Ekkora volt júliusban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya
Júliusban az export euróban kifejezett értéke 12,8, az importé 24,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a deficit 1,123 milliárd euróval 1,298 milliárd euróra nőtt és 148 millió euróval emelkedett az első becslésben jelzett 1,150 milliárd euróval szemben - közölte hétfőn második becslése alapján kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
Szeptemberben szűkülést jelez a BMI
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szeptemberi értéke 49,6 pontra esett az augusztusi 57,8-ról. A további növekedést jelző augusztusi érték után az index értéke kisebb, és immár enyhe szűkülést jelez - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság (MLBKT) az MTI-vel.
Két új partner a KPMG-nél
2022 október elsejétől két új partner dolgozik a KPMG magyarországi csapatában, mindketten az audit részleg működését segítik innovatív munkájukkal.
Komoly megpróbáltatások előtt állunk, a béke hozhat megoldást – zárult az MCC Budapest Summit
Komoly kihívások és megpróbáltatások előtt áll Európa és Magyarország, gyökeres változtatásokra lesz szükség a háború és a szankciók okozta gazdasági problémák kezelése érdekében – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) háromnapos konferenciáján. 10 országból 20 nemzetközi és 15 hazai előadó, szaktekintély osztotta meg álláspontját a szeptember 29-től október 1-ig tartott IV. MCC Budapest Summiton. A konferencián mintegy 800 érdeklődő vett részt.
A fogyasztók az élményekre és az alapszükségletekre költenek legszívesebben a gazdasági kihívások közepette
Az online élelmiszervásárlásra fordított kiadások 70%-kal meghaladják a járvány előtti szintet. A repülőjegy-foglalások száma már a nyár folyamán 15%-kal a 2019-es szint felett volt. A távmunka komoly hatással van az életvitelünkre és a mindennapjainkra - Az egyik leglátványosabb változás a korán kezdődő hétvége.
Még most is érdemes aranyba menekíteni megtakarításainkat
A lakossági kisbefektetők közül egyre többen fordulnak az arany felé. A viharos gazdasági környezetben hagyományosan biztonságosnak tekintett befektetési forma hozama ráadásul az elmúlt egy évben megközelítette a 30 százalékot. Szinte alig akadt olyan más megtakarítás, ami jobb eredményt produkált volna az elmúlt 12 hónapban, mint ez a nemesfém.
Kis odafigyeléssel több tízezer forintot is spórolhatunk a rezsin évente
Minél közelebb kerülünk az őszi-téli időszak egyre hűvösebb és sötétebb napjaihoz, annál nagyobb fejtörést okoz a háztartásoknak, hogy hogyan spóroljanak az energiával, és ezzel együtt hogyan csökkentsék rezsiköltségieket. A Lumenet prémium világítástechnikai webáruház szakértői összegyűjtötték azokat a mindennapi gyakorlatokat, termékeket és megoldásokat, amelyekkel spórolni lehet az áramköltségeken.
Készpénzmentes fizetés: fintech megoldást vezet be a Coca-Cola HBC Magyarország
Banki és fintech együttműködésnek köszönhetően a Coca-Cola HBC vállalatcsoporton belül elsőként Magyarországon fizethetnek ezután azonnali átutalással és kártyával az italgyártó vállalat ügyfelei. A fejlesztéssel a Coca-Cola HBC Magyarország és mintegy 35 ezer vevőpartnere számára is lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válnak a pénzügyi tranzakciók, ez lehetőséget nyújt arra, hogy a készpénzforgalom csökkenjen és az egyre népszerűbb azonnali fizetési megoldás még gyorsabb ütemben terjedhessen.
Klímatechnológiai befektetési alap jön létre
A portugáliai Lisszabonban megrendezett szeptemberi esemény, a The Business Booster keretein belül bejelentették, hogy a Santander Asset Management (Santander AM) és az EIT InnoEnergy összefogásával új kockázati tőkealapot hoznak létre, amelyen keresztül a jövőben az energiaátállást segítő induló vállalkozásokat kívánják támogatni.
Fordulat várható a munkaerőpiacon, a mértéke viszont még nem látható
Idén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, de még nem érzékelhető igazán markáns fordulat a munkaerőpiacon. Kevesebb volt az álláshirdetés idén a júniustól augusztusig tartó időszakban, mint a tavalyi év azonos időszakában, a munkakeresők viszont az eddigieknél aktívabbak a munkaerőpiacon. A bérfejlesztések mértékének emelkedése és az ezeket leggyakrabban befolyásoló tényezők azt mutatják, hogy a cégek egyre erősebben ragaszkodnak a munkavállalóikhoz és egyre inkább a megtartásra koncentrálnak a toborzás helyett – derül ki a Profession.hu adataiból és friss, reprezentatív kutatásából.
10% nagyságrendű esés a BUX-ban szeptemberben, itt vannak a részletek
Amellett, hogy a tőkepiacok globális visszaesése a budapesti parketten is jelentősen éreztette hatását, a szeptember rendkívül mozgalmas hónapnak bizonyult a Budapesti Értéktőzsde életében. A BÉT három új társaságot – Biggeorge Property, Naturland Holding, Navigator Investments – is köszönthetett középvállalati piaca, a BÉT Xtend kibocsátói között. A részvénypiac forgalma visszafogott képet mutatott, 201,7 milliárd forintot tett ki, amely napi 9,2 milliárd forintnak felel meg. A blue chipek sorrendjében ismét az OTP Bank zárt az élen, 112,7 milliárd forintnyi forgalommal. A bankpapírt a Richter és a MOL követte, 42,4, illetve 37,9 milliárd forinttal. A brókercégek forgalmi versenyét a Wood&Company nyerte, a második, illetve a harmadik helyen a Concorde és az Erste Bank végzett.
GDPR kisokos – mire figyelj oda?
Napjainkban a GDPR szóval úton, útfélen találkozhatunk. Kiváltképp akkor, ha egyéni vállalkozók vagyunk, vagy egy vállalat adatkezelésével foglalkozunk. Ilyen esetekben azonban tisztában kell lennünk a fogalom pontos jelentésével, és azzal, hogy mire kell odafigyelni, annak érdekében, hogy ne kapjon cégünk komolyan bírságokat.