Csökken a német tőzsdei cégek "ellenőreinek" javadalmazása

Berlin, 2009. november 22., vasárnap (MTI/dpa) - A gazdasági válság közepette az idén csökken a német tőzsdei cégek felügyelő bizottsági elnökeinek a javadalmazása.
2009. 11. 22. 13:18
Megosztás:

Jövő héten ünnepel az Alkotmánybíróság!

Jövő héten ünnepli húszéves évfordulóját az Alkotmánybíróság (Ab); a testület első öt tagját ugyanis 1989. november 23-án választotta meg az Országgyűlés. Paczolay Péter, az Ab elnöke az ünnepség meghívójának köszöntőjében azt írta: az évfordulóra több mint húsz külföldi bíróság képviselői is Budapestre érkeznek, s a testület egykori és jelenlegi tagjai együtt ünnepelnek a törvényhozó, végrehajtó és a bírói hatalmi ágakkal, valamint az egyetemeket képviselő magyar vendégekkel. Az ünnepségen nyitóelőadást tart Sólyom László köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, aki 1998-ig látta el ezt a posztot.
2009. 11. 22. 12:56
Megosztás:

6,5%-ra csökkenhet a kamatszint hétfőn

Kamatdöntő ülést tart hétfőn a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a piac a jegybanki alapkamat legalább 50 bázispontos mérséklését várja, egyes londoni elemzők ennél nagyobb csökkentést is lehetségesnek tartanak.
2009. 11. 22. 12:00
Megosztás:

Részletek a világ legnagyobb bundabotrányáról!

Német szakértők szerint csak a jéghegy csúcsát jelentik a Magyarországot is érintő bundabotrányban eddig feltártak, és az elkövetkező napokban illetve hetekben újabb leleplezésekre lehet számítani. A szombati német újságok címlapon közölték az UEFA képviselőjének, Peter Limachernek a nyilatkozatát, amely szerint az európai labdarúgás történetének legnagyobb megvesztegetési botrányáról van szó. Az év elejétől kilenc országban több mint 200 mérkőzést manipuláltak, azaz eredményét különböző megvesztegetésekkel úgy igyekeztek befolyásolni, hogy az arra fogadóknak az busás hasznot hozzon. A lapok arról írtak, hogy a nemzetközi bűnbanda tagjai európai, illetve ázsiai fogadásaikkal mintegy 10 millió eurós nyereséget értek el.
2009. 11. 21. 17:29
Megosztás:

Megroggyant Obama

Amerikai elnökké választása óta első ízben csúszott 50% alá Barack Obama népszerűsége a tekintélyes Gallup intézet felmérése szerint. Obama támogatottsága az utóbbi hónapokban - a független és az ellenzéki republikánus szavazók egy részének elfordulása miatt - már többször 50%-os értékre süllyedt, de mindeddig nem esett az alá. Tevékenységét jelenleg a megkérdezettek 49%-a helyesli, 44%-uk nem ért vele egyet - közölte a Gallup. A Politico hírportál kommentárja szerint a statisztika aggasztó üzenet a Fehér Háznak, de még valószínűleg nincs ok pánikra. A legendás republikánus elnök, Ronald Reagan népszerűsége jóval 40% alá esett, amikor első mandátuma idején recesszió sújtotta az országot.
2009. 11. 21. 16:27
Megosztás:

Vidékfejlesztési országos fórumokat tartanak a civilek

A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ) összefogásával több civil szervezet és érdekképviselet országos vidékfejlesztési fórumokat tart a közeljövőben - jelentette be Szilvássy István, a szövetség elnöke szombaton a budapesti nyitórendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón.
2009. 11. 21. 16:21
Megosztás:

RÖVIDHÍR - Vidékfejlesztési országos fórumokat tartanak a civilek

Budapest, 2009. november 21., szombat (MTI) - A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ) összefogásával több civil szervezet és érdekképviselet országos vidékfejlesztési fórumokat tart a közeljövőben - jelentette be Szilvássy István, a szövetség elnöke szombaton a budapesti nyitórendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón.
2009. 11. 21. 15:19
Megosztás:

Állítsuk le a túlzott bónuszkifizetéseket!

Tiltakoznak az amerikai Goldman Sachs bankcsoport meghatározó részvényesei az ellen, hogy a társaság az idén minden eddiginél több prémiumot tervez kiosztani munkatársai között - írta pénteken a The Wall Street Journal.
2009. 11. 21. 11:30
Megosztás:

Válságban szexel az izlandi!

Szabályos babyboom van Izlandon: az Atlanti-óceán északi részén lévő szigeten a statisztikusok szerint az év végéig elérhetik minden idők legnagyobb születési számát. Valószínűleg a válság miatt nem volt mit csinálniuk a helyi lakosoknak.
2009. 11. 21. 10:32
Megosztás:

Válság: jövőre fordul a kocka?

Az elmúlt napok optimista várakozásai után pénteken újabb országok számoltak be arról, hogy jövőre már gazdaságuk érezhető fellendülésére számítanak. Londoni elemzők közben biztosra veszik a magyar jegybank hétfői kamatvágását.
2009. 11. 21. 10:21
Megosztás:

Romlottak a somogyi mezőgazdaság mutatói

Kaposvár, 2009. november 21., szombat (MTI) - Ellentmondásos, piaci zavarokkal terhelt évet zár a somogyi agrárgazdaság; az elmúlt három év folyamatos jövedelemnövekedését csökkenés váltja fel - közölte Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója az MTI-vel.
2009. 11. 21. 09:38
Megosztás:

Tőzsdezárás - New York: DJIA: -0,13 százalék, Nasdaq: -0,50 százalék, S and P 500: -0,32 százalék

New York, 2009. november 20., péntek (MTI/Reuters) - Veszteséggel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
2009. 11. 20. 22:20
Megosztás:

Ilyen is régen volt! - Felminősítette Magyarországot a JP Morgan

Felminősítette pénteken a magyar adósságpiaci befektetéseket a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport a gyorsan javuló költségvetési helyzetre, és a cég szerint hamarosan szintén javulásnak induló adósságrátára hivatkozva. A ház megerősítette azt a véleményét, hogy Magyarország csatlakozhat elsőként az euróövezethez a közép-európai hármak közül.
2009. 11. 20. 21:12
Megosztás:

Tőzsde - New York: gyengülés zárás előtt két órával

New York, 2009. november 20., péntek (MTI/Reuters) - Fél százalék körüli veszteségen álltak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a pénteki kereskedés leállítása előtt két órával.
2009. 11. 20. 20:10
Megosztás:

Gyengült a forint este

London, 2009. november 20., péntek (MTI/Reuters/Dow Jones) - Jelentősen erősödött a forint a kora délutáni, és szerényen gyengült a csütörtök késő esti árfolyamához viszonyítva: az eurót 269 forint alatt jegyezték pénteken este a londoni bankközi devizapiacon.
2009. 11. 20. 20:03
Megosztás:

Elfogadták az orosz költségvetési tervezetet

Az orosz állami duma pénteken harmadik és egyben utolsó olvasatban elfogadta a 2010-re, továbbá a 2010-2012 tervidőszakra szóló költségvetési tervezetet és ennek értelmében a költségvetés az egész időszakban deficites lesz.
2009. 11. 20. 19:15
Megosztás:

Két hetes mélypontjukra csorogtak az európai piacok

A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken már a negyedik napja gyengélkedtek, melynek következtében két hetes mélypontjukra csúsztak, leginkább a banki részvények vezetésével, miután Ukrajna fizetésképességével kapcsolatban aggodalmak adódtak, eközben a olaj árának csökkenése az energetikai részvényeket gyengítette.
2009. 11. 20. 19:00
Megosztás:

Sokan akarják Geithner fejét - és nem csak republikánusok

Republikánus ellenzéki törvényhozók mellett már kormánypárti demokrata képviselők is Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter lemondását sürgetik, aki hevesen hárítja a bírálatokat - írta a pénteki The Washington Times.
2009. 11. 20. 18:45
Megosztás:

Eladósodottság: mi leszünk a minta!

A pénzügyminiszter szerint Magyarország "mintaország" lesz az eladósodottság csökkentése tekintetében.
2009. 11. 20. 18:23
Megosztás:

Csak a nap végére szedte össze magát a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,15 pontos, 0,3 százalékos emelkedéssel, 20.649,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
2009. 11. 20. 18:23
Megosztás: