Nyugat-európai tőzsdék - Elég volt a lejtmenetből!

Az összezsugorodott részvényárakon kívül néhány váratlan jó hír is segítette az európai piacok kiigazítását: a tavaly óta futó, első görög mentőprogram folytathatóságát vizsgáló EU-IMF-EKB tárgyalócsoport tagjai azt mondták, bíznak benne, hogy novemberben javasolhatják a következő részlet kiutalását Görögországnak, az EU pénzügyminiszterei ígéretet tettek a bankok további támogatására, tőkéjük szükség szerinti pótlására, a francia és a belga kormány példamutatóan megegyezett a görög adósságnak módfelett kitett Dexia bank átalakításában és tehermentesítésében, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig közölte, hogy maga is vásárolhat olasz és spanyol állampírokat a másodlagos piacon.
2011. 10. 05. 19:40
Megosztás:

Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron

Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron, a megnyitó ünnepséget szerdán tartották a cég több európai vezetőjének jelenlétében.
2011. 10. 05. 19:20
Megosztás:

Elképesztő lendülettel emelkedett a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 883,05 pontos, 5,67 százalékos emelkedéssel, 16.457,64 ponton zárt szerdán.
2011. 10. 05. 18:50
Megosztás:

Az ország devizakitettségének csökkentése alapvető érdek

Magyarország alapvető érdeke, hogy az ország devizakitettségéből származó jelentős pénzügyi hátrányok már a közeljövőben megszűnjenek, továbbá a közel egymillió család életét alapjaiban befolyásoló devizahitel-válságot megfelelően kezelje - hangsúlyozza a kormányszóvivői iroda szerdai közleménye, amelyben a nemzetközi hitelminősítő intézetek a magyar bankrendszerre vonatkozó vizsgálatáraira reagálnak.
2011. 10. 05. 18:30
Megosztás:

A forint erősödött kora estére a frankhoz és az euróhoz képest

Budapest, 2011. október 5., szerda (MTI) - A forint erősödött szerda kora estére a svájci frank, valamint az euró délutáni, illetve reggeli jegyzéséhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.
2011. 10. 05. 18:09
Megosztás:

Továbbra is nagy a kereslet a német autók iránt

A világgazdasági bizonytalanságok ellenére továbbra is rekordteljesítményt nyújt a német autóipar.
2011. 10. 05. 17:55
Megosztás:

Magyarország Kína számára közép-kelet-európai regionális központ lehetne

Magyarország Kína közép-kelet-európai regionális központja lehetne, elsősorban a kereskedelem és a logisztika területén - mondta Pető Ernő, a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara (ChinaCham Hungary) elnöke szerdán Budapesten, egy a magyar-kínai gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok lehetőségeiről tartott szakmai tanácskozáson.
2011. 10. 05. 17:40
Megosztás:

Magyar EP-képviselő szerint az Európai Bizottságnak kell vizsgálnia az uniós élelmiszerek közti különbségeket

Brüsszel, 2011. október 5., szerda (MTI) - Körültekintő, a populista felhangoktól mentes, európai szintű vizsgálatokkal kell tisztázni, hogy kimutatható-e minőségbeli különbség az Európai Unió új és régi tagállamaiban azonos márkanéven forgalmazott élelmiszerek között - vélte Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági bizottságának szerdai brüsszeli ülésén, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
2011. 10. 05. 17:36
Megosztás:

Szociális csomagot ajánl a Holcim a Miskolci Cementgyár dolgozóinak

A Holcim Hungária Zrt. a kedvezőtlen gazdasági kilátások, illetve egy jogvita következményeként kialakult bizonytalan helyzetben a törvényi előírásokon és a kollektív szerződésben foglaltakon felüli szociális csomagot ajánl a Miskolci Cementgyárban azoknak a dolgozóknak, akik most a távozás mellett döntenek - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2011. 10. 05. 17:28
Megosztás:

A Daimler 5 évre garantálja a munkavállalók foglalkoztatását

A Daimler német autógyártó társaság 2012-től öt évre garanciát vállal a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott németországi dolgozók alkalmazására, a vállalat szerdai közleménye szerint az üzemi tanáccsal kötött megállapodás révén 130 ezer ember munkahelye biztosított a következő fél évtizedben.
2011. 10. 05. 17:10
Megosztás:

Váratlanul és jelentősen csökkent amerikai olajtartalék

Csökkent az amerikai olajtartalék a múlt héten a szakértők által várt növekedés helyett.
2011. 10. 05. 16:57
Megosztás:

50 milliárd dollárnyi tőke távozhat idén Oroszországból

Az orosz gazdasági minisztérium legalább 50 milliárd dollárra emeli az egész évi nettó tőkekiáramlásra vonatkozó becslését a korábbi 36 milliárdról.
2011. 10. 05. 16:48
Megosztás:

Ma is járt 300 felett az euró jegyzése

Átmeneti gyengülés után szerda délutánra már keddi árfolyamánál erősebb szintre áll be a forint.
2011. 10. 05. 16:30
Megosztás:

Tiltakozik a VPDSZ a NAV törvény tervezett módosítása ellen

Elfogadhatatlannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) a NAV törvény legújabb módosítását, és azonnali egyeztetést kezdeményezett a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) és a Belügyminisztériummal (BM) - közölte a szakszervezet szerdán az MTI-vel.
2011. 10. 05. 16:20
Megosztás:

Enyhén lassult az USA szolgáltatóiparának bővülése - ISM

A vártnál kisebb mértékben mérséklődött az amerikai szolgáltatóipari aktivitás bővülése szeptemberben. Az ISM szolgáltatóipari beszerzőmenedzser-index értéke 53 pontra csökkent az augusztusban mért 53,3 százalékról. Az elemzői várakozások 52,7 százalékra számítottak. Az index értéke elmarad az elmúlt 12 hónap átlagát jelentő 55,3 százaléktól.
2011. 10. 05. 16:10
Megosztás:

A megújult kaposvári fürdő a térség egészségturisztikai versenyképességét javítja

Kaposvár, 2011. október 5., szerda (MTI) - A térség egészségturisztikai versenyképességét javítja a megújult kaposvári fürdő - hangzott el komplex egészségturisztikai fejlesztés lezárásaként rendezett turisztikai konferencián szerdán, Kaposváron.
2011. 10. 05. 16:09
Megosztás:

Lakóparki utat épít az egri önkormányzat

Egy csődbe jutott vállalkozó helyett megépíti egy lakópark útját az egri önkormányzat - tájékoztatta a Városháza médiareferense szerdán az MTI-t.
2011. 10. 05. 15:49
Megosztás:

Visszatér Ukrajnába az IMF-küldöttség

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői hosszabb kihagyás után október végén ismét Ukrajnában tárgyalnak - jelentette be Serhij Tihipko szociálisügyi kérdésekkel foglalkozó ukrán miniszterelnök helyettes szerdán.
2011. 10. 05. 15:38
Megosztás:

Nem lesz hiány gabonából Oroszországban

Oroszországban várhatóan 95 millió tonna gabonát takarítanak be az idén - közölte az orosz miniszterelnök szerdán. A Vlagyimir Putyin által közölt adat meghaladja a hivatalos várakozásokban szereplő 90 millió tonnát.
2011. 10. 05. 15:27
Megosztás:

Borsik János: a tárgyalásnak nincs alternatívája

A szakszervezetek nemzetközi segítséget is igénybe vesznek, hogy rákényszerítsék a kormányt a nyilvános, háromoldalú tárgyalásokra az Új Munka törvénykönyvével kapcsolatban - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke szerdán Salgótarjánban.
2011. 10. 05. 15:16
Megosztás: