Európa sem ússza meg esés nélkül a mai napot
A Fed 25 bázisponttal 0,75 százalékra emelte a kereskedelmi bankok számára nyújtott kölcsönök diszkontkamatát. A testület 2008 decembere óta először emelte a kamatot. Hangsúlyozta, hogy az intézkedés nem jelenti a monetáris szigorítás kezdetét, de a Kínában már beindult szigorítás miatt amúgy is aggódó befektetőket ez nem nyugtatta meg.
A vezető nyugat-európai tőzsdék londoni értékforgalmazók szerint pénteken gyengüléssel nyithatnak, ugyancsak a Fed döntése miatt. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 16-18 pont, 0,3 százalék körüli visszalépéssel indulhat, a frankfurti DAX-30 index 16-19 pont között, szintén 0,3 százalékkal gyengülhet, a párizsi CAC-40 mutató pedig 13-14 pontos, 0,4 százalékos visszaeséssel kezdhet.
Csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék már a negyedik napja zártak emelkedéssel, elsősorban a jó amerikai gazdasági mutatók és kedvező európai céges hírek nyomán. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos emelkedéssel, 1021,38 ponton zárt. A Wall Street is jó napot zárt csütörtökön. A vezető indexek a harmadik egymást követő napon emelkedtek, ezúttal főként a kedvező makroadatok hatására.
A határidős mutatók azonban a "Fed-hatást" tükrözik, visszaesést valószínűsítenek péntekre; a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,89 százalékos, az S and P 500-as mutató 1,12 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,95 százalékos gyengülést jelzett az ázsiai tőzsdezáráskor.
A Fed bejelentésére a dollár erősödött, ami lefelé nyomta a kőolaj árát. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti (159 liter) ára áprilisi szállításra csütörtök estéhez képest 98 centtel 76,80 dollárra csökkent.
A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta márciusi szállításra hordónként 1,05 dollárral 78,01 dollárra csökkent. Pénteken reggel, az ázsiai tőzsdezáráskor az euró 1,3460 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,58 százalékot gyengült a csütörtök esti árfolyamhoz képest. A dollár 91,87 jen volt, 0,11 százalékot erősödött.