Egyetemi startupoknak ad 20 milliós befektetést a Startup Campus University

Kilencedik alkalommal indul el a Startup Campus és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures közös, egyetemi innovációkat felkaroló inkubációs programja. A vállalkozásfejlesztési képzésre és 20 millió forintos kezdőbefektetésre épülő kezdeményezés mögé egyetemi partnerként a győri Széchenyi István Egyetem, szakmai partnerként pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Hungarian Startup University Program, valamint az Adria Port is beállt. Az inkubációra iparágtól függetlenül bármilyen ötlettel lehet jelentkezni, emellett pedig a 2021-as tavaszi-nyári program kihívásait az Adria Port határozta meg logisztika, kikötői technológia és tengeri közlekedés témakörében.
2021. 04. 01. 02:30
Megosztás:

Rekordárbevétellel és hat sikeres tranzakcióval zárta a 2020-as évet az AutoWallis

Újabb rekordévet tudhat maga mögött az AutoWallis, miután árbevétele 17 százalékos bővüléssel 88 milliárd forintra nőtt 2020-ban. A társaság várakozása szerint ugyanakkor még ez a bővülés is csak egy kisebb lépés volt a 2021-es ugrás előtt. Idén ugyanis a 2020-as közel háromszorosára, akár 230 milliárd forint fölé bővülhet a tőzsde autós vállalatának árbevétele az organikus növekedésnek és a tavaly lezárt hat tranzakciónak köszönhetően.
2021. 04. 01. 02:00
Megosztás:

Jelentős értékű állami keretmegállapodás nyertese a Delta

Keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség, amely alapján a vállalat a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújításának, bővítésének feladatait láthatja el, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatásokat is teljesíthet.
2021. 04. 01. 01:30
Megosztás:

Új kerékpárút épül Zalaegerszeg déli részén

Közel négy kilométer hosszú, a város jelentős cégeit is elérő új kerékpárút építése kezdődött meg Zalaegerszeg déli részén - közölte a helyszínen szerdán a zalai megyeszékhely polgármestere.
2021. 04. 01. 01:00
Megosztás:

Nagy-Britanniában 35 milliónál jár a beadott oltások száma

Meghaladta a 35 milliót a koronavírus ellen beadott első és második oltási dózisok együttes száma Nagy-Britanniában.
2021. 04. 01. 00:20
Megosztás:

Varga Róber vezeti a Generali Alapkezelőt

Varga Róbertet, a Generali Biztosító korábbi pénzügyi és elszámolási terület vezetőjét nevezték ki a Generali Alapkezelő élére.
2021. 03. 31. 23:30
Megosztás:

Ezzel a 7 számmal nyert ma valaki 172 milliót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 31-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 03. 31. 23:00
Megosztás:

A TITÁSZ-szal bővül az OPUS-csoport

Adásvételi szerződést írt alá az OPUS Energy Kft. és az E.ON Hungária Zrt. az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) százszázalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról - közölte az OPUS szerdán az MTI-vel.
2021. 03. 31. 22:30
Megosztás:

Februárban stagnált a lakáseladási aktivitás az Egyesült Államokban

A folyamatban lévő lakáseladási szerződéskötések száma kilenc hónapja az első alkalommal csökkent éves bázison az Egyesült Államokban az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) szerdai közleménye alapján.
2021. 03. 31. 22:00
Megosztás:

Eddig 140 ezer munkavállaló után igényelték az ágazati bértámogatást

Eddig mintegy 22 ezer cég több mint 140 ezer dolgozója után nyújtott be bértámogatási kérelmet - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-nek megküldött szerdai közleményében. Hozzátette: ez csak az egyik eszköz, amellyel támogatják a gazdaságot. Mindent összevetve, a járvány kitörése óta több mint 1,6 millió munkavállaló kapott segítséget.
2021. 03. 31. 21:30
Megosztás:

Szigorított ellenőrzések lesznek a Balatonnál

A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására - közölte az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-vel szerdán.
2021. 03. 31. 21:00
Megosztás:

Idén erős növekedéssel számol az Autowallis

Jelentős növekedéssel számol az idén, és további tranzakciókat tervez az Autowallis Nyrt. - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2021. 03. 31. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 03. 31. 20:00
Megosztás:

Gyengén indítottak, gyengén zártak az európai tőzsdék

Gyenge kezdés után többségében indexveszteséggel fejezték be a kereskedést szerdán, a hónap utolsó napján a kereskedést a vezető európai tőzsdék.
2021. 03. 31. 19:30
Megosztás:

Gyengültek a részvények, a Richter hozta a formáját

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 420,58 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 44 326,18 ponton zárt szerdán.
2021. 03. 31. 19:00
Megosztás:

Egészségipari védőeszközök gyártásába kezd a Masterplast

A Masterplast Nyrt. leányvállalata, a Masterplast Kft. újabb egészségipari beruházást indít a társaság székhelyén, a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol egészségipari egyéni védőeszközök gyártásába kezd a magyar állam támogatásával - közölte szerdán a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat.
2021. 03. 31. 18:30
Megosztás:

Bírósági utasítás alapján a GVH újraszámolta a lapkiadókra 2014-ben kiszabott kartellbírságot

A Gazdasági Versenyhivatal – a bírósági jogorvoslati döntéseknek megfelelően – csökkentette a megyei napilapok piacait felosztó regionális lapkiadókra 2014-ben kiszabott versenyfelügyeleti bírságot.
2021. 03. 31. 18:00
Megosztás:

Új vezető a Generali Alapkezelő élén

Varga Róbertet, a Generali Biztosító pénzügyi és elszámolási területének korábbi vezetőjét nevezték ki a Generali Alapkezelő vezérigazgatójának.
2021. 03. 31. 17:30
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon a keddi veszteséges zárás után.
2021. 03. 31. 17:00
Megosztás:

Az OTP Ukrajnában és Üzbegisztánban keres felvásárlási célpontot?

Ukrán sajtóhírek szerint az OTP felvásárlási célpontokat vizsgál az országban és szemet vetett az Oschadbankra. Ennél a banknál magas, 45% a nem teljesítő hitelek aránya - áll az ERSTE mai anyagában.
2021. 03. 31. 16:30
Megosztás: