Délutánra erőre kapott a forint
Erősödött a forint kedden, az eurót délután 17 órakor 271,02 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délutáni 272,30 forinttal.
5 millió forintos technikai hiba az Aegonnál
A Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete (PSZÁF) öt millió forint bírsággal sújtotta az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-t, mivel a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokról az éves értesítő leveleket nem határidőben küldte meg az ügyfeleknek - a határozat a felügyelet honlapján jelent meg.
Megy-e 1.200 dollár fölé az arany ára még az idén?
Várhatóan 1.150-1.200 dollár körül stabilizálódik az arany ára idén, miután pénteken újabb történelmi csúcsként több mint 1.100 dollárt kellett adni egy uncia aranyért - mondta el Schmidt Kálmán, a Magyar Aranypiac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden.
Elodázni lehet, elkerülni nem - brutálisan drágul majd a cigaretta
Megállapodtak kedden az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei abban, hogy a dohánytermékek jövedéki adójának kötelező minimális szintje 2014-től ezer szálanként 90 euróra emelkedik - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság vámuniós és adópolitikai felelőse a brüsszeli találkozót követően.
Jókora veszteséget vár az MKB "mamája"
Az idén egy milliárd euró feletti veszteséget vár a német a BayernLB, az MKB anyabankja.
Merkel kitart az adócsökkentések mellett
Átfogó szanálási tervet követelt a General Motorstól az Opel számára a német kancellár.
Meredeken javult az üzleti hangulat Magyarországon
Magyarországon és Lengyelországban javult a legjobban az üzleti hangulat idén ősszel a Thomson Reuters és az osztrák OeKB (Oesterreichische Kontrollbank AG) kedden ismertetett elemzése szerint.
Ollé! Megnyílik szerdán Allee bevásárlóközpont
Elkészült az Allee iroda- és lakóház, illetve bevásárlóközpont a volt Budai Skála helyén, a bevásárlóközpont és a mozi az eredeti terveknek megfelelően szerdán nyílik meg.
Lassan pont kerül salgótarjáni öblösüveggyár agóniájának végére
Leállították a kemencét, így megszűnt a termelés a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyárban, a dolgozók egy hónap múlva kapják meg a felmondást - mondta Balázs István felszámoló kedden az MTI-nek.
Hogy indíthatja be a pénzpumpa a gazdaságot, mik a határai a válságkezelésnek?
Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági adatokról. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
5000 fős leépítés a Lloyds-nál
A Lloyds Bankcsoport mai bejelentése szerint 5000 fővel kívánja csökkenteni az adminisztratív területen foglalkoztatottal számát a biztosítási és a jelzálog hitelezési üzletágainál, ezzel is folytatva a korábban megkezdett költségtakarékosságot, mely a HBOS akvizíciója után indult.
Padlót fogtunk! Innen már csak felfelé?
Elképzelhető, hogy a harmadik negyedévben akár véget is érhetett a recesszió Magyarországon, a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők optimistább csoportja szerint a negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) már növekedett az előző negyedévhez képest.
Felszámolási eljárás indult a sármelléki repülőtér üzemeltetője ellen
Felszámolási eljárást rendelt el kedden a Zala Megyei Bíróság a sármelléki repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ellen - tájékoztatta az MTI-t a bíróság.
Ombudsman: a szankciónak arányban kell állnia a jogsértéssel
Budapest, 2009. november 10., kedd (MTI) - A szankciónak arányban kell állnia a jogsértéssel, ellenkező esetben sérül a jogállamiság követelménye - hívta fel a figyelmet az országgyűlési biztos a Vám- és Pénzügyőrség (VP) jövedéki bírságot kiszabó határozata kapcsán.
Ma már nincs az a mindent elsöprő jókedv az USA-ban sem
A tegnapi féktelen száguldás után ma már a csökkenésé lehet a főszerep a mai kereskedési napon az amerikai piacokon. A befektetők várhatóan szünetet tartanak, miután a Dow index tegnap 13 hónapos csúcsára emelkedett, mindezt tette annak ellenére, hogy a pénteken nyilvánosságra került adatok szerint a munkanélküliségi ráta 10,2 százalékra emelkedett.
Kinyírja az import sertés a hazait
Drámaian csökken a sertés felvásárlási ára - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara keddi közleményében, amely szerint a csökkenés néhány hét alatt elérte a 15-16 százalékot.
Óvatos optimizmus az InterContinental Hotels-nél
Csökkent az InterContinental Hotels csoport bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben is. A társaság óvatosan ítéli meg az év hátralevő részének kilátásait, de már érzékeli a stabilizálódás jeleit, bár a szobaárak még nyomottak.