Tőzsdezárás - Nyugat-Európát felhozták a bankok
London, Frankfurt, 2009. március 13., péntek (MTI/Reuters) - Pénteken is inkább emelkedő volt a tőzsdei irányzat a vezető nyugat-európai értékpapír-piacokon. Ezt elsősorban a pénzügyi részvények
biztosították, melyek érezhetően drágultak a Citibank és a Bank of America bejelentésétől. A két amerikai nagybank képviselői céloztak arra, hogy esetleg nem lesz szükségük az amerikai kormányzat
további pénzügyi mankójára.
Az UniCredit Jelzálogbank 12,5 milliárd forintnyi jelzáloglevelet értékesített
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - Az UniCredit Jelzálogbank 12,5 milliárd forint névértékben értékesített a 10 éves futamidejű, 1 éves BUBOR + 300 bázispont kamatozású
jelzáloglevelekből a március 13-i nyilvános aukción - tette közzé a hitelintézet a BÉT honlapján.
BÉT - Több mint négy százalékot emelkedett a BUX
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 391,54 pontos, 4,14 százalékos emelkedéssel, 9.852,83 ponton zárt pénteken.
Gyengült a forint a bankközi piacon
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - A régiós devizákkal együtt gyengült a forint péntek délután; negyed ötkor 297,90 forint volt az euró árfolyama a bankközi piacon, szemben az előző
napi 294 forint körüli árfolyammal.
Az euró napi mélyponton a dollárral szemben
New York, 2009. március 13., péntek (MTI/Reuters) - Napi mélypontra esett az euró a dollárral szemben pénteken délután a bankközi devizapiacon annak a hatására, hogy gyengülni kezdtek a vezető
New York-i tőzsdemutatók.
RÖVIDHÍR - Állami Nyomda: 53 forintos osztalékjavaslat
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - Az Állami Nyomda igazgatósága részvényenként 53 forintos osztalék kifizetését javasolja a tavalyi nyereségből - közölte a cég a tőzsde honlapján
pénteken.
Több mint 2,755 milliárd forintnyi kelt el az OTP kötvényéből
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - A befektetők több mint 2,755 milliárd forint össznévértékben jegyeztek az OTP Bank nyilvános kibocsátású, 2010. február 20-án lejáró, évi 8 százalék
fix kamatozású kötvénysorozatának negyedik részletéből a március 9-13. közötti jegyzési időszakban - jelentette be a hitelintézet a BÉT honlapján.
Állami elismerésben részesült a VPOP szóvivője
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Sipos Jenő pénzügyőr ezredesnek március 15-e alkalmából Sólyom László
köztársasági elnök - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) pénteken az MTI-vel.
Tőzsde - New York: gyengülés zárás előtt négy órával
New York, 2009. március 13., péntek (MTI/Reuters/Dow Jones) - Megtorpant a vezető New York-i tőzsdemutatók kedd óta tartó emelkedése. Pénteken veszteségen álltak a kereskedés leállítása előtt
négy órával.
Bajnai: az osztrák nagybankok elkötelezettek Magyarország mellett
Rácz Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 2009. március 13., péntek (MTI) - Az osztrák nagybankok elkötelezettek Magyarország mellett, biztosítják a szükséges tőkét leányvállalataik működéséhez, sőt többen közülük az idei évre
még szerény növekedést is terveznek a hitelezésben, hosszú távon pedig erősödő jelenléttel számolnak mind az országban, mind a térségben - közölte Bajnai Gordon pénteki bécsi tárgyalásait összegezve.
Devizahitel átváltás - Mennyibe kerül? Ki, és hogyan viseli a terheket?
A devizahitelek forintosítása jelentős költségvetési terhek mellett lenne csak megvalósítható, és a megoldás több problémát is felvet - derült ki a kormány számára készített előterjesztésből és szakértői anyagból - tájékoztat az MTI. (Profitline.hu)
Csökken a bankfiókok száma Ausztriában
Bécs, 2009. március 13., péntek (MTI) - Tavaly is tovább csökkent a bankfiókok száma Ausztriában, az év végére összesen 35-tel kevesebb helyen fogadták ügyfeleiket a pénzintézetek, mint 2007-ben
- derült ki az osztrák nemzeti bank adataiból, amelyeket egy osztrák lap ismertetett pénteken.
Enyhülő magyar adósságkockázati felár
Meredeken csökkent a héten, és különösen pénteken a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) jegyzése a londoni adósságpiacon, jelezve, hogy a befektetői megítélés szerint enyhül a magyar államadósság-törlesztés leállásának - a CDS-árazásokból ítélve eddig sem túl magasnak tartott - kockázata - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (1. rész)
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) -
Illetékből 21,789 milliárd forint bevétel február végéig
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - Illetékekből az első két hónapban 21,789 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, ebből 11,23 milliárd februárban - derül ki az Adó- és Pénzügyi
Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett statisztikából.
Mutyiztak a HungaroControlnál
Súlyos belső gazdálkodási szabálytalanságok miatt Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter megszüntette a HungaroControl Zrt. vezérigazgatójának megbízatását és igazgatósági tagságát; a társaság felügyelőbizottsága büntetőfeljelentést tett az ügyben - közölte a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM). (Porfitline.hu)
Az euró/forint árfolyam 297 forint fölé korrigált
Budapest, 2009. március 13., péntek (MTI) - A forint fokozatos gyengülése jellemezte a pénteki kereskedést a bankközi devizapiacon.
Jöhet az EU-s hitelkeret második részlete
Keller László pénteki bejelentése szerint Magyarország a hónap végéig lehívja az európai uniós hitelkeret második, 2 milliárd euró összegű részletét. (ProfitLine.hu)
Optimistábban lettek a jenkik!
Az amerikai lakosság hangulata az előzetes adatok alapján márciusban emelkedett a kormány gazdaságpolitikája iránti javuló bizalom következtében. (ProfitLine.hu)
Az olasz államadósság 110 százalék felé tart az idén
Róma, 2009. március 13., péntek (MTI/AFP) - Olaszország államadóssága tavaly elérte GDP-jének 105,8 százalékát.