BÉT -Igen unalmas napnak nézünk elébe
A múlt hét folyamán hónapok óta a leggyengébb hetet zárták a világ tőzsdéi, azonban a magyar piac a nagy esést megúszta, ami a korábbi alulteljesítésnek tudható be. Ugyan emelkedéssel indult a hét első napja a hazai piacon, ahogyan Nyugat-Európában is, azonban ebből a hét hátralévő részére vonatkozó következtetésket levonni nem célszerű. Ugyan az USA-ból makroadat nem érkezik, azonban érdekes lehet az eurózóna kiskereskedelmi forgalmának alakulása, a Sentix befektetői hangulatindexének változása.
A FTSE-100, a londoni tőzsde fő mutatója 0,34 százalékkal, a DAX-30 frankfurti tőzsdeindex 0,31 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 0,43 százalékkal erősödött a kereskedés indulásakor. Pénteken a térség egészének teljesítményét kifejező FTSEurofirst 300-as mutató 0,06 százalékkal emelkedett az egy nappal korábbihoz képest, a hét egészét tekintve azonban közel 5 százalékkal gyengült a mutató.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 296,36 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 21.132,30 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.