Negyven párt közül választhatunk áprilisban

Újabb pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteken, ezzel negyvenre nőtt azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek indulnának az áprilisi országgyűlési választásokon. (MTI)

A testület pénteki ülésén a Magyarországi Zöld Pártot vette nyilvántartásba, Zöldek rövidítéssel. Az OVB ezzel összefüggésben arról is döntött, hogy a "Zöldek" rövidítés ezt a jelölőszervezetet illeti meg, és nem a korábban ugyanezzel a rövidítéssel bejelentkezett Zöldek Pártját. A

 

testület ezt azzal indokolta, hogy a Magyarországi Zöld Párt bírósági nyilvántartásában szerepel a rövidítés, a másikéban nem. Az indulni szándékozó pártok között van egy harmadik "zöld" is; a Zöld Demokraták - Zöld Baloldal - Zöldek Szövetsége, e szervezet rövidítése Zöld Baloldal.

 

Az áprilisi országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben pártjelöltek és független jelöltek is indulhatnak, de területi és országos listát csak pártok állíthatnak. Ehhez azonban előbb be kell jelenteniük magukat az illetékes választási bizottságnál. Az OVB-nél azoknak a pártoknak kell nyilvántartásba vetetniük magukat, amelyek több megye, vagy valamely megye és a főváros területén kívánnak jelöltet vagy listát állítani.

 

Az OVB korábban jelölőszervezetként az alábbi pártokat vette nyilvántartásba:

 

Civil Mozgalom (CM); Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ); Magyar Szocialista Párt (MSZP); Új Szociáldemokrata Néppárt (ÚSZNP); Demokrata Unió (DU); Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ); Magyar Republikánus Politikai Párt (MRPP); Liberális Roma Unió Párt (LRUP); Történelmi Szövetség, Kisgazdák-Szociáldemokraták Párt. Nyilvántartásba vette ezeken túl a következő pártokat: Torgyán-Kisgazda-Koalíció; Magyarországi Kisebbségek Pártja (MKP); Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP); Szociáldemokrata Párt (SZDP); Magyar Demokrata Fórum (MDF); Zöld Demokraták - Zöld Baloldal - Zöldek Szövetsége (Zöld Baloldal); Igazi Demokraták Klubja (IDK); Szabad Demokraták Szövetsége - a Magyar Liberális Párt (SZDSZ); Magyar Kommunista Munkáspárt (MUNKÁSPÁRT); SMS Demokrata Párt (SMSDEMOKRATA); Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt (Jobbik); Összefogás Párt (ÖP); Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ); MCF Roma Összefogás Párt (MCF); Lehet Más a Politika (LMP); Zöldek Pártja; Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP); Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP); Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), Centrum Összefogás Magyarországért (CENTRUM Párt); Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja (MVMP); Együtt a Magyarországi Romákért Párt (EMRP); a Petőfi Nemzeti Néppárt (PNNP); Pajzs Szövetség; NÉPPÁRT.HU (NP); a Nemzeti Forradalmi Párt (NFP); Magyar Realista Egység és Béke Párt; Szövetség az Egységes Magyarországért "Közbiztonság és Demokratikus Közélet Szövetsége" (SZEM), az Internetes Demokrácia Pártja (IDE) valamint a Nemzeti Munkáspárt (NM).

 

A választáson induló pártok számára nem csak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert a társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha a jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra.

 

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet. A kisebb pártoknak azért is fontos a megmérettetés, mert akkor kaphatnak állami támogatást a következő négy évben, ha legalább egy százalékot sikerül elérniük.

 

A pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát - egyenlő arányban - az Országgyűlésben az országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani.

 

A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg az országgyűlési választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire az első érvényes fordulóban leadott szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amelyik nem szerzi meg a szavazáson részt vett választók voksainak egy százalékát.


A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás: