MSZP: megbukott a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bebizonyosodott, hogy a megbukott a kormány gazdaságpolitikája; gyakorlatilag leállt az országban a gazdasági növekedés - mondta Kunhalmi Ágnes, a párt elnökségi tagja vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.
Hatalmas értékű elsüllyedt aranykincset hoztak a felszínre Namíbia partjainál
Majdnem két évvel a felfedezését követően sikerült a felszínre hozni azt a 16. századi portugál hajóroncsot, amely vagyont érő arany- és műtárgyrakományával együtt mintegy 500 évig pihent a namíbiai Oranjemund város partjainak közelében.
Elbukhat a svájci kormány gazdaságélénkítő terve
Jó esély van arra, hogy semmi ne legyen a svájci kormány, a héten bejelentett gazdaságélénkítő tervéből, ugyanis a TagesAnzeiger című napilap szerint könnyen előfordulhat, hogy a svájci parlament nem támogatja a kétmilliárd frankos gazdaságélénkítő tervet, amellyel a rekorderős hazai valuta gazdaságra gyakorolt hatását próbálnák enyhíteni.
Németország nem kér a közös eurokötvényből
Németország szombaton ismét elutasította azokat az újra és újra elhangzó felhívásokat, amelyek szerint az euróövezet országainak közös eurókötvényt kellene kibocsátaniuk és közös pénzügyminiszterüknek kellene lennie, azzal érvelve, hogy ez csak akkor lenne lehetséges, ha már a költségvetési politika is közös lenne.
Megkezdődik az autópálya PPP-projektek felülvizsgálata
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz- és magánszféra (public-private partnership - PPP) részvételével épült autópálya projektek felülvizsgálatához, a szerződések újratárgyalásához.
Vízügy: ezermilliárd forintos fejlesztés előkészítése
A vizek mennyiségi és minőségi állapotának javítására, a jó állapot megőrzésére mintegy ezer milliárd forint nagyságrendű fejlesztés megalapozását segíti 1,5 milliárd forint beruházással a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) - tájékoztatta Márfai László, a VKKI főosztályvezető-helyettese az MTI-t.
Korrekció és pánik is jellemezte a BÉT elmúlt egy hetét
Pozitív korrekció és eladási pánik egyaránt volt a múlt héten a tőzsdéken, mindezek eredőjeként a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe egy hét alatt 1,4 százalékot, 252 pontot esett, a BUX pénteken záráskor 17.780,92 ponton állt.
Közeleg a tanévkezdés - már csak 10 nap és vége a szünidőnek
Már csak tíz napig pihenhetnek a diákok és véget ér a közel két és fél hónapos nyári vakáció, az országos tanévnyitót idén augusztus 28-án a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton tartják, ahol újrakezdődik a tanítás egy kisiskolában. A tanévkezdés idén is több tízezer forintba kerülhet a családoknak, változás ugyanakkor, hogy az ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanulók után igényelhető normatív támogatás az előző évi 10 ezer forintról 12 ezer forintra emelkedett.
Július végéig 83 milliárd forint bevételt hozott az eva
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 36,3 milliárd forint, az első hét hónapban 82,6 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
Azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak?
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó alkotmánybírósági döntés tervezetéről szóló sajtóhíreket a testület elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.
Bombával fenyegette meg munkáltatóját az egyik nyíregyházi üzem dolgozója
Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki bombával fenyegette munkáltatóját péntekre virradó éjszaka Nyíregyházán - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Megkerült az elveszett orosz távközlési műhold
Megkerült az elveszett Ekszpressz-AM4 orosz távközlési műhold: a csütörtökön felbocsátott, de a gyorsító fokozat meghibásodása miatt nem megfelelő pályára került szputnyikot az amerikai űrvédelmi erők parancsnoksága (NORAD) találta meg a világűrben, de valószínűleg már nem lehet a megfelelő pályára állítani - közölte az Interfax hírügynökség pénteken éjszaka.
A bank diktál - Visszavásárolja CHF-kötvényeit a hajdú-bihari önkormányzat
A 2008-ban kibocsátott, svájci frank alapú kötvényeinek visszavásárlására kényszerül a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat, miután a kibocsátó bank, élve szerződéses jogával, kezdeményezte a tranzakciót - hangzott el a megyei közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.
Devizahitelek - A kormány döntött az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet számításáról
A devizahiteleknél az árfolyamrögzítés - maximum 36 hónapos időszakra szóló - lejárta után a gyűjtőszámlán felgyülemlett adósság havi törlesztőösszege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszak alatti utolsó törlesztőrészlet összegének 15 százalékát. Emellett a devizakölcsönök törlesztése a mindenkori árfolyamon történik - olvasható a kormany.hu-n.
Vizsgálják, hogy a szobalány ügyvédje pénzt ajnálott-e Dominique Strauss-Kahn-nak
Vizsgálatot indított az ügyészség a Dominique Strauss-Kahn volt IMF-igazgatót szexuális erőszakkal vádoló szobalány ügyvédjének feltételezett ajánlatával kapcsolatban, az azt javasolta ugyanis hírek szerint, hogy anyagi ellenszolgáltatás esetén biztosítja a büntetőeljárás lezárását - közölték pénteken amerikai lapok.
MSZP: a kormány ne hagyja cserben a Pest megyei gyermekeket és a kisebbségi önkormányzatokat
A kormány ne hagyja cserben a Pest megyei gyermekeket és a kisebbségi önkormányzatokat sem - hangoztatta Tóbiás József, az MSZP Pest megyei elnöke és Fogarasiné Deák Valéria, Pest Megye Önkormányzatának kisebbségi tanácsnoka pénteken a közgyűlés épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Az NFM átláthatóságot, pontos tájékoztatást ígér a magyar-kínai együttműködésről
A magyar-kínai együttműködéssel kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elkötelezett az átláthatóság, a nyilvánosság pontos tájékoztatása mellett, "a nemzetgazdasági érdekek messzemenő figyelembevételével" - olvasható a tárca pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Illegális szeméthegyek - eljárás indult a miskolci önkormányzat ellen
Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség hivatalból eljárást indított a miskolci önkormányzat ellen hulladékgazdálkodási kötelezettség megszegése miatt - tájékoztatta Szemes István, a Települések Megmaradásáért Egyesület elnöke az MTI-t. Az önkormányzat azt közölte: mindent megtesznek azért, hogy a városból eltűnjenek az illegális szeméthegyek.
Visszaesett a belföldi turizmus
A belföldi turizmus visszaeséséről számolt be az MTI-nek a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az első féléves statisztikai adatok alapján.
Magyar bocsánatkérés a német himnusz miatt
A német küldöttség szerint nem megfelelő himnuszt játszottak le pénteken a szervezők a női K-2 1000 m eredményhirdetésekor a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A házigazdák úgy vélik, hogy nem hibáztak, ennek ellenére elnézést kértek az érintettektől.