December 21-ig kell feltölteni az adót
A decemberi, likviditásban kissé szűk időszakban sem feledkezhetnek meg a társaságok az adófeltöltésről, mert egy elkésett, vagy rosszul megbecsült feltöltés a különbözet akár 20 százalékával megegyező büntetést is eredményezhet - figyelmeztet az RSM DTM Hungary.
Hharmincmilliárdot már elígért a kormány a jövő évi tartalékból
A kórházak és a BKV plusztámogatása, valamint az afganisztáni misszió költségei 30 milliárd forinttal terhelik meg a jövő évi költségvetés valamivel több mint 200 milliárdos tartalékát - írja a Napi Gazdaság pénteki száma.
Az OTP kritikus szintje: 5.250 Ft!
A nemzetközi piaci trendet követve csökkent csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, mely 80,06 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 20.643,79 ponton zárt. A mai nap sem tűnik túlzottan optimistának. Elemzésünkben az OTP részvény várható árfolyam alakulását modellezzük.
Mérsékelten emelkedik az olaj ára
Szerényen, 73 dollár közelébe emelkedett a kőolaj ára pénteken az ázsiai kereskedésben, miután várakozások szerint az OPEC a jelenlegi szinten kívánja tartani a kitermelési kvótáját a következő ülésén.
Nem tűri tovább a deflációt a japán jegybank
Változatlan szinten, 0,1 százalékon tartotta az alapkamatot pénteki döntésével a japán központi bank, a szakértői várakozásoknak megfelelően. Ezzel a kamat 12. hónapja maradt egy helyben.
Már szinte biztos, újabb 4 évig helyén marad Bernanke
A washingtoni szenátus bankbizottsága csütörtökön jóváhagyta Ben Bernanke Fed-elnöki hosszabbítását, jelölését már csak a szenátus egészének kell megerősítenie.
Összeroskadtak az amerikai piacok
Az egyre erősödő dollárt és a csalódást keltő vállalati hírek hatására jelentős mértékben csökkentek a vezető amerikai indexek, míg emelkedésnek indultak az állampapírok. A részvénypiacok 1 százalék feletti eséssel fejezték be a kereskedési napot.
Gazdasági válság - Az Ecostat szerint lassul a GDP esése - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. december 17., csütörtök (MTI) - A magyar GDP csökkenésének üteme 4 százalékra lassul a negyedik negyedévben az Ecostat legfrissebb prognózisa szerint, így az idei visszaesés 6,3 százalék lehet, amit jövőre már csak enyhe, 0,3 százalékos GDP- zsugorodás követhet. A Reuters által megkérdezett elemzők az idei évre 6,5 százalékos GDP-csökkenést, 2010-re stagnálást várnak.
Sztrájkolni akarsz? Majd ha fagy! Illegális...
Illegálisnak minősítette a British Airways légi utaskísérőinek karácsonyra meghirdetett sztrájkját csütörtökön a londoni felsőbíróság. Így a példátlan hosszúságúra, 12 naposra tervezett munkabeszüntetést - amely csaknem egymillió utast érintett volna - nem lehet megtartani.
A szentpétervári kormányzó a gazdasági kapcsolatokról tárgyalt a moszkvai magyar nagykövettel
Horváth Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 2009. december 17., csütörtök (MTI) - Magyarország és Szentpétervár gazdasági kapcsolatai szerények, a kétoldalú forgalom tavaly mintegy 200 millió dollárt tett ki, és a válság hatására még vissza is esett, de jövőre már várhatóan ismét eléri a korábbi szintet, sőt akár meg is haladhatja azt - állapították meg Valentyina Matvijenko, Szentpétervár kormányzója és Gilyán György moszkvai magyar nagykövet csütörtöki találkozójukon.
Az aranyár öt heti mélyponton New Yorkban
New York, 2009. december 17., csütörtök (MTI/Reuters) - Öt heti mélypontra esett az arany ára csütörtökön New Yorkban, ahol 3 százalékkal gyengült a szerdai késő esti szinthez képest elsősorban a dollár jelentős erősödésére.
Állami tőkelapokat hoznak létre a régiókban 2010 elején
Budapest, 2009. december 17., csütörtök (MTI) - A Regionális Operatív Programok (ROP) gazdaságfejlesztési forrásainak felhasználásával mind a hét régióban, egyenként 2 milliárd forintos tőkealapot hoznak létre 2010 elején - mondta Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója, a Regionális Fejlesztési Programok irányító hatóságának vezetője háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Mégis bővül Pécs folyószámla-hitelkerete
Pécs, 2009. december 17., csütörtök (MTI) - Mégis emelkedhet 5 milliárd forintról 7 milliárd forintra a pécsi önkormányzat folyószámla-hitelkerete, a város közgyűlése csütörtöki ülésén ugyanis jóváhagyta azt az OTP Bank Nyrt.-vel kötött megállapodást, amely korábban nem kapott elég szavazatot a testületben.
Klímacsúcs - Kimozdult az egyeztetés a holtpontról - ÖSSZEFOGLALÓ 2.
Koppenhága, 2009. december 17., csütörtök (MTI/AP/APA/Dow Jones/dpa/Hszinhua/Reuters) - A koppenhágai klímacsúcs tárgyalásai csütörtökön kimozdultak a holtpontról, több reményt keltő hír látott napvilágot.
Tőzsdezárás - Gyengültek a nyugat-európai tőzsdék
London, Frankfurt, Párizs, 2009. december 17., csütörtök (MTI/Reuters) - A nagy nyugat-európai részvénypiacok gyengültek csütörtökön.
BÉT - A nemzetközi trendet követve mérséklődött a BUX
Az emelkedés lehetőségével meg sem próbálkozva, a nemzetközi piaci trendet követve csökkent csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, mely 80,06 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 20.643,79 ponton zárt, 14,2 milliárd forintos forgalom mellett.
Görögországban négy éves csúcson a munkanélküliség a III. negyedévben
Athén, 2009. december 17., csütörtök (MTI/AP) - Görögországban négy éve a legmagasabb szintre, 9,3 százalékra nőtt a munkanélküliség a harmadik negyedévben - a görög statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adata szerint.
Az EPEX Spot szállítja a kereskedési rendszert a magyar áramtőzsdének
Budapest, 2009. december 17., csütörtök (MTI) - Az egyik legnagyobb európai tőzsdei szolgáltató, az EPEX Spot SE közreműködik a magyar áramtőzsde beindításában, erről szándéknyilatkozatot írtak alá EPEX Spot és a magyar tőzsde létrehozására alakult projektvállalat, a HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-piac Zrt. vezetői.
6 százalékos kamatszinttel kalkulálnak az elemzők
A jegybank a várakozások szerint hétfőn a jelenlegi 6,50 százalékról 50 bázisponttal 6,00 százalékra csökkenti alapkamatát, mely alacsony szinten utoljára 2006. júniusában volt - derül ki a Reuters hírügynökség által elemzők körében végzett felmérésből.
Hemzseg a törvénysértésektől a jövő évi költségvetés?
Sólyom László szerint az elfogadott jövő évi büdzsében szép számmal maradtak nyílt és tudatos törvénysértések, a Pénzügyminisztérium (PM) szerint az Európai Unió, az OECD és a nemzetközi hitelminősítők pozitív megítélése alapján nehezen érthető a köztársasági elnök véleménye - tudósít az MTI.