Symantec: még nem érte el a vár sikert a cloud computing
Budapest, 2011. november 29., kedd (MTI) - A cloud computing, a felhő technológia alkalmazása még nem érte el a várt sikert, amiben szerepet játszik az is, hogy sokan idegenkednek attól, hogy fizikailag távoli szervereken, számítógépeken helyezzék el az adataikat.
Hullámtermékgyártók: kevés a felkészülési idő az új termékdíj törvényre
A hullámtermékgyártók szövetsége szerint a januárban hatályba lépő új környezetvédelmi termékdíj törvény a felkészülési idő szűkössége miatt nehézségeket okozhat az ágazatban, emellett az új szabályozás egyértelmű áremelkedést hoz.
Mi kerül a karácsonyfa alá?
A várakozásoknak megfelelően 6,50%-ra emelte az irányadó kamatrátát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mai döntésével. Ezzel a január óta tartó trend véget ért, hiszen legutoljára akkor masszírozta meg a kamatot a monetáris tanács.
Egyre többen aggódnak állásukért az EU-ban - Eurobarométer
Brüsszel, 2011. november 29., kedd (MTI) - Az Európai Unióban munkában állók 35 százaléka aggódik amiatt, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt elvesztheti állását - derül ki egy Brüsszelben kedden nyilvánosságra hozott átfogó közvélemény-kutatásból.
Gyengült kissé a forint a kamatemelésre
A jegybank többségi piaci várakozásnak megfelelő 50 bázispontos kamatemelését követően a forint árfolyama csekély mértékben gyengült.
Lépett a jegybank! 6,5%-ra emelkedett az alapkamat
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal 6,5 százalékra emelte az irányadó kamatszintet.
Meglett az eredménye a takarékossági intézkedéseknek Spanyolországban
A takarékossági intézkedéseknek köszönhetően 17 százalékkal csökkent a központi költségvetés hiánya Spanyolországban az első tíz hónapban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor októberben már a tizenhatodik egymást követő hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom.
XTB devizapiaci körkép
Az alábbi hangoselemzésben partnerünk, az X-Trade Brokers elemzője ad áttekintést a devizapiac aktuális történéseiről. Profitáljon belőle!
A minőségtudatos fogyasztást erősíti a nemzeti termékkosár
Nyíregyháza, 2011. november 29., kedd (MTI) - A vásárlók között egyre inkább előtérbe kerülő minőségtudatos fogyasztást erősíti a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár kezdeményezés - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója kedden nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
A lengyel költségvetési tervezet várhatóan 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számol
Varsó, 2011. november 29., kedd (MTI/Reuters) - A jövő évre szóló legvalószínűbb új lengyel költségvetési elképzelés szerint kisebb lesz a gazdaságnövekedés az eddig vártnál, a központi költségvetési hiány 35 milliárd zloty (10 milliárd dollár) körül alakul - közölte a PAP lengyel hírügynökség keddi jelentése alapján a Reuters.
Rekordszinten az olasz kötvényhozamok
Rekordszintre emelkedett az olasz államkötvények hozama a kedden tartott árverésen, miután a piacok továbbra is nyomás alatt tartják a harmadik legnagyobb euróövezeti ország gazdaságát, hogy mielőbb kezdjen bele a reformokba.
Négyszázmilliós befektetés a THX Games játékfejlesztőbe
A Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. egy társbefektetővel közösen 400 millió forint tőkét fektetett a Facebookon bevezetés alatt álló Triviador stratégiai kvízjáték fejlesztőjébe, a THX Games Tartalomfejlesztő Zrt.-be.
RÖVIDHÍR - Londoni elemzők: jövőre euróövezeti recesszió, romló közép-európai előrejelzések
London, 2011. november 29., kedd (MTI) - Jövőre recesszióba süllyed az euróövezet, és ez a vártnál jóval lassabb növekedést okoz Közép-Kelet-Európában, így a magyar gazdaságban is - jósolták keddi, jelentősen rontott előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Jelentősen emelkedett a hozam a mai kincstárjegy aukción
Két és félszeres túljegyzésre a meghirdetett összegben, emelkedő hozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Régiós fontosságú a Szeged-Szabadka-Baja vasútvonal
Szeged, 2011. november 29., kedd (MTI) - Az egész régió fejlődése szempontjából fontos a Szeged-Röszke-Horgos-Szabadka-Csikéria-Bácsalmás-Baja vasútvonal újjáélesztése - jelentette ki Pásztor István, a Vajdaság Autonóm Tartomány kormányának alelnöke, gazdasági titkár kedden Szegeden.
Októberben is javult fogyasztók hangulata Svájcban
Svájcban javult az októberi fogyasztói hangulatot tükröző mutató, amely már a második egymást követő hónapban emelkedett.
Tavasszal tőzsdére mehet a Facebook
Jövő tavasszal kezdődhet meg a kereskedés a tőzsdén a Facebook részvényeivel a Wall Street Journal értesülése szerint. A világ legnagyobb közösségi hálóját üzemeltető cég tervei szerint még az idén benyújtja az ehhez szükséges papírokat az amerikai pénzügy felügyeletnek.
Lezárult a kkv-szektor fejlesztésére indított magyar-román projekt
Nyíregyháza, 2011. november 29., kedd (MTI) - Száz magyar és román kis- és középvállalkozás vett részt abban a speciális, a szektor fejlesztését célzó 50 ezer euró összértékű programban, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Szatmárnémeti Kereskedelmi Ipari és Agrárkamara indított el; a projekt zárókonferenciáját kedden tartották Nyíregyházán.
Kilencedik hónapja romlik a hangulat az euróövezetben
Novemberben tovább romlott az üzleti és a fogyasztói hangulat az euróövezetben, az Európai Bizottság kedden közzétett átfogó hangulatindexe (ESI) 93,7 pontra esett az októberi 94,8 pontról. Elemzők 94 pontot vártak.
BUX (köztes 1): 16.861,03 pont, +0,26 százalék 11.30 órakor
Budapest, 2011. november 29., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 37,84 pontos nyitás után kissé emelkedett kedden délelőtt.