Elindult az amerikai gyorsjelentési szezon - várt alatt az Alcoa nyeresége
A New Yorkban, helyi idő szerint kedden, tőzsdezárás után kiadott jelentés szerint a társaság adózás utáni nyeresége részvényenként 15 cent volt a július-szeptemberi időszakban, szemben az egy évvel korábbi 6 centtel, elemzők azonban 22 centre számítottak.
A teljes adózás utáni nyereség 172 millió dollárra nőtt az egy évvel korábbi 61 millióról. A bevétel 6,4 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben, 21 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért 4,7 milliárd eurót és jobb a 6,24 milliárdot jósló elemzői becsléseknél is. A legtöbb piacon javultak az eredmények, de a növekedés üteme csökkent az év első felében tapasztalthoz képest, Európában pedig kifejezetten gyenge volt az alumínium iránti kereslet - mondta Klaus Kleinfeld, a cég vezetője.
Az Alcoa eredményére elemzők a gazdasági helyzetet jelző mutatóként tekintenek, mert az alumínium az autógyártástól a repülőgépgyártásig egy sor iparág fontos alapanyaga. Tonnánkénti ára 3.380 dolláron tetőzött 2008 júliusában, majd a világméretű gazdasági válság elmélyülésével párhuzamosan 35 százalékkal esett és a mélypontról igen lassú ütemben emelkedett. A harmadik negyedévben ismét csökkent az alumínium ára, október elején tonnánként 2.130 dolláron kereskedtek vele. (MTI)