Orbán Viktor: lényegében elhárultak az akadályok a pénzügyi tárgyalások megkezdése elől

Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdése elől.

José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel kedden Brüsszelben folytatott informális megbeszélése után a kormányfő bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdán vitatja meg hivatalosan a Magyarországgal kapcsolatos kérdéseket.
    

"Az IMF-fel történő tárgyalások megkezdése elől az akadályok lényegében elhárultak" - fogalmazott Orbán Viktor magyar újságíróknak nyilatkozva. Hangsúlyozta, hogy a magyar parlamentnek a vállalt törvénymódosításokat lehetőleg gyorsan és egészében végre kell hajtania, és szerinte "amint az lezárult, tehát a jogszabályi változások megtörténtek, akkor meg lehet kezdeni a tárgyalásokat".
   

Azt viszont nem tudta megmondani, hogy az Európai Bizottság a maga részéről milyen álláspontot alakít ki szerdán. Így - derült ki egy kérdésre adott válaszából - az is az uniós testület döntésétől függ, hogy beleegyezik-e Brüsszel a pénzügyi tárgyalások megkezdésébe úgy, hogy adott esetben néhány fennmaradt vita a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé kerül.
    

"Ez a mai találkozó a bizottság elnökével informális találkozó volt, amelynek az volt a célja, hogy megkönnyítse a holnapi döntéshozatalt" - mondta nyomatékkal, és hozzátette: Barroso ezen a napon semmilyen kötelezettséget nem vállalhatott, hiszen annak joga a testület egészét illeti meg.
    

Orbán szerint mindenesetre "nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy lényegében áttörést érhessünk el". Szerinte ez "napok, legfeljebb hetek kérdése". Kiemelte, hogy az év eleje óta megoldott kérdések száma messze felülmúlja a még meg nem oldott ügyekét.
    

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a sajtótájékoztató után az újságíróknak kiosztott közleményében arról tájékoztatott, hogy Orbán biztosította Barrosót arról: a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét semmi sem veszélyezteti, a kormány szándéka éppen a bíróságok függetlenségének, hatékonyságának és polgárbarát működésének megerősítése.
    

"Mindazonáltal gyorsan és egészében végrehajtjuk a Velencei Bizottság által javasolt azon lépéseket, melyeket a kormány elfogadott" - áll a nyilatkozatban, amely szerint "a fennmaradó nyitott kérdésekben tovább folytatjuk a konzultációt az Európa Tanács intézményeivel".
    

A Magyar Nemzeti Bank ügyében - tájékoztatott Szijjártó - Orbán Viktor azt jelezte a bizottsági elnöknek, hogy a kormány gyorsan és egészében meghozza az eddig megküldött megoldási javaslatoknak megfelelő intézkedéseket, az Európai Központi Bankkal pedig folytatja a "biztató előrehaladást mutató" konzultációt az általa felvetett, az Európai Bizottsággal fennálló jogvitákban nem szereplő kérdésekről.
    

Orbán Viktor a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy voltak olyan bizottsági aggályok, amelyekkel a magyar kormány nem értett egyet, de engedett. Így Magyarország elállt az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő jogi szabályozástól. Két kérdés azonban fennmaradt, amelyben a magyar kormány nem engedhet - mondta a miniszterelnök. Az egyik ilyen a jegybankelnök esküje: azt le kell tennie a magyar alaptörvényre - szögezte le a kormányfő. A másik a jegybank vezetőjének a fizetése: ezt Magyarország szociális igazságossági kérdésnek tekinti - mondta. E két ügyben Orbán azt valószínűsítette, hogy a vita Luxembourgban rendeződik majd.
    

Ugyanebbe az ügycsoportba sorolható Szijjártó közleménye értelmében az adatvédelmi hivatallal és a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban fennmaradt két jogvita. A kormány ezekkel kapcsolatban "tudomásul veszi, ha azok lezárására az Európai Bíróság eljárásában kerül sor". Az ott megszülető döntéseket a kormány gyorsan és egészében végrehajtja - közölte a miniszterelnöki szóvivő.
    

Orbán az újságíróknak adott nyilatkozatában kitért a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárásra is. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az előző napon a konvergencia-programban nyilvánosságra hozta szándékait. Meglátása szerint mind az üzleti, mind a politikai világ "otthon és a nemzetközi térben" kedvezően fogadta ezeket az elképzeléseket.
    

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország nem egyszerűen az unió által elvárt három százalékos költségvetési hiánycélhoz akar igazodni, hanem 2012-ben 2,5 százalékra, 2013-ban pedig a 2,2 százalékra akarja leszorítani a deficitet.     Magyarországnak - mondta - van elképzelése, menetrendje arra nézve, miként dolgozza ki magát "az alól az adóssághegy alól, amelyet az elmúlt években halmoztak fel a fejünk fölé".
    

A magyar újságíróknak nyilatkozva Orbán Viktor felidézte: amikor 2010-ben azzal a hírrel érkezett Brüsszelbe, hogy az előző kormány által tett, a költségvetési hiány mértékére vonatkozó állítások nem állják meg a helyüket, és a deficit a valóságban jóval nagyobb, azt kérte Barrosótól, "adjanak némi levegőt" Magyarországnak. A bizottsági elnök azonban egyértelműen tudatta, hogy a hiánycélokat így is tartani kell.
   

 Orbán szerint ennek, tehát lényegében az elutasító bizottsági válasznak volt a következménye több rendkívüli intézkedés - így például a válságadók - elrendelése. A miniszterelnök megjegyezte: Európa most több vonatkozásban bajban van, Magyarországon viszont már lát okot a derűlátásra. Utalt a görög és a spanyol helyzetre. Úgy látja, hogy most a spanyolok kapnak "némi levegőt" Brüsszeltől, de - mint hozzátette - bármennyire is szurkol a jobbközép irányzatú spanyol kormánynak, azt nem lehet tudni, hogy ez a levegő elég lesz-e. (MTI)


Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás:

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagra nyújtott támogatást, és kibővíti a kedvezményezettek körét

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek.
2026. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz

A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 23. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás: