Csehországban nő az ipari termelés és lassul az infláció

Csehországban a vártnál nagyobb mértékben, 5,3 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban az egy évvel korábbihoz képest, a fogyasztói árak pedig a várt emelkedéssel szemben nem változtak februárban az egy hónappal korábbihoz képest. (MTI)
2010. 03. 09. 11:55
Megosztás:

Nyilvántartásba vették a Jobbik jelöltjeit Szabolcsban

A területi választási bizottság nyilvántartásba vette a Jobbik mind a tíz egyéni képviselőjelöltjét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentette be Gyüre Csaba, a Jobbik országos alelnöke pénteken sajtótájékoztatón Nyíregyházán. (MTI)
2010. 03. 09. 11:49
Megosztás:

Sikerült a Bank of America kitörése

Nemrégiben sikerült kitörnie a Bank of America-nak a beszűküléséből, miután bejelentette, hogy sikerült megnövelni a hitelkártya általi hitelfolyósításokat.
2010. 03. 09. 11:48
Megosztás:

A kormány szerint is aggályos lenne az indokolatlan gázáremelés

A kormányszóvivő szerint a kabinetet is aggodalommal töltik el a sajtóban megjelent, az esetleges gázáremelésről szóló hírek, és aggályosnak tartja, ha a szolgáltatók túlzott terheket kívánnának a fogyasztókra tenni.
2010. 03. 09. 11:45
Megosztás:

Megvan a Fidesz-KDNP kétmillió ajánlószelvénye

Összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei - jelentette be Nyitrai Zsolt kedden Budapesten. (MTI)
2010. 03. 09. 11:41
Megosztás:

Újabb ötszázmillió forintot tolt a kormány a krízisalapba

A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő.
2010. 03. 09. 11:38
Megosztás:

17 hónapos csúcsára ugrott a brit kereskedelmi hiány

A várakozásokkal ellentétben emelkedett a brit külkereskedelmi hiány januárban, miután az export három éve nem látott mértékben esett - közölte a brit statisztikai hivatal.
2010. 03. 09. 11:30
Megosztás:

Fidesz - 'döbbenetes kudarc' a póluskórház-pályázat

A Fidesz szerint "döbbenetes kudarc" lett a 2007 decemberében kiírt póluskórház-pályázat: a kormány ugyanis spekulált az euróárfolyammal, "bűvészkedett a betűkkel", és az áfát is megemelte. (MTI)
2010. 03. 09. 11:14
Megosztás:

Gyorsan mínuszba fordultak az európai piacok

Vegyesen nyitottak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdék. A mutatók a múlt hét végén beállított hatheti csúcsról ereszkedtek lejjebb, miután már hétfőn is gyengültek. Kedden a kereskedés kezdetén főként a pénzügyi szektor papírjai veszítettek értékükből.
2010. 03. 09. 11:10
Megosztás:

Forradalmi változtatásra készülnek a repterek?

A világ vezető reptér üzemeltetőinek jelentős része (80%) tervezi, hogy az önkiszolgáló check-in rendszert teszi a becsekkolás elsődleges módjává - áll a repüléstechnikai IT-ra specializálódott SITA hatodik, globális felmérésében Airport IT Trends címmel.
2010. 03. 09. 11:02
Megosztás:

A feltörekvő országoknak áll a világ - Fitch

A piaci szereplők most már számottevően kedvezőbben ítélik meg a felzárkózó országcsoport gazdasági kilátásait, mint a magasabb besorolású gazdaságokét - állapította meg David Riley vezérigazgató a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő konferenciáján. (MTI)
2010. 03. 09. 11:00
Megosztás:

Meghátrálásra kényszerülhet az S&P 500 index

1140, a januári tető közepe, megfogta az emelkedést, amit néhány nap oldalazás, erőgyűjtés csak stabilabbá tesz. Kicsit zavaró rövidtávon, hogy a pénteki emelkedést nyitó réssel kezdte, így akár ennek betöltése is elképzelhető a héten.
2010. 03. 09. 10:55
Megosztás:

Az adósbesorolás megingásához vezethet a cseh politikai patthelyzet - Moddy's

Megrendülhet Csehország A1 adósbesorolás, amennyiben a májusi választások nem oldják fel a parlamenti patthelyzetet, mely gátat szab a költségvetési deficit csökkentésére irányuló próbálkozásoknak - közölte a Moddy's nemzetközi hitelminősítő.
2010. 03. 09. 10:45
Megosztás:

Az elemzők sem számítottak az ipari termelés ekkora emelkedésére

Hullámzó ipari teljesítményt várnak idén az elemzők szerint, akik éves szinten 2,5-4,5 százalékos termelésbővülést várnak 2010-ben a tavalyi 17,7 százalékos visszaesés után. (MTI)
2010. 03. 09. 10:35
Megosztás:

Kifulladt a forint erősödése?

Egyre inkább a gyengülés jeleit mutatja a forint, az euró árfolyama kedden délelőtt már 267,19 forint volt az euró a hétfő délutáni 265,86 forint után.
2010. 03. 09. 10:20
Megosztás:

Meglódult a szlovák ipar - januárban 19,3 százalékos bővülés

A szlovák ipari termelés januárban 19,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a szlovák statisztikai hivatal. (MTI)
2010. 03. 09. 10:15
Megosztás:

Tavaly 4 százalékkal emelkedett az átlagbér Csehországban

Tavaly 907 koronával emelkedett az átlagos havi bér Csehországban, s 23.598 koronát (kb. 245 ezer forint) tett ki. Ez négy százalékkal több, mint 2008-as havi átlagbér. Az inflációval korrigálva a reálbér növekedése három százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal kedden. (MTI)
2010. 03. 09. 10:10
Megosztás:

A hóvirág, a néni és az extraprofit.

Tegnapi történet. Helyszín a főváros külső kerületének forgalmas buszpályaudvara. Hosszú sorban állnak a mobil virágárusok, hisz nőnap van. A történet mégis feltűnő, mivel a tucatnyi eladó közül jobbára csak egynek van forgalma.
2010. 03. 09. 09:45
Megosztás:

Rágalmazás miatt indult eljárás Egyed Zsolt (Jobbik) ellen

Rágalmazás vétsége miatt indult eljárás Egyed Zsolt ellen, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú egyéni választókerületben indul a Jobbik képviselőjelöltjeként. Az érintett szerint a magánvádlók vissza fogják vonni feljelentésüket. (MTI)
2010. 03. 09. 09:40
Megosztás:

Egyre csökkenő volatilitás a forint piacán

Tovább csökkent a forint/euró jegyzésének volatilitása és egyre inkább letapad a 265-ös támasz szintre. A kitörés lehetősége igen közel került és a technikai feltételek is optimálisak hozzá.
2010. 03. 09. 09:30
Megosztás: