Hirtelen nagyot csobbant az állóvíz az arany piacán

Nem jött váratlanul az arany árának elmúlt heti hirtelen emelkedése. Miután az árfolyam, mint egy sima víztükör kifeszülni készült, egy kis csobbanás is elég volt már ahhoz, hogy mozgás jöjjön a megmerevedő vízfelszínbe. Aztán Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke is dobott még egy követ a pocsolyába azzal, hogy egy a pénzcsapok közeli megnyitását sejtető kijelentést tett, amit a tőzsdeparkettek világszerte, köztük az arany és az ezüst piaca is, kitörő örömmel fogadtak – tájékoztat az aranypiac.hu.

Az elmúlt hetet a korábbi időszakban tapasztalt unalmasan oldalazó mozgásával indította az arany. Aztán szerdán az árfolyam hirtelen éles kanyart vett felfelé, és 1.600 dollár fölé kapaszkodott, ahol három hete járt legutóbb. A hét utolsó két napján nem csak sikerült megvédeni a visszahódított ártartományt, de még további erősödésre is futotta.

 

A sárga nemesfém vonzásában aztán az ezüst is maga mögött hagyta a 27 dollár alatti szinteket, és a hét végére közel került a 28 dollárhoz. Míg a hét elejét az Athénnak juttatandó segélyek felfüggesztése, és az euró elhagyására kényszerülő Görögország kálváriája, valamint a finanszírozhatatlanul magas spanyol illetve olasz kötvényhozamok körüli piaci aggodalmak jellemezték, addig a kereskedési hét végén már a befektetők felbátorodása volt megfigyelhető. A jókedvet okozó hangulatfelelős ezúttal az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi volt, aki csütörtökön egy londoni befektetési konferencián a sajtónak szokatlan elszántsággal úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett pénzintézet kész a közös pénz védelmében minden szükséges lépést megtenni, majd hozzátette: "és higgyék el nekem, ez elegendő lesz".

 

A részvény és árupiacok egy emberként ugrottak erre a hírre, ami többek között az arany és az ezüst árfolyamát is a magasba emelte. Az olasz központi bank élén korábban „csodát” tett Draghi egyidejűleg utalt arra is, hogy az EKB-nak felhatalmazása van a magas spanyol és olasz kötvényhozamokkal való törődésre, amit a megfigyelők a kötvénypiacokon való közvetlen beavatkozás beharangozásaként értelmeztek. Erre a déli országok állampapírjainak vásárlásán keresztül lenne például mód, hiszen az EKB által támasztott kereslet erősítené a papírok árfolyamát, ami leszorítaná a mostani magas hozamszinteket.

 

Ez tehát az amerikai Fed által korábban már két alkalommal is bevetett mennyiségi lazítás (Quantitative Easing) újbóli importja lenne a kontinentális Európába. A piacokon tapasztalt lelkesedés éppen ennek a QE-ként rövidített varázsszónak tudható be, amire már az év eleje óta minden spekulatív irányultságú befektető vár szerte a világban. Az USA két eddigi kötvényvásárlási programja eredményeként ugyanis 2009 eleje óta megduplázódott az arany árfolyama. Ezért a befektetők abban bíznak, hogy egy ilyen típusú monetáris intézkedés legalább középtávon hasonlóan áldásos hatással lehet ismét a nemesfémek jegyzésére.

 

Ha nem is dollárban, de euróban számolva ez a remény nem is megalapozatlan, ami az arany forintban mért árfolyamára is kedvezően hatna. Ahhoz, hogy az EKB-nak meglegyen a kellő forrása bárminemű mennyiségi lazításhoz, nem kell mást tennie, mint a pénzt egyszerűen „legyártani". Persze konkrétumok ismeretének hiányában a lazítás mikéntje azért még kérdéses. Csak annyi bizonyos, hogy a monetáris enyhítés törvényszerűen eszközár-inflációhoz vezet, ami a tőzsdei árfolyamok széles fronton történő emelkedését jelenti. Ugyanakkor mivel a pénzkínálat is bővül, fokozódik ezáltal az általános inflációs nyomás is.

 

Márpedig a nemesfémekbe történő befektetés mellett éppen ezek a leggyakrabban hangoztatott érvek. A legfőbb európai jegybankár erős mondatai átmenetileg elűzték a rossz hangulatot és visszaadták a piacnak az utóbbi időkben annyira hiányzó bizalmat. Annál is nagyobb a kíváncsiság, hogy a most következő csütörtökön az EKB kamatdöntő ülése milyen határozatokkal zárul, illetve hogy a Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerdán befejeződő tanácskozását milyen sajtónyilatkozatok kísérik majd. Amerikából továbbra sem érdemes számítani a nemesfémek piacát feltüzelő hírre, de az európai jegybank értekezletén sem az euró-alapkamat lesz vélhetően a központi téma.

 

A piac különösen azzal kapcsolatban vár híreket, hogy meddig maradhatnak még a görögök az eurózónában, és hogy Spanyolország kap-e az eddig ismertnél nagyobb összegű pénzügyi segítséget. Amennyiben azonban az erős szavak után a markáns tettek elmaradnának, szinte borítékolható a csalódás, ami ebben az esetben az arany és az ezüst árfolyamának bezuhanásával is járna.


Arany, ezüst technikai elemzés

 

arany árfolyama

 

Az arany aktuális technikai grafikonja a helyzet jelentős jobbra fordulását és a bikák térnyerését tükrözi. Az utóbbi hetekben beszűkülő volatilitás egy háromszög alakzatot formált, amiből dinamikus felszökkenéssel következett be a kitörés felfelé. Ennek során számos technikai ellenállás esett el, többek között a lefelé mutató rövidtávú trendvonal és a szürkével jelölt 50-napos mozgóátlag is. Mindez rövidtávon egyértelmű vételi jelzést generált a pénteken Londonban elért közel 1.620 dolláros szintekig. A kurzus a továbbiakban nagy eséllyel találhatja szembe magát egy központi ellenállással 1.630-35 dollár környékén, amelyet áttörve folytatódhatna a menetelés 1.660 dollárig is. Ellenkező szcenárió esetén, amennyiben a sárga nemesfém erősödése elakadna 1.630 dollár magasságában, az árfolyam akár 1.550 dollárig zuhanhat vissza, ahol viszont már egy masszív támasz kínálna biztosnak tűnő fogódzót.

 

ezüst árfolyama

 

Bár az ezüst árfolyama vonakodva követi csak az arany kurzusát, a technikai helyzetkép azért már itt is valamelyest jobbra fordult. A szürke görbével jelölt 50-napos mozgóátlag szintjéig emelkedett árfolyam legutóbb egy fontos ellenállás elé érkezett meg, amely 28 dollár magasságában található. Egyelőre ennek kéne elesnie ahhoz, hogy további emelkedés következhessen a jelenleg 28,80 dollárnál futó csökkenő trendcsatorna felső diagonálisáig.


FEKTESSEN ARANYBA, EZÜSTBE, SEGÍTÜNK!


Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás:

Lottófőnyeremények egy rakáson - Nem történt csalás az SZTFH vizsgálata szerint

Kizárta az idegenkezűséget az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is. A sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott, azok eredményét nem befolyásolta semmi – áll az SZTFH jelentésében.
2026. 07. 22. 04:00
Megosztás:

A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának új elektronikus szolgáltatásaival számos nyugdíjügy már kényelmesen, otthonról is elintézhető.
2026. 07. 22. 03:00
Megosztás:

Kötelező villanyóra csere Magyarországon - szabályok

Sok magyar háztartásban még mindig évtizedes villanyóra méri az elfogyasztott energiát. Amikor levél érkezik a hálózati elosztótól a mérő cseréjéről, azonnal felmerül a kérdés: valóban kötelező beengedni a szerelőket, ki fizeti a munkát, és automatikusan okosmérőt kap-e a fogyasztó?
2026. 07. 22. 02:00
Megosztás:

Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás: