A térség legnagyobb Biogáz Erőműve épült fel Kecskeméten

Az Agrowatt Nonprofit Kft. beruházásában befejeződött Kecskeméten a térség legnagyobb Biogáz erőművének építése, amely a EEA Norway Grants − azaz az ú.n. Norvég Alap keretében valósult meg, és 1.250.000,- EUR támogatást biztosított a projekthez.

A munkálatok 2009 őszén kezdődtek, ám egy időre a nemzetközi gazdasági válság és annak hatásai miatt le kellett állítani. 2010-től az új fővállalkozó és kibővült tulajdonosi kör újra indította az építkezést, és az újra megkötött finanszírozási szerződés mellett rengeteg szervezés és munka eredményeképpen 2011 tavaszára készült el a beruházás.

 

Az Agrowatt Környezetvédelmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2006-ban projektcégként alakult, az alapítók szándéka szerint a biogáz technológia fejlesztésére és a magyarországi elterjesztés elősegítésére.

 

Az Európai Unió elvárásait figyelembe véve hazánknak is növelnie kell a jelenlegi fosszilis energiaforrások helyett az alternatív megoldások arányát. Figyelembe véve országunk adottságait, nagy mennyiségben keletkezik, illetve termelődik olyan szerves hulladék, melyekből a kinyerhető, környezetbarát energia. Ennek előállítását és hatékonyságának növelését támogatja a Agrowatt Kft., egy önmagát ellátó és a kísérletek, oktatási tevékenység forrását is előteremtő Biogáz Kutatóközpont megépítésével. Továbbá az erre irányuló kutatásokkal, azok eredményeinek felhasználásával segítséget kíván nyújtani a fejlesztésekben.

Bár a szerves anyagok lebomlása során keletkező biogázt az emberek már 2000 évvel ezelőtt is használták, ipari méretű, hatékony hasznosítása viszonylag rövid múltra tekint vissza. Az első biogáz erőművek kommunális és ipari szennyvíztisztító telepekre épültek,  elsősorban közegészségügyi céllal, azaz a szennyvíziszap fertőtlenítése érdekében. Emellett a telep villamos és hőfogyasztásának jelentős részét is meg tudják termelni, ezzel is csökkentve annak működtetési költségeit.

 

Az európai mezőgazdaságban a 2000. év hozott áttörést: Németországban életbe lépett az új energiatörvény, amely garantált, magas zöldáram átvételi árat biztosított és biztosít ma is, ezen felül pedig kiszámítható támogatást nyújt a biogáz erőművek megvalósításához, üzemeltetéséhez, mely támogatás így közvetve a mezőgazdasági termelőket segíti. A német törvényt alapul véve valamennyi EU tagállam és számos unión kívüli ország is megalkotta saját szabályozását ezen a területen.

 

A magyar zöldáram átvételi ára jelenleg nemzetközi összehasonlításban a legalacsonyabb – átlagosan kb. 10 € ct/kWh, a biogáz erőművekre kötelező menetrend-tartási kötelezettség, valamint a zöldáramra alkalmazott „csúcs-völgy-mélyvölgy tarifa” nehezíti a biogáz erőmű tulajdonosok életét, hiszen a biológia alkalmatlan a jogszabály ilyen követésére.

 

Azért, hogy a környezet szempontjából hasznos technológia hazánkban is minél jobban elterjedhessen meg kell teremteni a biogáz erőművek gazdaságos működésének feltételeit. Ennek a kérdésnek a törvényi szabályozás és a garantált átvételi ár csak egyik oldala. A saját gazdaságban megtermelt, vagy éppen a szabad piacról beszerzett költséges alapanyagok sok esetben helyettesíthetők olcsó, vagy éppen ingyenesen elérhető melléktermékekkel, élelmiszeripari hulladékkal, fogyasztásra alkalmatlan áruval. Az EU-ban általánosan alkalmazott „a szennyező fizet” elv hazánkban is érvényesül, így a hulladékfeldolgozással üzemelő biogáz erőművek pótlólagos bevételre tehetnek szert.

 

− Az AGROWATT központ fontos feladata, hogy üzemi körülmények között is vizsgálja az előbb felsorolt anyagok alkalmazhatóságát és ezen kísérletek eredményeit megossza a piac más szereplőivel is. − mondta Édes Zoltán ügyvezető igazgató. − Ehhez minden tárgyi és személyi feltétel adott. A központ a biogáz technológiában ma elérhető csúcstechnológiát képviseli: előregyártott vasbeton tartályok, kettős membrán fermentorfedés, biológiai kéntelenítés, Redox mérés, Feed-control, azaz automatikus szubsztrát adagolás optimalizálás, számítógépes folyamatirányítás,online távfelügyelet és számos további egység, mely folyamatos automata üzemet tesz lehetősé.

 

Kecskemét a magyar biogáz piacon egyedülálló helyzetben van, hiszen területén az AGROWATT központtal együtt három biogáz létesítmény is üzemel. Az iparág ilyen gyors fejlődése jó lehetőséget teremt a városban működő oktatási intézmények számára is, mert az új technológia képzett szakembereket igényel.

Az AGROWATT legfontosabb feladata tehát az, hogy elméleti és gyakorlati képzési lehetőséget biztosítson a helyi szakiskolák tanulóinak. A társaság nonprofit jellege azt jelenti, hogy a működés során keletkező eredmény jelentős részét közcélra –esetünkben kutatásra és oktatásra – fordítja. A feladathoz minden adott, kísérleti fermentor, higenizáló, oktatóterem, számítógépes animáció, valamint elméleti képzettséggel és gyakorlati tapasztalattal rendelkező munkatársak.

 

Az AGROWATT Biogáz Kutató Központ Nonprofit Kft. a termelés felfuttatását követően készen áll arra, hogy aktív szerepet vállaljon a mezőgazdasági biogáz technológia fejlesztésében és minél szélesebb körben történő megismertetésében.

 

Műszaki adatok:

A telep területe: 2,8 Ha

Silótér nagysága: 4.000 m2

Anyagfogadó tartály  térfogat: 500 m3

Fermentor térfogat: 3.088 m3

Végtermék tárolók térfogata. 2 x 3.349 m3

Kísérleti fermentor térfogat: 200 m3

Szilárd anyag fogadó bunker: 80 m3

Gázmotor teljesítmény: 635 kWel


Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás: