Magyar kockázati tőkével kapcsolhat magasabb növekedési fokozatba az intelligens és zöld közösségi mobilitás-üzemeltetés német piacvezetője
Négymillió euróval száll be Németország meghatározó intelligens mobilitás-üzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó cégébe a magyar Lead Ventures. A scale-upokra fókuszáló hazai befektető több mint két és félszer akkora tőkéhez juttatta a fenntartható és zöldebb városi közlekedésben érdekelt Chargery-t, mint amennyit az a tavalyi év végén zárult előző tőkebevonás alkalmával szerzett.
Sok cég már online karácsonyi partira készül
A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből. A HR-ben is minden cégnek alkalmazkodnia kellett a történtekhez, hiszen a munkaerőpiac is alapjaiban változott meg egyik napról a másikra. Szilágyi-Bécsi Tímea, az INT-Solution Üzleti Tanácsadó Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a félelmek ellenére a vállalatok nagy része hatékonyan állt át az otthoni munkavégzésre, ugyanakkor ehhez meghatározott rendet kellett kialakítani. Mint fogalmazott, a munkaerő kiválasztásánál továbbra is nélkülözhetetlen a legalább egyszeri személyes találkozó, és sokkal inkább potenciál, mintsem tapasztalat alapján érdemes a pozíciók nagy részében a leendő kollégákat értékelni.
Közel 100 új munkahelyet teremt az OTP Bank Pécsett
A koronavírus-járvány és különösen a hiteltörlesztési moratórium meghirdetése miatt ugrásszerűen, mintegy 30-40 százalékkal növekedett az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálatának bejövő forgalma, ami azóta sem esett vissza a vírus hazai megjelenése előtti szintre. Az OTP Bank - az ügyféligényeket szem előtt tartva - folyamatos fejlesztésekkel biztosítja a stabil szakmai hátteret az ügyfelek kényelmes és magas színvonalú kiszolgálásának érdekében. Ebbe a folyamatba illeszkedik a pécsi telefonos ügyfélközpont megnyitása.
Napi 100 halott az arányaiban sok vagy kevés Magyarországon?
Sajnos napok óra arra a hírre ébredünk, hogy hazánkban a koronavírus második hullámában napi kb. 100 fő veszíti életét. Sok ez vagy kevés? Már a kérdésfeltevés is morbid, hiszen aki elveszíti hozzátartozóját, annak fájdalmát képtelenség matematikai/statisztikai eszközökkel mérni. Nézzük meg a hazai hivatalos halálozási statisztikákat és mindenki döntse el maga, hogy sok, vagy kevés a napi 100 körüli koronavírus okozta halálos esetek száma. Hányan halnak meg naponta Magyarországon akkor, ha nincsen koronavírus?
Végre Orbán Viktor is gratulált Joe Bidennek
Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Joe Bidennek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délelőtt.
Zavargásba torkollt egy tüntetés Németországban
Zavargásba torkollt a németországi Lipcsében egy demonstráció, amelyet a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások ellen tartottak, a Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi beszámolója szerint fékevesztett tüntetők rendőrök mellett újságírókra is rárontottak.
Nem segített a moszkvai helyzeten a távoktatás
Nem stabilizálta a járványhelyzetet Moszkvában, hogy az iskolák 6-11. osztályai áttértek a távoktatásra - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere vasárnap a Rosszija 1 tévécsatornának.
Kilencezer új fertőzöttet regisztráltak Ukrajnában
Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint kilencezerrel nőtt az új fertőzöttek száma.
Szerbiában két új járványkórházat adnak át
December elejére elkészül a Belgrádhoz közeli batajnicai, valamint a közép-szerbiai krusevaci járványkórház is, így a súlyos eseteket ezekben az intézményekben is el tudják majd látni, amire szükség is van, a kórházak ugyanis szinte már megteltek - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök szombat este, amikor megtekintette az épülő batajnicai kórházat.
Szerbia szerint Trump győzelme lett volna hasznosabb
Nem siet az elsők között köszönteni Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet az amerikai elnökválasztáson elért sikerével kapcsolatban Aleksandar Vucic szerb államfő, de mindenképpen gratulálni fog neki, ám úgy véli, hogy Szerbiának Donald Trump győzelme lett volna hasznosabb - közölte maga a szerb elnök vasárnapi sajtójelentések szerint.
Több településen romlott a levegő minősége
Többfelé ismét romlott a levegőminőség; három északkeleti településen egészségtelen a levegő a magas szállópor-tartalom miatt.
Újabb 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások
Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Egyre népszerűbbek az online videótárak
Egyre népszerűbbek a streamingszolgáltatások révén igénybe vett online videótárak, a Nemzeti Filmintézet megbízásából a Kantar-Hoffmann piackutató által készített reprezentatív felmérés szerint csaknem minden második magyar felnőtt használt vagy használ jelenleg is fizetős tartalomszolgáltatást, a VoD-ot (Video on Demand) jellemzően reklámmentessége és széles kínálata miatt kedvelik meg egyre többen - tudatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.
Új tároló- és gyártócsarnokot épített a soltvadkerti Uno-Drink Plus Kft.
Új tároló- és gyártócsarnokot épített, valamint bővítette eszközparkját és termékkínálatát a szeszes italokat gyártó Uno-Drink Plus Kft. Soltvadkerten - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.