Tőzsdenyitás - nyugat-európai körkép: csökkenés nyitáskor
Pénteken 0,30-0,60 százalék közötti csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, a befektetők elsősorban banki és biztosítási részvényeket adtak el a világgazdasági helyzet alakulását övező aggályok erősödése miatt. (MTI)
Gyengébben nyitott a forint
Gyengébben nyitott a forint, az eurót 241,10/20 forinton jegyezték péntek délelőtt negyed tízkor a bankközi kereskedelemben, szemben az előző napdélutáni 240,60/70 forinttal. (MTI)
GDP, II. negyedév: + 2 százalék - KSH
A bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 2 százalékkal nőtt a felhasználói és termelési oldalra vonatkozó részletes adatok alapján, a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. (MTI)
Ipari termelés, július: +0,6 százalék év/év
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 júliusában 0,6 százalékkal emelkedett, munkanaphatástól megtisztítva pedig 1,8 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. (MTI)
BÉT - Budapesten folytatódhat a nemzetközi piacok tegnapi esése
Negatív hangulat mellett mérsékelt, illetve nagymértékű esésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett elemzők. (MTI)
Japán - Elvérzett a Nikkei 225 index is
A tokiói értéktőzsde fő mutatója, a Nikkei 225 a pénteki kereskedési napon az amerikai részvényeladási hullám hatására 345,43 ponttal, 2.8 százalékkal 12,212.23 pontra zuhant, ezzel öt és fél havi mélypontjára esett. A TOPIX index 2,6 százalékkal csökkenve 1170,84 ponton zárt. (ProfitLine.hu)
Devizapiac - továbbra is gyengülő pályán a forint
Kereskedők szerint a forint várhatóan gyengülő pályán marad pénteken is, miután csütörtökön az euró árfolyama átlépte a 240 forintos küszöböt. Az eladási hullámot a dollár erősödése váltotta ki. (MTI)
USA - Mennyire lesz fájó a munkaerőpiaci adat?
A Egyesült Államokban a munkahelyek száma várhatóan már nyolcadik hónapja, augusztusban ismét csökkenni fog, mely jelentős kockázatot jelent az amerikai gazdaság második félévére. (ProfitLine.hu)
Globális sell-off - Borul a bili ázsiában is
Az ázsiai piacok meredek eséssel kezdték a hét utolsó napját, miután a globálisan lassuló világgazdaság kihat a regionális növekedésre is. (ProfitLine.hu)
Olaj - pénteken tartja magát az ár
Pénteken a korai órákban 108 dollár körül stabilizálódott a kőolaj ára a szabadpiacon, a piac várja, hogy az Kőolajexportáló Országok Szervezete(OPEC) hogyan dönt a kitermelésről a jövő héten tartandó értekezletén. (MTI)
Európai piacok - a piacokon átívelő sell-off várható
A csütörtöki erőteljes amerikai részvényeladási hullám után a pénteken a nyugat-európai piacok is csökkenéssel kezdhetik a napot, folytatva a csütörtökön megkezdett erőteljes esést, miután az EKB ismét változatlanul 4.25 százalékon hagyta az irányadó alapkamatát. (ProfitLine.hu)
USA - A munkaerőpiaci adat hatására kapituláltak a Wall Street-en
A csütörtökön megjelenő makrogazdasági adatok hatására az amerikai piacok jelentős mértékű esést szenvedtek, miután a befektetők előtt világossá vált, hogy az amerikai gazdaság az idei éven már biztosan nem tud talpra állni. A DJIA index 344.65 ponttal, 2.99 százalékkal 11,188.23 pontra zuhant. Az S&P 500 index értéke 38.15 pontot, 2.99 százalékot esve 1,236.83 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index ennél jelentősebb mértékben 74.69 ponttal, 3.20 százalék mellett 2,259.04 pontra szakadt. (ProfitLine.hu)
Újra napirenden a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás
A teljes körű lakossági hitelnyilvántartásról (tlh) szóló legújabb koncepció szerint nem kerülne be kötelezően minden lakossági hitelszerződés az adatbázisba, így felépítése hosszú időbe telne, és elemzésekre kevéssé lenne alkalmas. (MTI)
Tőzsdezárás - nyugat-európai körkép: másfél havi mélyponton
A nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön meredeken estek, miután az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a gazdasági kilátások romlásával indokolta, hogy a bank ismét változatlanul hagyta alapkamatát. A bankoknak külön megártott, hogy az EKB költségnövelő intézkedéseket jelentett be a hitelezés feltételeinek biztonságosabbá tételére. A nagy ipari csoportok - Alstom, ABB és mások - 4-6 százalék között, a bankok 3,8-6,2 százalék között olcsóbbodtak csütörtökön. (MTI)
Az EKB szigorítja a kereskedelmi banki hitelezés feltételeit
Az Európai Központi Bank (EKB) szigorítja a kereskedelmi banki és takarékpénztári hitelezés feltételeit az euróövezetben: Jean-Claude Trichet bankelnök csütörtöki bejelentése szerint jövő februártól kötelező biztonsági pótlékkal növelik a pénzpiaci ügyletek biztonságát, habár ennek bevezetése növeli a bankok újraleszámítolási költségeit. (MTI)
Öt év alatt ezer autóbuszt gyártanak a NABI Kft. kaposvári gyárában
Kaposvár, 2008. szeptember 4., csütörtök (MTI) - Öt év alatt ezer műanyagalapú autóbuszt gyártanak Kaposváron, a NABI Kft. gyárában - közölte Pais Nimród, a kaposvári gyáregység igazgatójacsütörtökön, a gyárban tartott sajtótájékoztatón.
BÉT - mérsékelten emelkedett a BUX
Budapest, 2008. szeptember 4., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,41 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 20.332,83 ponton zárt csütörtökön.
Lízingügyletek áfa-rendszerbeli kezelése - Deloitte
A Deloitte szerint a Pénzügyminisztérium (PM) és az APEH állásfoglalása a lízingügyletek áfa-vonatkozásairól számos területen világos álláspontot határoz meg, de nem tér ki minden fontos adózási kérdésre; a lízingügyletek megszűnésével, illetve a lízingszerződések átruházásával kapcsolatban a Deloitte és a Lízingszövetség közös kezdeményezésére várhatóan új állásfoglalás fog születni. (MTI)
USA - Brutál csökkenés az olajkészletben
Az amerikai olajtartalékok a múlt hét során az előzetes várakozásokhoz képest jelentős mértékben, 1.9 millió hordóval 303.9 millió hordóra csökkentek, az előző heti 100,000 hordós csökkenés után. (ProfitLine.hu)
Jelentősen gyengült forint, az euró árfolyama már 240 forint felett
A dollár erősödését követve jelentősen gyengült a forint csütörtökön, a bankközi devizapiacon. (MTI)