Még idén elkezdődik a tiszai szükségtározó építése Kárpátalján
Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Ungvár, 2009. augusztus 7., péntek (MTI) - Néhány héten belül elkezdődik a tiszai árvízvédelmi szükségtározó építése a Beregszászi járásban, miután az ukrán kormány a napokban 127 millió
hrivnyát (kb. 3,5 milliárd forint) utalt ki Kárpátalja megyének az árvízvédelmi létesítmények építésére.
A létszámstop a vámosokat is érinti
Az államigazgatásban elrendelt létszámstop a Vám- és Pénzügyőrségnél (VP) is érvényesül - derül ki a szervezet honlapján közzétett tájékoztatóból. (ProfitLine.hu)
Emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok
A vártnál jobb júliusi foglalkoztatottsági adatoknak hála emelkedéssel nyitottak pénteken az amerikai részvénypiacok, a júliusi adat újabb bizonyíték a befektetők szemében, hogy a gazdaság már jó úton halad. (ProfitLine.hu)
Új fogyasztóvédelmi lap indult, a Teszt Plussz
Új fogyasztóvédelmi magazin indult, a Teszt Plussz, a lap megjelenését 25 millió forinttal támogatja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) - ismertette Herczog László szociális és munkaügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Jókora veszteséget jelentett a Hypo Real Estate
Több mint 1,1 milliárd euró adó utáni veszteséget jelentett pénteken az első félévről az államosított német Hypo Real Estate (HRE) jelzáloghitelező. (ProfitLine.hu)
Fordult a kocka az AIG-nál
Hét negyedév óta először ért el nyereséget az American International Group biztosító a második negyedben. A korábban súlyos pénzügyi problémákkal küszködő biztosítót tavaly ősz óta összesen 180 milliárd dollárral segítette ki az amerikai kormányzat, cserében 80 százalék részesedést kapott a csoportban. (ProfitLine.hu)
Félmilliós bírságot kapott a KáPé - PSZÁF
Ötszázezer forint felügyeleti bírságot szabott ki a KáPé Hitel Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.-vel szemben pedig felügyeleti intézkedést alkalmazott, miután a társaságoknál célvizsgálatot végzett. (ProfitLine.hu)
Brutál erősödésbe kapcsolt a forint
A vártnál sokkal jobb júliusi amerikai foglalkoztatottsági adatoknak hála meredek erősödésbe kapcsolt a forint, az adatok nyilvánosságra kerülése előtti szintről, 272,70 forintos szintről az euró árfolyama 270,20 forintos szintre esett. (ProfitLine.hu)
Megtáltosodtak az amerikai határidős indexek
Óriási lendülettel emelkedtek a határidős indexek, köztük az amerikaiak is, miután a júliusi amerikai foglalkoztatottsági adatok jobbak lettek a vártnál, a munkanélküliségi ráta pedig 9,5 százalékról 9,4 százalékra csökkent, holott az elemzők 9,6 százalékra történő emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Hiába volt a pánik, csökkent a munkanélküliség az USA-ban!
Az Egyesült Államokban a foglalkoztatottak számának csökkenése júniusban a vártnál kisebb, 247.000 főt érintő volt, melynek következtében a munkanélküliségi ráta 9,4 százalékra csökkent. (ProfitLine.hu)
4,5 milliárdért jegyeztek OTP kötvényt
Befejeződött az OTP 2010/XI 001 sorozatú kötvények jegyzése, miután a befektetők összesen 4 milliárd 508 millió 920 ezer forint névértékben jegyezték a kötvényt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Mélyülő recesszió Romániában
Több mint 8 százalékkal esett vissza a második negyedévben a román gazdaság a tavalyi második negyedévhez képest - mondta Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter pénteken. (ProfitLine.hu)
A vártnál sokkal rosszabb foglalkoztatottsági adatok érkeztek Kanadából
A vártnál több kanadai vesztette el az állását júliusban, mint amire az elemzők számítottak, miután a munkaadók tovább folytatták a létszámleépítéseket. A kanadai statisztikai hivatal adatai alapján júliusban 44.500 fő vált állástalanná, mely közel háromszor több, mint a várt adat. (ProfitLine.hu)
70 milliárddal kevesebb jut jövőre a MÁV-ra és a Volán-ra
Kormányszóvivői tájékoztatás szerint jövőre az ideinél 70 milliárd forinttal kevesebbet költhet az állam a MÁV-ra és a Volánra, miután a kormány elfogadta a közösségi közlekedési rendszer átalakításának stratégiáját, amely alapján 2010-től csak a bruttó hazai termék (GDP) egy százaléka fordítható a közösségi közlekedésre. (ProfitLine.hu)
Mi legyen a Richterrel? A Citi eladásra buzdít, a Credit Suisse felülteljesítőnek tartja
A Richter részvényét tegnap előtt a Citigroup tartásról eladásra minősítette 34.500 forintos célárral, míg a Credit Suisse a mai napon a korábbi 28.093 forintól 36.230 forintra módosított a célárát az amerikai piacról származó nyeresége és a bruttó fedezeti szintje miatt. (ProfitLine.hu)
Kettős játékot űz Törökország
Törökország kettős játékot játszik az európai energiabiztonsággal - állapította meg pénteki értékelésében egy uniós ügyekben rendszerint jól értesült brüsszeli hírportál, annak kapcsán, hogy Tayyip Erdogan török miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő csütörtökön egy sor energiaügyi megállapodást írt alá Ankarában - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Váratlanul meghátrált a német ipari termelés
A májusi felülvizsgált adatok alapján, közel 18 éve nem látott 4,3 százalékos emelkedés után váratlanul ismét meghátrált a német ipari termelés, júniusban 0,1 százalékos visszaesést mértek, holott az elemzői várakozások 0,5 százalékos bővülésre számítottak. Éves szinten a visszaesés mértéke 18,1 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
8 éve nem látott mértékben esett a brit termelői árindex éves szinten
Váratlanul emelkedtek Angliában a termelői árak júliusban, mely annak a jele, hogy enyhül a recesszió. A termelői árak júniusról júliusra 0,3 százalékkal emelkedtek, holott a várakozások stagnálásról szóltak. Éves szinten viszont 1,3 százalékkal csökkentek, melyre 2001 novembere óta nem volt példa. (ProfitLine.hu)
A délszláv háború által sújtott Horvátország 19 év alatt 941 km sztrádát épített
A közlekedési infrastruktúra és különösképpen az autópálya-hálózat gyors ütemű építése a horvát kormány fő feladatai közé tartozik, és ez határozottan egész Horvátország gazdasági fejlesztésének motorja - hangsúlyozta a horvát tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter az MTI-nek nyilatkozva. (ProfitLine.hu)
A vártnál kisebb az olasz gazdaság visszaesése
Az olasz gazdaság már ötödik negyedévben zsugorodott egyhuzamban, a lakossági fogyasztás és az export visszaesése következtében, azonban a zsugorodás mértéke elmaradt az előzetes elemzői várakozásoktól. (ProfitLine.hu)