Negyedik hónapja volt deficites februárban az euróövezet külkereskedelmi mérlege
Az euróövezet már sorban a negyedik hónapja könyvelt el deficitet áruforgalmi külkereskedelmi mérlegében februárban az energiaárak emelkedése miatt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján. Az idén január-februárban az energiaárak több mint megduplázódtak éves bázison.
ÁSZ: Dinamikus növekedés és egyensúly
A magyar gazdaság dinamikus növekedésére a külső egyensúly megőrzése, sőt javulása mellett kerülhetett sor, emelik ki a 2021. II. félévi költségvetési és gazdasági folyamatokat értékelő elemzésükben az ÁSZ szakértői. A koronavírus-járvány utáni újraindítását ösztönző intézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság visszaállhasson a korábbi növekedési pályára. Mindezt úgy, hogy az Alaptörvényben előírt államadósság-csökkentés követelményei is teljesültek. Az ÁSZ elemzése rámutat arra, hogy a GDP-arányos államadósság csökkenése javítja az államadósság 2022 évi finanszírozhatóságát.
Magyar-üzbég innovációs programok indulnak
Magyar-üzbég innovációs és üzletfejlesztési programokat indít a Startup Campus a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatásával, az Üzbég Innovációs és Technológiai Hivatallal partnerségben. Az egy-egy egyetemi, illetve nagyvállalati pilot program kiemelt célja a tudástranszfer mellett, a résztvevő vállalkozások külpiacra segítése és a két ország közötti üzleti kapcsolatok fejlesztése.
Magyar innovációval képzik a leendő focilegendákat
Vegyünk néhány, a magyar utánpótlás labdarúgás fejlesztéséért elkötelezett edzőt, egy eddig nehezen fejleszthető, de a modern labdarúgásban létfontosságú alapképességet és keverjük össze fél tucat, az innovációért lelkesedő, magyar informatikai szakemberrel. Az eredmény egy olyan eszköz és edzésrendszer mely elterjedésével nem csak a hazai de világ labdarúgásán, csapatsportjain is nyomot hagy. Az új edzésrendszer neve: CogniCone.
Használj öko mosó- és tisztítószereket, szüntesd meg az ekcémás tüneteket!
Manapság rengetegféle káros vegyülettel terheljük a környezetünket. Azonban nagyon sokat tehetünk egyéni szinten azért, hogy ez ne így legyen. Egy olyan egyszerű dologgal, mint a mosószereink és az öblítőszer kicserélése, gyakorlatilag nulla terhelést jelenthet környezetünk számára a mosás. Ráadásul, ha ekcémás problémákkal küzdesz, ezek is meg fognak oldódni.
TikTok-titok és riportok: egyre több cégvezető áll kamera elé
A TikTok és az Instagram korában nem érdemes behúzódnia egyetlen cégvezetőnek sem a négy fal közé. A nemzetközi trendekkel egyetemben idehaza is egyre több vállalat vezetője, tisztségviselője dönt úgy, hogy egy képzésen tanulja meg a közönség előtti szereplés mesterfogásait. Becslések szerint évente több, mint 100 kurzust tartanak az országban, a trendekből pedig az is látszik, hogy a 8-10 fős cégek irányítói ugyanúgy fontosnak tartják az előadói képességek, praktikák elsajátítását, mint a 100-200 főt foglalkoztató nagyobb magyar vállalatok.
Kicsit újranyitotta a zöld hitelt két nagybank
Megszűnt a felfüggesztés, és így korlátozottan újra igényelhetővé vált a szuperkedvezményes zöld hitel két nagybanknál. A lehetőséget nem verték nagy dobra, és továbbra is figyelmeztetnek, hogy a hitelt csak akkor kapják meg az igénylők, ha a szerződés aláírásának idejére még marad pénz a 200+100 milliárd forintos jegybanki keretből.
Erősödött a forint estére
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest szerda estére a reggeli szintekkel összevetve.
A boldogságot nem lehet eredményekkel megvásárolni
A vezetők addig nem foglalkoznak magukkal, amíg jönnek a sikerek. Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belőle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt szajkózza folyvást: csinálni, csinálni! Azonban az így elért siker instant, hosszú távon a pofon elkerülhetetlen.
Újabb sokkhatással szembesülnek az agrár- és élelmiszergazdaság szereplői
Az elmúlt két év rendkívüli alkalmazkodását követően újabb sokkhatással szembesülnek az agrár- és élelmiszergazdaság szereplői az orosz-ukrán háború miatt – derült ki a Takarékbank és az MKB Bank elemzőinek összegzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítettek. Az inputanyagok árának további emelkedése és az agrárlogisztikai nehézségek szinte az összes termékpályán éreztetik hatásukat a kilátásokra.
Megérkezett Magyarországra a Best Managed Companies Program
A Best Managed Companies Program a globális Deloitte Private vezető üzleti mentoring programja, ami idén először indul el Magyarországon. A program a helyi magántulajdonban lévő vállalatok kiválóságának elismerésére jött létre. Évente világszerte több száz magánvállalkozás megy át szigorú pályázati és felülvizsgálati folyamaton, hogy részt vehessen a mentoring programban és Best Managed Companies kitüntetésben részesülhessen. Minden országban egy rangos, független zsűri választja ki azokat a vállalatokat, amelyek valamennyi értékelési kategóriában eleget tesznek a magas szintű, előre meghatározott követelményeknek.
Havi 1 milliárd forint a magyar vállalatoknak
Több, mint 420 portfóliócégével nem csak regionálisan, de európai szinten is kimagaslóan aktív tőkefinanszírozói piaci szereplőnek számít a Hiventures. A közel 22 milliárd forintos tavalyi összbefektetéssel az MFB Csoporthoz tartozó tőkealap-kezelő 2021-ben egyszerre szárnyalta túl éves céljait és döntötte meg saját korábbi rekordját. A társaság a 2017 eleji indulás óta eltelt 60 hónapban közel 60 milliárd forintot, átlagosan havonta 1 milliárdot fektetett be hazai vállalkozásokba.