyúlfarknyi devizapiaci körkép a Commerzbank elemzőitől.
Juncker: nincs rendszerszintű válság az euróövezetben
Nincs euróválság és nem fenyegeti veszély a közös európai fizetőeszközt, válság csupán egyes euróövezeti tagállamokban van - fejtette ki kedden Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek állandó tanácsának (Eurogroup) elnöke.
Támogatást kaptak az önkormányzatok hiteltörlesztésére
Az 51 milliárdos rövidlejáratú hiteleik törlesztéséhez 7 milliárd forint támogatást kaptak az önkormányzatok - az erről szóló belügyminiszteri rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Betör a Facebook a bankokba
Kiemelkedő szerepet szánnak a közösségi médiának az ügyfélkapcsolatokban a német pénzintézetek – derült ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners felméréséből. A vállalatirányítási tanácsadással foglalkozó nemzetközi cég 50 bankot, biztosítót és más pénzügyi szolgáltatót kérdezett meg az értékesítés gyakorlatáról Németországban, Ausztriában és Svájcban.
Alig változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon
Budapest, 2011. december 27., kedd (MTI) - Alig változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon, kedden 9:30-kor az eurót 306,93 forinton jegyezték.
Kissé gyengült a forint
Kissé gyengült a forint kedd reggel a nemzetközi bankközi piacon a múlt heti legutóbbi kereskedési napon, pénteken elért árfolyamokhoz képest: az eurót 307 forint, a svájci frankot 251 forint körül jegyezték.
Stagnálással nyitott a pesti börze
Stagnálással indult a hét a hosszú hétvége után a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 1,63 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 17.506,17 ponton nyitott kedden.
Estek az indexek az ázsiai piacokon
Alacsony forgalom mellett folytatódott a vezető ázsiai tőzsdemutatók csökkenése kedden az év vége közeledtével.
OTP részvény - két ünnep közt mit tudhat?
Kedvező hangulatban indult a múlt héten a kereskedés a nemzetközi tőzsdéken és a BÉT-en is, az optimizmust ugyan beárnyékolta, hogy szerdán este a Standard and Poor's hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól, de a hírre a gyengülés átmeneti volt, a BUX 2,60 százalékkal erősebben zárt pénteken, mint egy héttel korábban. Az OTP árfolyama a héten 2,67 százalékkal 3.340 forintra emelkedett. Nézzük mit hozhat a folytatás!
Emelkedés várható az európai piacokon
A hosszú karácsonyi ünnepi hétvége után emelkedéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek, köszönhetően az amerikai piacok pénteken mutatott emelkedésének.
Jövőre még fizetőképes maradhat az ország, de...
Szakértők szerint bárhogyan alakulnak a valutaalappal folyó tárgyalások, az ország jövőre még fizetőképes maradhat, de a bizonytalanság miatt magasra szökhetnek az állampapírhozamok - írja keddi számában a Világgazdaság.
Továbbra is a kockázatkerülő magatartás javasolt
Még nem érkezett el a kockázatosabb befektetések ideje, a növekedési és bizalmi problémák a jövő év egy jó részében is fennmaradhatnak - véli a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
Egyelőre nincs pénz a PPP-szerződések kiváltására
A PPP-szerződések szinte kivétel nélkül hátrányt okoztak az államnak, többségüket meg kell szüntetni - nyilatkozta Hegmanné Nemes Sára a Magyar Nemzetnek. A Világgazdaságnak elmondta: a jogbiztonságot garantálni kell, addig nem lehet szó kivásárlásról, amíg nem tudják biztosítani ennek fedezetét.