Ne halogassuk az autógumi vásárlást - új csúcson a nyersgumi ára
Történelmi magasságokba szökött fel az utóbbi néhány napban a nyersgumi ára, ami azt jelenti, hogy küszöbön áll egy újabb áremelés az autóabroncsoknál.
Teljesítette az első Fibonacci korrekciós szintet az arany
A tavalyi év utolsó két hónapjában három, magasságban egymáshoz közel eső csúcsot alakított ki az arany árfolyama. Ezzel meghatározható vált, hogy 1424 és 1432 között jelentősebb ellenállás van. Ezen nem sikerült túllépnie és így korrekciós mozgás kezdődött meg. (Solar Capital)
Üdvözlendő lenne Magyarországon az alkotmányos adósságkorlát - elemzők
Az alkotmányban kellene meghatározni a felső államadósság-korlátot Magyarországon, mert ez rögzítené megfelelő erővel a költségvetési politikát - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Fellélegezhetnek a frankhitelesek
Miután a svájci frank-forint árfolyama letörte a kékkel jelölt trendvonalat, egészen 210-ig süllyedt. Ezt a szintet három alkalommal is tesztelte, de nem sikerült tartósabban alatta maradnia. (Solar Capital)
Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre
Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően.
Stabilan emelkedik a SPY ETF
Egy szűkebb csatornában mozog a SPY ETF árfolyama már szeptember óta. Novemberben és decemberben volt elmozdulási kísérlet, előbb felfelé, majd lefelé, de mindkettő sikertelen volt. (Solar Capital)
Fémipari klasztert alakított ki a Raltech Tatabányán
Tatabánya, 2011. január 27., csütörtök (MTI) - A tatabányai Raltech Kft. 3.000 négyzetméteres ipartelepet alakított ki, 650 millió forintos beruházással - tájékoztatta a társaság ügyvezetője csütörtökön az MTI-t.
Jelentés előtt - Procter & Gamble
Várhatóan a mai amerikai piacnyitás előtt teszi közzé a gyorsjelentését a Procter&Gamble. A cég jelenleg 4.2%-os súllyal szerepel a Dow Jones indexben és az elemzők $1.1 dolláros EPS-t várnak a negyedik negyedévre vonatkozóan. A cég papírja nemrég nagy ugrást mutatott, sikerült áttörnie a pirossal jelölt ellenállást, amely november óta akadályt jelentett a számára.(Solar Capital)
Már csak pár napig használhatóak a tavalyi éves e-matricák
A 2010-ben vásárolt éves e-matricák január 31-én éjfélig érvényesek; az ötödik éve változatlan úthasználati díjak 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkedtek.
Újdonságok, egyszerűsítések az idei szja-bevallásnál
Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Felbátorodott a forint a sikeres államkötvény aukció után
A devizapiacon erősödött a forint a csütörtöki államkötvény aukció után, ahol magas túljegyzés mellett jelentős mértékben csökkentek a hozamok.
Brutális hozamesés a mai 3, 5 és 10 éves államkötvény aukción
Csaknem négyszeres túljegyzés mellett a meghirdetettnél egyharmaddal magasabb összegen értékesített 3, 5 és 10 éves államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki, kéthetente rendszeresen tartott aukcióján. A hozamok lényegesen csökkentek az előző aukcióhoz képest, nagyjából követve az azóta bekövetkezett másodpiaci hozamesést.
Leszakadás fenyegeti az eurózóna perifériáján lévő országokat
Háromsebességű lesz a belátható előrejelzési távlatban az euróövezet gazdasági növekedése, ami azzal a kockázattal jár, hogy a széttartó gazdasági fejlődési teljesítmények szerkezeti jellegűvé rögzülnek, és ez tartós versenyképességi leszakadással fenyegeti a gyenge lábakon álló perifériális tagállamokat - áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban ismertetett átfogó elemzésében. Más nagy londoni házak szerint vannak olyan euróövezeti tagok, amelyek jobban járnának a kilépéssel.
Növelhető Magyarország élelmiszergazdasági potenciálja
Magyarország élelmiszertermelése az önellátáshoz szükséges mértéket jelenleg 20 százalékkal haladja meg ez azonban 50 százalékra emelhető - hangoztatta Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-feldolgozó főosztályának vezetője csütörtökön egy, az élelmiszergazdaságról szóló szakmai konferencián.
A CIG növelte a rendszeres díjas életbiztosítások arányát
A 2009. évi 51 százalékról tavaly 60 százalékra növelte díjbevételén belül a rendszeres díjas életbiztosítások részarányát a CIG Pannónia, amely a portfólió jó minőségére utal - mondta Gaál Csaba vezérigazgató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Egyre nagyobb válságban a spanyol kiskereskedelem
Spanyolországban decemberben már sorban a hatodik hónapja csökkent a kiskereskedelmi forgalom a csütörtökön megjelent adatok szerint, a visszaesés a vártnál jóval nagyobb volt, és az idén még a tavalyinál is rosszabbul teljesíthet az ágazat.
BÉT - Nem akaródzik az emelkedés
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 21,65 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Február elején folytatódik az Új Széchenyi Terv országjáró körútja
Az Új Széchenyi Terv országjáró körútja február elején tizenegy új állomással folytatódik. A rendezvénysorozat eseményein ismertetik a megújuló fejlesztéspolitikát.
Vegyes eredményről számolt be a Novartis
A svájci Novartis gyógyszergyártó nehéz 2011-es évre számít a közeljövőben várható szabadalom lejáratok, és az amerikai egészségügyi reformhoz kapcsolódó gyógyszerár csökkenés miatt. Ugyanakkor bízik abban, hogy az új termékek bevezetésével képes lesz a növekedését és a nyereségességét fenntartani.
Mérséklődött a üzleti és fogyasztói bizalom az euróövezetben
Mérséklődő bizalmat jelez az euróövezetben az Európai Bizottság előzetes gazdasági hangulatmutatója januárról: az index az elemzői várakozásoktól elmaradva, 106,5 pontra esett.