Piacot keres a szeghalmi midibusznak a finn nagykövet
Békéscsaba, 2010. március 9., kedd (MTI) - A szeghalmi Csaba Metál Zrt. által gyártott 55 személyes midibusznak keres piaci lehetőségeket Finnországban hazája budapesti nagykövete.
Választás 2010 - MSZP: Gyurcsány nyilvános értékelője egybeesik a párt érdekeivel
Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc szerepvállalása a március 19-ei Magyar Demokratikus Charta által szervezett rendezvényen nemcsak a párt, de a demokratikus oldal érdekeivel is egybeesik.
A Codex Alimentarius egyik szakbizottsága Budapesten ülésezik
Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Több mint 50 ország közel kétszáz szakemberének részvételével megkezdte munkáját Budapesten az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) által közösen működtetett Codex Alimentarius (Élelmiszerkódex) Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS) szakbizottsága - tájékoztatta a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) sajtóirodája az MTI-t kedden.
Nehezen tudtak pluszban zárni az európai piacok
A hétfői, vegyes irányzat után kedden a vezető nyugat-európai értéktőzsdék napközben meredek lejtőre fordultak, csak a nap végére sikerült - London kivételével - néhány ponttal az előző zárók fölé kapaszkodni. (MTI)
A liberális szavazók lehetőségeiről vitatkoztak a pártok
Mind a négy meghívott párt, az MSZP, a Fidesz, az MDF és az LMP képviselője is úgy gondolja: pártja képviselni tudná a liberális gondolkodásúakat vagy azok egy részét a parlamentben. (MTI)
Megalakult az első hazai 'üzleti mentőszolgálat'
Magyarországon kíván meghonosítani egy Nyugat-Európában már régóta működő üzleti reorganizációs modellt a januárban alakult Reconcept Befektetési Tanácsadó Kft. A bajba jutott, de megmenthető és nyereségessé tehető vállalkozásokon tőkebefektetéssel, a finanszírozási szerkezet átszervezésével, az üzleti folyamatok átalakításával, valamint menedzsment-szolgáltatásokkal segítenek..
Kiugró eredményt ért el tavaly a LEGO
A válság nem érintette a LEGÓt, sőt 2009-ben a dániai vállalat kiugróan jó eredményt ért el az eladásokat és a profit növekedését tekintve egyaránt.
A Mehib 50 százalék alatti magyar exporthányad esetén is vállalhat kockázatot
Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Akkor is vállalhat kockázatot a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Zrt. egy adott cég exportjára, ha abban kisebb a magyar hányad 50 százaléknál, amennyiben a kivitel munkahelyet teremt, vagy segíti az exportpiac megőrzését - ezt tartalmazza a Mehib nem piacképes kockázatú biztosításainak feltételeit rögzítő kormányrendeletet módosító új jogszabály.
JAVÍTÁS - Választás 2010 - Megvertek egy nőt ...
Budapest, 2010. március 9., kedd (MTI) - Felhívjuk előfizetőink figyelmét, hogy a 15:44 órakor kiadott, Választás 2010 - Megvertek egy nőt... című anyagunkban a település neve helyesen:
A gyengülés irányába lendült a forint jegyzése
Gyengült a forint, az eurót kedden délután 18 óra után 266,42 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 265,86 forintos árfolyammal, még a délután folyamán a jegyzések 268 forintnál is jártak.
Több mint fél éve nem látott mélységben a kakaó ára
Hat és fél havi mélypontra esett a kakaó jegyzése New Yorkban kedden délután a dollár gyengülésére és a Nemzetközi Kakaószervezet (ICCO) vezérigazgatójának a kakaó várható áralakulásával kapcsolatos kijelentéseire. (MTI)
A Mazsihisz a részvételre buzdít
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra buzdítja a híveket, hogy vegyenek részt a parlamenti választáson - közölte Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója kedden az MTI-vel.
Már Cegléden is rendelkezik üzlettel a DM
A dm drogérialánc 2010 februárjában újabb üzlettel bővítette hálózatát. A nyitás alkalmából három napig tartó 15%-os kedvezménnyel, és óriási termékválasztékkal várta a vásárlóközönséget a legújabb üzlet - olvasható a dm sajtóközleményében.
A Gazprom növeli azeri gázimportját
Moszkva, 2010. március 9., kedd (MTI/Dow Jones) - A Gazprom megduplázza, napi 5 millió köbméterre növeli gázimportját Azerbajdzsánból március 5-től - közölte az orosz gázipari cég kedden.
BÉT - Csak az utolsó percekben sikerült pluszba mászni
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 22.397,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt. Nap közben valamennyi vezető papír árfolyama negatív tartományban mozgott, végül a Richter kivételével enyhe erősödéssel fejezték be a kereskedést.
Az orosz Sberbank Törökországban terjeszkedhetne
Moszkva, 2010. március 9., kedd (MTI/Reuters/Dow Jones) - A Sberbank, a legnagyobb orosz hitelfolyósító meghívást kapott, hogy tegyen vételi ajánlatot a török Garanti Bank eladásra felajánlott 20,85 százalékára.
A CIRF csoportnak köszönhetően végre lesz pozitív adóslista is
Magyarországra is kiterjeszti adósinformációs tevékenységét a bolognai székhelyű CRIF csoport, amely már megkapta a pénzügyi felügyelet engedélyét ahhoz, hogy a magánszemélyek és a vállalatok hiteltörténetéről pozitív és negatív adósinformációt is szolgáltató Credit Bureau-t indítson. (MTI)
Újra a nyilvánosság elé lép Gyurcsány Ferenc
Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg az MTI-nek a szervezet ügyvivői kedden. (MTI)
Pénzügyi vállalkozással bővült a Coop-csoport
A Coop-csoport pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozást alapított Coop Hitel Zrt. néven - mondta az MTI-nek Murányi László, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója.
Megtartották a külképviseleti választási irodák vezetőinek felkészítését
A Külügyminisztérium mintegy 250 munkatársát készítették fel kedden a külképviseleteken tartandó áprilisi országgyűlési képviselő-választásra az Országos Választási Iroda (OVI) munkatársai. (MTI)