Közeledik az eva bejelentkezési határideje

Akik 2009-re az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) szeretnék választani, december 1-jétől december 20-ig jelenthetik be választásukat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) székhely szerint illetékes regionális igazgatóságain. Akik már az idén is az eva szerint adóznak, azoknak nem kell újra bejelentkezniük. (MTI)
2008. 11. 30. 06:02
Megosztás:

Nem csökkenti a kőolaj kitermelést az OPEC

Változatlan, napi 27,3 millió hordós szinten hagyta a kőolajtermelést az exportáló országok szövetségének szombati, rendkívüli kairói ülése. (MTI)
2008. 11. 29. 18:00
Megosztás:

Lezárult a Norvég Alap harmadik pályázati kiírásának magyar értékelése

Lezárult az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (Norvég Alap) programban meghirdetett harmadik pályázati kiírás második részének értékelése magyar részről, a javaslatokat jóvá kell hagynia a donorországok által létrehozott bizottságnak is - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). (MTI)
2008. 11. 29. 08:27
Megosztás:

Latin-Amerika - Pénteken is emelkedéssel zárt a Bovespa, ezzel heti szinten 17 százalékot nyert

Emelkedett a brazil részvénypiac pénteken, miután a közműszolgáltatók, exportőröl és telekommunikációs vállalatok demonstrálták, hogy maguk is képesek finanszírozni a terjeszkedésüket és egyesülésüket a kereskedelmi bankok hitelezésének lassulása ellenére. A Bovespa index 1.1 százalékkal 36,595.87 pontra emelkedett, ezzel ebben a hónapban először ezen héten tudott erősödni, 17 százalékkal. (ProfitLine.hu)
2008. 11. 28. 22:25
Megosztás:

A GM az angliai ingatlanjainak eladásáról döntött

A General Motors pénteki bejelentése szerint várhatóan értékesíti és majd visszalízingeli az Európában található nem feldolgozóipari létesítményeit, mely döntés a költségtakarékosság jegyében született. (ProfitLine.hu)
2008. 11. 28. 22:00
Megosztás:

COMEX - februári aranyár: 7,70 dollár emelkedés

Pénteken emelkedett az arany ára New Yorkban. A szakérők ezt részben a befektetők biztonsági vásárlásaira vezették vissza, amit a Mumbaiban végrehajtott terrorista támadások váltottak ki. (MTI)
2008. 11. 28. 20:59
Megosztás:

Közel stagnált az olajár pénteken (Brent: 53,49 dollár, WTI: 54,43 dollár)

Londonban mérsékelten emelkedett, New Yorkban minimálisan csökkent a kőolaj ára pénteken. (MTI)
2008. 11. 28. 20:51
Megosztás:

Pénzügyi válság: több mint háromezer elbocsátás Magyarországon - ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest, 2008. november 28., péntek (MTI) - A pénzügyi válság következtében várható jövő évi keresletcsökkenésre hivatkozva három magyarországi vállalat jelentette be pénteken, hogy összesen több mint háromezer dolgozójától válik meg a közeljövőben.
2008. 11. 28. 19:49
Megosztás:

A Perlos Kft.110 fővel csökkentette kölcsönzött dolgozóinak számát Komáromban

Komárom, 2008. november 28., péntek (MTI) - November 24-től, hétfőtől 110 kölcsönzött dolgozójától vált meg a Perlos Kft., amely mobiltelefonok alkatrészeit készíti - mondta el az MTI-nek pénteken a vállalat humán-erőforrás igazgatója.
2008. 11. 28. 18:54
Megosztás:

Fejlesztések a szegedi gyufagyárban

Szeged, 2008. november 28., péntek (MTI) – Mintegy 400 ezer eurós beruházással fejlesztik 2009-ben a szegedi gyufagyárat, amelyben újra indul a kereskedelmi gyufagyártás – jelentette be Klaus Bruns, a vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.
2008. 11. 28. 18:44
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)

Budapest, 2008. november 28., péntek (MTI) -
2008. 11. 28. 18:38
Megosztás:

Tőzsdezárás - London, Frankfurt, Párizs - erősödés

Pénteken a nap végére emelkedő irányzatot vettek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, de a napot inkább a pesszimizmus uralta, ami elsősorban a bányaipari, valamint a járműipari részvények árfolyamcsökkenésében mutatkozott meg, és ezt csak hellyel-közzel ellensúlyozta a gyógyszeripari és az energiaipari részvények részbeni erősödése. (MTI)
2008. 11. 28. 18:25
Megosztás:

A benzinár csökkenésével megtorpannak Amerikában a

A benzinár csökkenésével megtorpannak az Egyesült Államokban a zöld törekvések - hangzott el a CNN pénteki tudósításában. (MTI)
2008. 11. 28. 17:58
Megosztás:

BÉT - optimista hétvége a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,10 pontos, 4,25 százalékos emelkedéssel, 12.694,74 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. (MTI)
2008. 11. 28. 17:23
Megosztás:

A forint erősödött az euróval szemben a bankközi piacon

Pénteken az euróval szemben erősödött, a dollárral szemben gyengült a forint. (MTI)
2008. 11. 28. 17:18
Megosztás:

Négyszáz dolgozójától válik meg a VT Autóelektronika Kft.

Csoportos létszámleépítés keretében 400 dolgozójától válik meg a Videoton Holdinghoz tartozó VT Autóelektronika Kft., amely 20 milliárd forint árbevételével a legnagyobb hazai tulajdonú autóelektronikai vállalkozás - közölte a cég pénteken. (MTI)
2008. 11. 28. 16:46
Megosztás:

Szűcs Erika a pénzügyi válság okozta leépítések kezeléséről

A pénzügyi válság okozta várható leépítéseket a munka világán belül kell kezelni - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján pénteken. (MTI)
2008. 11. 28. 16:43
Megosztás:

GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (1. rész)

Budapest, 2008. november 28., péntek (MTI) -
2008. 11. 28. 16:26
Megosztás:

Aegon: a piac visszatér a hagyományos életbiztosításokhoz

Internetes biztosítót indít nem életbiztosítási termékek értékesítésére a közeljövőben az Aegon Biztosító, a piacon a válság hatására a garantált hozamú, folyamatos díjfizetésű életbiztosításokat lehet értékesíteni, ezekben magas lesz a kockázati (haláleseti) rész aránya - mondta Zatykó Péter a biztosító vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Hágában. (MTI)
2008. 11. 28. 16:23
Megosztás:

Növelete részesedését a Yahoo-ban Carl Icahn

A Yahoo Inc. legnagyobb befektetőjének számító Carl Icahn aktivizálta magát, miután a cég új vezérigazgatót keres a megüresedett posztra, a befektető közel 7 millió darab részvényt vásárolt az Internetes vállalatban. (ProfitLine.hu)
2008. 11. 28. 16:20
Megosztás: