Nem sikerüt 12.000 pont felett zárni a Dow indexnek
Tegnap két és fél év után először tudott 12.000 pont fölé emelkedni a DJIA index, azonban a kereskedési nap végén mutatkozó mérséklődés eredményeként végül alatta zárt, de összességében enyhe emelkedést tudott felmutatni napi szinten.
Alig változott az euró és a forint árfolyama
Budapest, 2011. január 27., csütörtök (MTI) - Az euró két havi csúcs közelében stagnál a dollárral szemben 1,3700 feletti jegyzéseken, a forint tartja a hét elején kialakult árfolyamát.
Ma kezdődik a bennfentes kereskedéssel vádolt OMV-vezér pere
Az első tárgyalási napja lesz csütörtökön annak a pernek, amelyben bennfentes kereskedéssel vádolják az OMV vezérigazgatóját, Wolfgang Ruttenstorfert a Mol-részvények 2009-es eladásával összefüggésben.
Kötvényszám nélkül nincs bonus
Évente mintegy félmillió autós fizet magasabb kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjat időlegesen azért, mert biztosító váltáskor nem, vagy hibásan adta meg az előző biztosításának a kötvényszámát - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel.
Elhunyt Dörmögő Dömötör
Végelszámolással megszűnik az Adoc-Semic Kiadói és Nyomdai Kft., amely kiadja többek között a Dörmögő Dömötör, a Garfield, a Kretén és az Elle magazint – közölte a Gazdaság.hu.
'Szocioli' - itt Monopoly társasjáték szocialista változatban
A Monopoly mintájára szocialista kapitolival, avagy "Szociolival" rukkoltak ki egy lengyel kutatóintézet munkatársai.
A legtöbb 'Jógazda' betétes csütörtökön megkapja a kártalanítást
A Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár legtöbb biztosított betétese legkésőbb csütörtökön megkapja a kártalanítást olyan módon, ahogyan kérte - mondta az MTI-nek Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője. Az, hogy az egyéb követeléseket milyen mértékben lehet kielégíteni, a 2010-es beszámoló elkészülte után derül ki. Binder István, a PSZÁF szóvivője szerint a felügyelet által korábban megvizsgált szűkített portfólió fél év alatt sokat romlott.
EP-meghallgatás - Fellegi: a jelenlegi kohéziós politika fenntartása is kiemelt célkitűzés
Brüsszel, 2011. január 26., szerda (MTI) - Az európai uniós kohéziós politika területén a soros elnökséget betöltő Magyarország prioritásai között első helyen szerepel a jelenlegi szerkezet, logika és finanszírozottság fenntartása - hangoztatta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben, az Európai Parlament regionális fejlesztési bizottságának ülésén, a programot ismertetve.
Nem lett optimistább a FED - maradt a rekord alacsony kamatszint
Az amerikai jegybank (Fed) nem változtatott alapkamatán szerdán, a várakozásoknak megfelelően az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt. Az irányadó kamat 2008 vége óta változatlan az Egyesült Államokban.
Zongora bukkant fel a tengerben egy homokzátonyon
Koncertzongora jelent meg egy tengerbenyúló homoknyelven Floridában.
Estére gyengült a forint a svájci frankkal és az euróval szemben
Budapest, 2011. január 26., szerda (MTI) - A forint estére gyengült a svájci frankkal és az euróval szemben délutánhoz viszonyítva a devizapiacon. Reggelhez képest ugyanakkor mindkét devizával szemben erősebb volt a forint.
Davosi fórum - Egyperces néma felállással kezdődött meg a Világgazdasági Fórum
Davos, 2011. január 26., szerda (MTI/AP/ITAR-TASZSZ) - A szerdai moszkvai terrorista akció áldozataira egyperces néma felállással emlékeztek a 41. Világgazdasági Fórum résztvevői, majd megkezdődött tanácskozás a svájci Davosban szerdán.
Davosi fórum - A válság előtti szint közelében a vállalatvezetők optimizmusa
Davos, 2011. január 26., szerda (MTI/dpa) - A 2008-ban elmélyült világgazdasági válság előtti szintet közelíti idén januárban a vállalatvezetők jövőbeni növekedésbe vetett bizalma a PricewaterhouseCoopers (PwC) szerdán bemutatott felmérése szerint.
Leáldozóban plasztik a hitelkártya, feljövőben a mobilos fizetés Amerikában
Az okostelefonok fejlődése következtében a plasztik hitelkártya hamarosan ugyanolyan elavult lesz Amerikában, mint a bakelitlemez, a digitális fizetés területén a radikális átrendeződés már 2011-ben elkezdődik - jelentette a CNNMoney.
BÉT - Felülteljesített a magyar részvénypiac - FRISSÍTETT (új: árutőzsde)
Budapest, 2011. január 26., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 358,01 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, 23.148,98 ponton zárt szerdán.
Tőzsde - A nyugat-európai értéktőzsdék emelkedéssel zártak
London, Frankfurt, Párizs, 2011. január 26., szerda (MTI) - A nyugat-európai értéktőzsdék egy heti csúcson zártak szerdán: a befektetőket az éltette, hogy Barack Obama amerikai elnök a társasági adók csökkentését, illetve az adórendszer egyszerűsítését helyezte kilátásba. A piacok várják a Fed kamatdöntő ülését, ahol az előzetes értesülések szerint jó képet fognak festeni az amerikai gazdaság kilátásairól.
Az ONYF-hez nem érkezett sorállás miatt panasz
Budapest, 2011. január 26., szerda (MTI) - Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF) nem érkezett panasz arról, hogy az ország bármely igazgatóságán vagy a budapesti ügyfélszolgálatokon hosszú sorok állnának; az ONYF minden magánpénztári tagnak lehetővé teszi a nyilatkozat leadását, aki a január 31-i határidőig nyilatkozni akar - mondta Szőke Lovas Zsuzsa, az ONYF sajtótitkára az MTI-nek.
Milliárdos kibocsátásra készülnek orosz cégek Londonban
Orosz vállalatok mintegy két milliárd dollár értékben készülnek elsődleges részvénykibocsátásra a londoni értéktőzsdén. Tavaly öt milliárd dollár értékű orosz vállalati részvényt jegyezhettek Londonban a befektetők.
EP meghallgatás - Cséfalvay: az elnökség előrehaladást szeretne a fogyasztóvédelemben
Brüsszel, 2011. január 26., szerda (MTI) - A magyar elnökség első olvasatban megállapodást szeretne elérni a fogyasztóvédelmi irányelv-tervezetről az Európai Tanács és a parlament között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerdán Brüsszelben az Európai Parlament jogi bizottsága előtti meghallgatásán.
EP-meghallgatás - Fellegi: középpontban az energiabiztonság
Brüsszel, 2011. január 26., szerda (MTI) - A hatékonyan működő energiapiac megteremtése előfeltétele az energiabiztonság fokozásának - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Brüsszelben az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága előtti meghallgatásán.