USA - Mérsékelt emelkedésre futotta az évfordulón

Enyhe emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde vezető indexei, a tavaly márciusi mélypont egy éves évfordulóján. A nyereségek leginkább a távközlési és ipari ágazat nyereségeinek volt köszönhető, bár az emelkedést korlátozta a nyersanyagárak esése.
2010. 03. 10. 07:45
Megosztás:

Amerikában támogatásért lobbizott a görög miniszterelnök

A pénzügyi spekuláció korlátozását szorgalmazta Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök Barack Obama amerikai elnökkel Washingtonban folytatott megbeszélésén, Papandreu szerint Obama kedvezően fogadta az általa ismertetett európai elképzeléseket. (MTI)
2010. 03. 10. 07:37
Megosztás:

USA - A 2008-as csökkenés után tavaly már nőtt a milliomosok száma

Tizenhat százalékkal emelkedett a milliomosok száma tavaly az Egyesült Államokban, az előző évi 27 százalékos - éves szintre vetített - csökkenés után - derült ki a Spectrem Group tanácsadó cég felméréséből.(MTI)
2010. 03. 10. 07:30
Megosztás:

Meddig bírjuk még? Újabb csúcson a benzinár!

Emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel újabb történelmi csúcsra nőtt a benzin átlagára - tájékoztat az MTI.
2010. 03. 10. 07:26
Megosztás:

Egyéni jelöltek - elmarad a 'nagy nevek' csatája

(MTI) - A tavaszi parlamenti választáson elmarad az országosan ismert "nagy nevek" csatája, az Országgyűlésbe tartó pártok elnökeinek és miniszterelnök-jelöltjeinek többsége nem indul egyéniben. A szocialista Keleti György az egyetlen olyan politikus, aki 1990 óta minden alkalommal győzött egyéni körzetében és most is elindul Kisbéren.
2010. 03. 10. 07:16
Megosztás:

Ez ám a dinamika: a kínai export 45 százalékkal nőtt februárban

A kínai export 45,7 százalékkal bővült februárban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a kínai vámhivatal.
2010. 03. 10. 06:49
Megosztás:

Bolondját járatják - Az MSZP nem folytatja a vitasorozatot

(MTI) - Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem küldött szakpolitikust, a szocialisták szerdán már nem folytatják a vitát.
2010. 03. 10. 06:40
Megosztás:

Vagyonadó mégegyszer: Akik végül mégis ráfáztak - szegény-gazdagok

Mennyi port és indulatot kavart már ez a vagyonadó. Tuti eszköz volt ismét egy társadalmi szintű ellentét generálásához. Hirtelen kötelezően definiálhattuk magunkat, hogy mik is vagyunk: szegények, gazdagok vagy szegény-gazdagok.
2010. 03. 10. 06:25
Megosztás:

A forint gyengült az euróhoz képest

London, 2010. március 9., kedd (MTI/Reuters) - Gyengült a forint kedd estére a hétfő késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva: 267 forint alatt jegyezték az eurót a londoni bankközi devizapiacon.
2010. 03. 09. 20:16
Megosztás:

JAVÍTÁS - Választás 2010 - MSZP: Gyurcsány nyilvános értékelője egybeesik a párt érdekeivel

Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 19:00 órakor kiadott, Választás 2010 - MSZP: Gyurcsány nyilvános értékelője egybeesik a párt érdekeivel című anyagunk 5. bekezdésében a dátum helyesen:
2010. 03. 09. 19:21
Megosztás:

Piacot keres a szeghalmi midibusznak a finn nagykövet

Békéscsaba, 2010. március 9., kedd (MTI) - A szeghalmi Csaba Metál Zrt. által gyártott 55 személyes midibusznak keres piaci lehetőségeket Finnországban hazája budapesti nagykövete.
2010. 03. 09. 19:15
Megosztás:

Választás 2010 - MSZP: Gyurcsány nyilvános értékelője egybeesik a párt érdekeivel

Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc szerepvállalása a március 19-ei Magyar Demokratikus Charta által szervezett rendezvényen nemcsak a párt, de a demokratikus oldal érdekeivel is egybeesik.
2010. 03. 09. 19:05
Megosztás:

A Codex Alimentarius egyik szakbizottsága Budapesten ülésezik

Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Több mint 50 ország közel kétszáz szakemberének részvételével megkezdte munkáját Budapesten az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) által közösen működtetett Codex Alimentarius (Élelmiszerkódex) Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS) szakbizottsága - tájékoztatta a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) sajtóirodája az MTI-t kedden.
2010. 03. 09. 18:47
Megosztás:

Nehezen tudtak pluszban zárni az európai piacok

A hétfői, vegyes irányzat után kedden a vezető nyugat-európai értéktőzsdék napközben meredek lejtőre fordultak, csak a nap végére sikerült - London kivételével - néhány ponttal az előző zárók fölé kapaszkodni. (MTI)
2010. 03. 09. 18:40
Megosztás:

A liberális szavazók lehetőségeiről vitatkoztak a pártok

Mind a négy meghívott párt, az MSZP, a Fidesz, az MDF és az LMP képviselője is úgy gondolja: pártja képviselni tudná a liberális gondolkodásúakat vagy azok egy részét a parlamentben. (MTI)
2010. 03. 09. 18:32
Megosztás:

Megalakult az első hazai 'üzleti mentőszolgálat'

Magyarországon kíván meghonosítani egy Nyugat-Európában már régóta működő üzleti reorganizációs modellt a januárban alakult Reconcept Befektetési Tanácsadó Kft. A bajba jutott, de megmenthető és nyereségessé tehető vállalkozásokon tőkebefektetéssel, a finanszírozási szerkezet átszervezésével, az üzleti folyamatok átalakításával, valamint menedzsment-szolgáltatásokkal segítenek..
2010. 03. 09. 18:31
Megosztás:

Kiugró eredményt ért el tavaly a LEGO

A válság nem érintette a LEGÓt, sőt 2009-ben a dániai vállalat kiugróan jó eredményt ért el az eladásokat és a profit növekedését tekintve egyaránt.
2010. 03. 09. 18:28
Megosztás:

A Mehib 50 százalék alatti magyar exporthányad esetén is vállalhat kockázatot

Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Akkor is vállalhat kockázatot a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. egy adott cég exportjára, ha abban kisebb a magyar hányad 50 százaléknál, amennyiben a kivitel munkahelyet teremt, vagy segíti az exportpiac megőrzését - ezt tartalmazza a Mehib nem piacképes kockázatú biztosításainak feltételeit rögzítő kormányrendeletet módosító új jogszabály.
2010. 03. 09. 18:22
Megosztás:

JAVÍTÁS - Választás 2010 - Megvertek egy nőt ...

Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 15:44 órakor kiadott, Választás 2010 - Megvertek egy nőt... című anyagunkban a település neve helyesen:
2010. 03. 09. 18:21
Megosztás:

Több mint fél éve nem látott mélységben a kakaó ára

Hat és fél havi mélypontra esett a kakaó jegyzése New Yorkban kedden délután a dollár gyengülésére és a Nemzetközi Kakaószervezet (ICCO) vezérigazgatójának a kakaó várható áralakulásával kapcsolatos kijelentéseire. (MTI)
2010. 03. 09. 18:15
Megosztás: