Már a 3 hónapos DKJ hozama is 7% alatt
Kiemelkedő 200 milliárd forintos érdeklődés mellett 40 (!) bázisponttal 6,98 százalékra mérséklődött a 3 hónapos diszkont kincstárjegy (D091230) hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Amerikai bankok hiteleire szorulhat az FDIC?
A New York Times információi szerint az amerikai Betétbiztosítási Alap (FDIC) az egészségesebb amerikai bankokhoz fordulhat, azzal a céllal, hogy azok több milliárd dollárt hitelezzenek neki, mely biztosítékot adhat a kimerülőben lévő pénzeszközei számára.
Visszakanalazták az olaj árát 70 dollár fölé
Az olaj árfolyama ismét 70 dollár fölé emelkedett a tegnapi 3,2 százalékos csökkenés után, a piac egyelőre kivár a Fed tanácskozás és a G20-as csúcs előtt. Az olaj árfolyamát erősíti a dollár ismételt gyengülése és a részvénypiacok erősödése.
Bővíti gyártókapacitását a Ford Kínában?
Az amerikai Ford Motor és kínai partnere pénteken várhatóan bejelenti, hogy egy harmadik autógyártó üzem építését tervezik Kínában - tudósít a Reuters hírügynökség egy iparági forrásra hivatkozva.
Szűk sávban mérsékelten erősödött a forint
Kissé erősödött a forint: az eurót kedden délelőtt fél tizenegykor 271,25 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délután négy órai 272,00 forint után.
JPMorgan Chase - megemelt célár az orosz banki részvényekre
A JPMorgan Chase megemelte az orosz bankok célárát, miután az értékelés időszakát kitolta 2010 decemberére.
A nők bálványa aratott a tőzsdén. Atyavilág - mennyit nyert !
Bae Yong-Joon, ma talán a leghíresebb koreai filmsztár, aki nem kevés jövedelmének nagy részét tőzsdei részvényekbe fekteti. Tőkéjére vetített idei hozama 44 % - pénzben kifejezve nyeresége 17 milliárd won, azaz több,mint 13 millió USA dollár!
Visszatértek az emelkedő trendhez Európában
Európai részvények ismét emelkedő pályára álltak folytatva a március óta megkezdett trendet, miután két veszteséges napot zártak. Szintén újra emelkedik a nyersolaj ára, azonban a befektetők óvatosak a kétnapos Fed tanácskozás vége előtt.
Megvannak Bajnai jelöltjei a GVH élére
Bajnai Gordon miniszterelnök Gadó Gábort és Wallacher Lajost javasolja a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesi posztjaira, és egyúttal Gadó Gábort jelöli a versenytanács elnöki teendőinek ellátására.
Kiterjesztett nyomozást a Magyar Telekomnál
A Nemzeti Nyomozó Iroda kiterjesztette a Magyar Telekom Nyrt.-nél a márciusban ismeretlen tettes ellen indított, hűtlen kezeléssel kapcsolatos nyomozását -olvasható a BÉT honlapján.
A nyersanyagárak megingása enyhe korrekciót eredményezett
A részvényindexek többsége esett a tegnapi kereskedés során szerte a világban. Az esés nem volt különösebben jelentős, a múlt heti emelkedés konszolidációjaként foghatjuk fel, a további emelkedés egészséges ütemének kockáztatása nélkül emelkedhet tovább a piac.
A Noble kereskedőházba fektet Kína
A kínai állami befektetési alap 850 millió dollár értékben részesedést vásárol a Noble Group Ltd., Ázsia egyik legnagyobb brókerházában, annak érdekében, hogy növelhesse az árupiaci befektetéseit.
Korrekció megvolt - Jöhet az újabb OTP roham?
Várakozásainknak megfelelően a tegnapi napon korrekciót élhettünk át a Budapesti Értéktőzsdén, melynek indexe az elmúlt két hét során ismét átlépte a bűvös 20.000 pontos álomhatárt.
Vegyes hangulatban az ázsiai régió
Vegyesen alakul a még mindig csonka ázsiai régió részvénypiaca, míg a kínai piacon 1,3 százalékos visszaesés mutatkozik, addig Hong Kong-ban, Indiában, Dél-Korában, és Szingapúrban erősödnek a piacok.
Ázsiai Fejlesztési Bank - Kormányzati prognózis feletti növekedést vár Kínától
A kínai GDP 8,2 százalékos növekedését jósolja 2009-re az Ázsiai Fejlesztési Bank (ÁFB) kedden kiadott előrejelzésében. A pénzintézet most magasabbra tette a kínai hazai össztermék várható éves emelkedésének arányát, mint korábban
USA - Csak a Nasdaq bírta szusszal
Csak a Nasdaq index tudott talpon maradni a vezető amerikai piacok közül, miután az erősödő dollár hatására csökkenő nyersanyagárak magukkal rántották az energetikai és bányaipari vállalatokat, valamint miután újra előtérbe került a fő kérdés, hogy nem sok-e a hat hónapja tartó piaci emelkedés.