Szorosabb együttműködést javasol a NAV az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésében

A pályázati források felhasználását koordináló és felügyelő szervezetek fokozottabb együttműködését kezdeményezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésében.

Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese budapesti sajtótájékoztatóján szerdán elmondta, a NAV létrehozása - aminek révén megvalósult az adóigazgatási, a vám és jövedéki szakterület, valamint a bűnügyi szervezet, azaz a pénzügyi nyomozók együttműködése - biztató eredményeket hozott a gazdasági, pénzügyi bűncselekmények visszaszorításában.

 

Ezt a stratégiát javasolja, vagyis fokozottabb együttműködést kezdeményez a NAV Bűnügyi Főigazgatósága az unió pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények üldözésében is. Magyarország 2007-2013. között megközelítőleg 8.000 milliárd forint uniós támogatásban részesül, amely a fejlesztési lehetőségeken kívül nagy kísértést jelent a szabályok kijátszására, a pénzeszközökkel kapcsolatos csalásokra is.

 

A NAV ezért fokozott együttműködést tervez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel (NFÜ), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH, a támogatások folyósításában közreműködő egyéb szervezetekkel (VÁTI Kht., MAG Zrt.) és az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) is. A 2007-ben indult Új Magyarország Fejlesztési terv programban eddig 58.539 pályázat érkezett az NFÜ-höz, és több mint 4.473,1 milliárd forint támogatást ítéltek meg a pályázóknak, amiből május 20-ig csaknem 1.682,7 milliárd forintot folyósítottak.

 

A jogsértések felderítése kapcsán - az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancialap Garanciarészlegéből (EMOGA) történő kifizetéseket kivéve, amelyeknél a NAV feladatkörébe a kifizetések utólagos ellenőrzése tartozik - igen korlátozottak a NAV lehetőségei. Így nem fér hozzá olyan adatbázisokhoz, amelyek a benyújtott pályázatokra, a pályázók személyére, a megítélt támogatások felhasználására vonatkozó, bűnügyi szempontból releváns adatokat tartalmaznának. Továbbá ellenőrzési feladatokat sem lát el, ezért a jogsértések felderítésében nem jut szerephez.

 

Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűncselekmény 2002. április 1-jével került be a Büntető törvénykönyvbe, a bűncselekmény nyomozása pedig 2006-ban a Vám és Pénzügyőrség (jelenleg NAV) hatáskörébe. Tavaly 85, az idén május 20-ig pedig 15 büntetőeljárás indult uniós pályázati bűncselekmények gyanúja miatt, valamennyi feljelentés az Európai Közösségek által vagy nevében kezelt pénzalapokból származó támogatásokra elkövetett jogsértésekre vonatkozott. A 2010-ben indított büntetőeljárások jellemzően egymillió és ötvenmillió forint kárértékű bűncselekmények kapcsán indultak, a legmagasabb regisztrált kárérték 158,5 millió forint volt.

 

Tavaly jóval több feljelentés érkezett a kifizető helyektől, mint korábban, a legtöbb esetben továbbra is a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, illetve közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetésének gyanúját állapították meg a bűnügyi igazgatóságok. A jogosulatlan gazdasági előny megállapításának oka jellemzően az, hogy az elkövetők a benyújtott pályázataik kapcsán nemcsak az Európai Közösség által vagy nevében kezelt pénzalapokból származó támogatásokkal kapcsolatban követnek el visszaélést, hanem azzal egyidejűleg a központi költségvetésnek, helyi önkormányzatnak is kárt okoznak.

 

Tavaly 49 nyomozást fejezett be a nyomozó szolgálat, ebből 9 alkalommal került sor vádemelésre, 30 esetben pedig megszüntették a nyomozást (21 alkalommal megállapították, hogy a vizsgált cselekmény nem bűncselekmény). Az idén május 20-ig 29 nyomozást fejezett be a NAV, ebből 10-et vádemelési javaslattal, 11 nyomozást pedig megszüntetett (7 esetben úgy találták, hogy nincs bűncselekmény).

 

 

A megszüntetett és a vádemelési javaslattal lezárt ügyek jelentős része is jellemzően infrastrukturális beruházásokkal és terület alapú támogatásokkal összefüggésben indított eljárás volt. A feljelentett cselekmény átminősítésére 2010-ben tíz, az idén május 20-ig négy esetben került sor, ezekben az ügyekben jellemzően csalás gyanúját állapították meg. Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése körében elkövetett bűncselekmények elkövetési értéke 2010-ben 2,588 milliárd, 2011-ben, május 23-ig 544,345 millió forint volt.

 

A legjellemzőbb visszaélési módszerek: a pályázathoz szükséges önerő hamis igazolása; hamis beszállítói nyilatkozatok; hamis cégbélyegző felhasználása; hamis árajánlat; teljesítés hamis igazolása; beszerzés hamis igazolása (fiktív számlák); visszadátumozott jegyzőkönyvek; hamis létszámjegyzőkönyv; fiktív felnőttképzési szerződések; projektszámlán vezetett, elnyert támogatás céltól eltérő felhasználása (például saját célú banki átutalás); hamis ingatlanforgalmi érték feltüntetése. (MTI)


Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvények az ASML kedvező eredménye és az egészségügyi szektor kiemelkedő teljesítménye nyomán

Az európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel zárták a szerdai kereskedést, amit az ASML várakozásokat felülmúló eredménye és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási kereslet tartósságába vetett bizalom erősödése támogatott. A holland technológiai vállalat arról számolt be, hogy ügyfelei már a 2029-2030-as időszakra is érdeklődést mutatnak a legfejlettebb chipgyártó berendezések iránt; részvényei 1,2%-os árfolyamnyereséggel zárták a napot. A páneurópai STOXX 600 index összességében 0,4%-kal került feljebb. A pozitív piaci teljesítményhez az egészségügyi szektor is jelentősen hozzájárult, amely 2,3%-os emelkedésével több mint öt hete nem látott csúcsra kapaszkodott, így a nap legjobban teljesítő ágazatának bizonyult.
2026. 10. 15. 10:30
Megosztás:

Új korszak az USDC-nél: közvetlen uniós felügyelet alá kerül a Circle stabilcoinja

A Circle USDC-je elsőként kapta meg a „jelentős elektronikuspénz-token” besorolást az Európai Unió MiCA-rendelete alapján. A dollárhoz kötött stabilcoin felügyeletében 2026. november 12-től közvetlen szerepet vállal az Európai Bankhatóság, miközben a francia pénzügyi felügyelet is megtartja feladatainak egy részét. A döntés középpontjában a tartalékok, a likviditás és a visszaváltás biztonságát szolgáló követelmények állnak.
2026. 10. 15. 10:00
Megosztás:

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzódik. A következő nagy kérdés az, hogy a 80 ezer dollár körüli térség megállítja-e az eladókat, vagy mélyebb korrekció következik.
2026. 10. 15. 09:30
Megosztás:

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
2026. 10. 15. 09:00
Megosztás:

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor.
2026. 10. 15. 08:30
Megosztás:

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében.
2026. 10. 15. 08:00
Megosztás:

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján.
2026. 10. 15. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre.
2026. 10. 15. 06:00
Megosztás: