Átrendeződött a Balaton turizmusa
Átrendeződött a Balaton turizmusa, míg nyáron az egy napra érkező látogatók száma 7 százalékkal csökkent, a hét közben több napra Balatonhoz utazók száma 30 százalékkal emelkedett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ és mobilcella adatok alapján - mondta Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója a Somogyi Hírlap III. Balatoni Médiahajóján pénteken.
Jól halad a természetvédelmi akcióterv megvalósítása
A pandémia okozta válság ellenére jól halad a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, valamint annak kiemelt pontja, a Zöld busz program megvalósítása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Kaposváron pénteken.
Madárszínház épül a Hortobágyon
A világ első Madárszínháza, azaz a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelését azok zavarása nélkül lehetővé tevő látogatóközpont épül a Hortobágyon Máté Bence világhírű természetfotós koncepciója alapján.
A szeptemberi nyugdíjat korábban utalják
Jó hír a nyugdíjasoknak! A megszokott havi ritmushoz képest hamarabb érkezik a bankszámlákra a szeptember havi nyugdíj összege. Mikor érkezik meg a 2021 évi szeptember havi nyugdíja azoknak akik banki átutalással kapják, bankszámlán keresztül? És mikorra várhatják a nyugdíjat azok a nyugdíjasok, akik postai úton kapják azt? Nyugdíj kifizetési időpont 2021 szeptember hó.
Fenntartható vadászat nélkül nincs természetgazdálkodás
Fenntartható vadászat nélkül nincs természetgazdálkodás; sem erdőgazdálkodás, sem mezőgazdaság, sem vadgazdálkodás - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken, a Fejér megyei Nádasdladányban, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) 140 éves jubileumi ünnepségén.
Túl sok új munkahely helyett, nagy koppanás lett a vége
Az elemzők által várt 725.000 helyett csak 235.000 új munkahely jött létre az USA-ban augusztusban. A gyenge adat megnehezíti a Fed helyzetét, és valószínűleg arra fogja sarkallni, hogy minél később hozza nyilvánosságra az eszközvásárlás visszaszorítására vonatkozó konkrét terveit.
Richter - Kínában nem dobják piacra a cariprazine-t
A Richter PR igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy miután júniusban Japánra és Tajvanra is kiterjesztették a cariprazine forgalmazási jogait, a Richter nem tervezi a továbblépést Kínába.
Jelentős fejlesztés előtt áll a paprikatermesztés
A szentesi zöldpaprika a magyar agrárium megőrzendő kuriózuma, a régió pedig stratégiai zöldségtermesztő terület, ahol az elmúlt években jelentős fejlesztések teremtették meg a jövedelmezőbb gazdálkodás feltételeit és biztosítják a paprikatermesztéssel foglalkozók és családjaik jövőjét - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárca parlamenti államtitkára Szentesen, a X. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen.
Putyin adó- és vámkedvezmények bevezetését ígérte a Kuril-szigeteken
Oroszország adó- és vámkedvezményeket vezet be a Kuril-szigeteken, hogy ott legyenek a legkedvezőbb üzleti feltételek az egész ázsiai- és csendes-óceáni régióban - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.