A gazdasági bizottság megszavazta a KT támogatását csökkentő javaslatot
Az alkotmányügyi bizottság ugyan még hétfőn elutasította, a gazdasági bizottság azonban megszavazta a Költségvetési Tanács támogatását megnyirbáló javaslatot keddi ülésén.
VOSZ: a vállalkozásokat a várakozás és a bizonytalanság jellemzi
Budapest, 2010. november 23., kedd (MTI) - A vállalkozásokat a várakozás és a bizonytalanság jellemzi, bizonytalanok abban, hogy megvalósulnak-e a kormány ambíciózás tervei - nyilatkozta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára az MTI-nek kedden annak kapcsán, hogy befejeződött a szövetség országos bemutató körútja.
Parragh László: kihívások tömege áll az ország előtt
Nyíregyháza, 2010. november 23., kedd (MTI) - A költségvetési egyensúly fenntartását, a strukturális reformok végigvitelét és gazdasági növekedést jelölte meg a következő időszak legfontosabb célkitűzéseként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy szakmai rendezvényen kedden Nyíregyházán.
Magán-nyugdíjpénztárakat érintő lengyel változtatás a jövő héten
Lengyelországban a magán-nyugdíjpénztárakat érintő változtatásokat jelent be a kormány a jövő héten - jelentette be a lengyel kormányfő kedden. Donald Tusk hozzátette azonban, hogy nem "forradalmi" módosításokra kerül sor, mint például a hozzájárulás felfüggesztése.
Az euró hétheti mélyponton a dollárral szemben
New York, 2010. november 23., kedd (MTI/Reuters/AP) - Az euró hétheti mélypontra esett a dollárral szemben kedden késő délután a befektetőknek arra az aggodalmára, hogy Görögország és Írország után több más, súlyos adóssággondokkal küszködő euróövezeti ország is külső támogatásra kényszerülhet.
Történelmi mélyponton maradt a kamat Lengyelországban - FRISSÍTETT (Új: jegybankelnöki sajtótájékoztató)
Varsó, 2010. november 23., kedd (MTI/Reuters) - Lengyelországban a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát a nemzeti bank monetáris tanácsa kedden.
Ír válság - Az elemzők szerint a forint visszafogottan reagált
Budapest, 2010. november 23., kedd (MTI) - Az írországi válság elsősorban a piacokon keresztül fejt ki közvetett hatást Magyarországra, így a dollár további erősödésével párhuzamosan tovább gyengülhetnek a közép-kelet-európai devizák, köztük a forint, amely ugyanakkor inkább visszafogottan reagált az ír fejleményekre - vélekedtek az MTI által megkérdezett piaci szakértők.
FEOSZ: erősödik a fogyasztóvédelem a törvénykezésben
Budapest, 2010. november 23., kedd (MTI) - Erősödik a fogyasztóvédelem a jogalkotásról, valamint a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvények alapján a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint.
Putyin: sikeresen folynak az orosz-kínai gáztárgyalások
Az orosz-kínai gáztárgyalásokon elért haladásról számolt be Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után kedden, a Szentpétervár melletti Sztrelnában.
Barroso jövő szerdára ígér új uniós költségvetési tervezetet
Brüsszel, 2010. november 23., kedd (MTI) - Jövő szerdára, vagyis december 1-jére ígért új, kompromisszumos EU-költségvetési javaslatot José Manuel Barroso, az Európai Bizottság - a legfőbb uniós végrehajtó testület - elnöke.
Londonban már MNB-kamatemelésről suttognak
Megjelentek a londoni City elemzői közösségében az első olyan előrejelzések, amelyek nem zárják ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már e havi monetáris tanácsi ülésén emelheti jelenleg 5,25 százalékos kamatát, bár a londoni felzárkózó piaci elemzők szélesebb körében továbbra sem ez a konszenzusos vélemény.
Az ír válság, a koreai feszültség kiütötte a forintot is
Romló nemzetközi befektetői hangulatban gyengült a forint kedden: az eurót 275,75 forinton jegyezték délután a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 273,70 forint után.
A román szenátus 10 százalékra csökkentette a személyi jövedelemadót
A román szenátus 10 százalékra csökkentette a személyi jövedelemadót a jelenlegi 16 százalékról.
BÉT - Esély sem volt ma az emelkedésre
Alacsony forgalomban a nemzetközi hangulatnak megfelelően csökkent kedden a tőzsdemutató; a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 331,66 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 21.953,54 ponton zárt kedden.
A horvát parlament elfogadta a jövő évi költségvetési tervet
Zágráb, 2010. november 23., kedd (MTI/AFP) - A horvát parlament kedden elfogadta a jövő évi költségvetési tervet, amely 1,5 százalékos gazdasági növekedést és 4,3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt irányoz elő.
Van Rompuy - Portugália nem követi Írországot
Portugália nem követi Írországot a bajba jutott országok sorában, mivel nagyon különbözik a pénzügyi helyzete - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke kedden Stockholmban.
Fellegi Tamás szerdán kezdi moszkvai tárgyalásait - HÁTTÉR
Budapest, 2010. november 23., kedd (MTI) - Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos Moszkvában tárgyal szerdán a Magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) orosz társelnökével a KKB soron következő ülésének előkészítésére - közölte a tárca az MTI kérdésére kedden délután.
Történelmi mélyponton maradt a kamat Lengyelországban
Varsó, 2010. november 23., kedd (MTI/Reuters) - Lengyelországban a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát a nemzeti bank monetáris tanácsa kedden.
Az elemzőket nem lepte meg Matolcsy György bejelentése
Nem okozott meglepetést az MTI által kedden megkérdezett elemzők szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon bejelentése, miszerint megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer.