A franciák kizárnák a vétóval fenyegetőket

Ma délután 6 órakor kezdődik a virtuális EU csúcs, melynek fő témája az új uniós költségvetés, a járvány utáni újraindítási alap és az EU-s támogatások jogállamisági feltételekhez kötése lesz.
2020. 11. 19. 14:00
Megosztás:

Ötszörösére nőhet az elektromos kerékpárok iránti kereslet

Megoszlik a bringások elektromos kerékpárokról alkotott véleménye, pedig szó nincs arról, hogy az innovatív eszköz elvenné a tevékenység által nyújtott élményt. Az elektromos kerékpárok népszerűsége a koronavírus-járvány alatt is érezhetően emelkedett, amire csak ráerősíthet egy most induló állami támogatás. Varga József, a Kerékpárguru alapítója szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező időszakban ötszörösére nő a kereslet irántuk, ugyanakkor mindenkinek azt javasolja, hogy amint módja lesz rá, éljen a pályázat lehetőségével, mert a legtöbb gyártó készlethiánnyal küzd.
2020. 11. 19. 13:30
Megosztás:

Sok vállalati biztosítást is az év végével cserélnek

Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem több tízezer vállalkozás számára is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek. A vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások felülvizsgálata évfordulótól függetlenül is indokolt lehet, amennyiben a koronavírus miatt az adott vállalkozás – akár átmeneti időre – szünetelteti működését vagy más irányú tevékenységbe kezd - figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2020. 11. 19. 13:00
Megosztás:

Béremelést követelnek Japánban

Japán legnagyobb szakszervezete, a több mint 7 millió munkavállalót képviselő JTUC-Rengo szövetség 4%-os béremelést követel jövőre, figyelmen kívül hagyva a vállalati profitabilitás koronavírus miatti csökkenését.
2020. 11. 19. 12:30
Megosztás:

Ingatlanpiaci boom jöhet januártól

A kormány által belengetett új otthonteremtési kedvezmények a ma már meglévőket kiegészítve várhatóan jelentős kereslet- és áremelkedést eredményeznek majd jövőre az ingatlanpiacon. Szabó Anita független pénzügyi tanácsadó tapasztalata szerint a családosok kivárnak, jelenleg inkább csak érdeklődnek a lehetőségek iránt, és csak januárban fognak lépni. Mint mondta, érdemes mindig szakértővel egyeztetni, mert az időtakarékosság mellett olyan extrákat lehet így érvényesíteni, amire a laikusok többsége nem is gondolna.
2020. 11. 19. 12:00
Megosztás:

Miért esik az arany árfolyama?

Az arany 1.853 dollárig gyengült, miután a hírek szerint tovább folytatódott az arany ETF-ekből való kiszállás.
2020. 11. 19. 11:30
Megosztás:

Beelőzte az euró a dollárt

A nemzetközi pénzügyi elszámolásokat bonyolító SWIFT adatai alapján októberben az euró volt a legtöbbször alkalmazott devizanem a globális tranzakcióknál.
2020. 11. 19. 11:00
Megosztás:

Élesedő versenyre és bizonytalanságra számítanak a magyar munkavállalók

Bár a koronavírus-járvány miatti drasztikus intézkedések már tavasz végén - nyár elején éreztették a hatásukat a már hosszabb ideje stabil magyar munkaerőpiacon, a járvány második hulláma miatt úgy tűnik, hogy az álláspiac akár tartósan is kínálatorientálttá válhat. Ennek hátterében egyrészt a munkahely megtartása iránti motiváció ugrásszerű növekedése, másrészt pedig a saját állásba-, illetve annak stabilitásába vetett bizalom erőteljes meggyengülése áll, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2020. 11. 19. 10:30
Megosztás:

Tőzsdemozgató hírek - örüljünk a vakcinának, vagy bánkódjunk a lezárások miatt?

Hol nagyon okosnak véli magát, hol pedig nagyon bután viselkedik a piac. Tegnap (is) két hír küzdött egymással.
2020. 11. 19. 10:00
Megosztás:

Médiatanács: Összesen 440 millió forintot kaphatnak a televíziók és rádiók működési költségeikre

Összesen 440 millió forint támogatást nyerhetnek el 2021-ben a közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeikre – erről is döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület elfogadott egy tanulmányt is a fiatalok rádiózási szokásairól, amiből kiderül, hogy a hetente rádiózók csupán tíz százaléka tartozik a 16-17 éves korosztályba. A grémium közzétette egy berettyóújfalui és egy székesfehérvári kisközösségi rádió pályázati tervezetét, és továbbított a Gazdasági Versenyhivatalnak egy bejelentést a fővárosban forgalmazható ingyenes újságokról.
2020. 11. 19. 09:30
Megosztás:

Így alakult reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2020. 11. 19. 09:00
Megosztás:

Mi várható ma a tőzsdéken?

Indexcsökkenésre lehet számítani csütörtökön az európai értékpapír kereskedelemben. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek 0,7-0,8 százalékos gyengülése valószínűsíthető a kereskedés kezdetén.
2020. 11. 19. 08:35
Megosztás:

Példátlan mértékű hadiipari költés Nagy-Britanniában - miért?

A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány. A programot Boris Johnson miniszterelnök ismerteti csütörtökön a londoni alsóház képviselőivel.
2020. 11. 19. 07:30
Megosztás:

Miért nem isszuk az ásványvizet COVID-idején?

Mintegy 7 %-kal 18,5 millió hektoliterre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első kilenc hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára az MTI-vel.
2020. 11. 19. 07:00
Megosztás:

Árcsökkenés az euróövezetben

Októberben is csökkentek a fogyasztói árak éves bázison az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai közleménye alapján.
2020. 11. 19. 06:30
Megosztás:

Mennyi fogorvos van Magyarországon? Ábrán mutatjuk!

A fogorvosok száma Magyarországon (2009-2019)
2020. 11. 19. 06:00
Megosztás:

Visszavonta a Boeing 737 MAX repülési tilalmát az amerikai hatóság

Visszavonta szerdán az Egyesült Államok légügyi hatósága a Boeing 737 MAX újgenerációs keskenytörzsű típus repülési tilalmát.
2020. 11. 19. 05:30
Megosztás:

Az EB szorgalmazza az antigénalapú gyorstesztek alkalmazását

Az Európai Bizottság arra kérte az európai uniós tagországokat szerdán, hogy a tél közeledtével általánosítsák az antigénalapú gyorstesztek alkalmazását.
2020. 11. 19. 05:00
Megosztás:

Íme pár praktikus tanács és tipp a téli közlekedéshez

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közlekedési társaságok, háttérintézmények bevonásával összeállított kiadványban emlékezteti az autósokat, biciklistákat és gyalogosokat a téli közlekedés kockázataira. A járványhelyzetre tekintettel a megfelelő felkészüléshez hasznos tanácsokat tartalmazó összegzést idén kizárólag elektronikus úton terjesztik - tájékoztatta a minisztérium szerdán az MTI-t.
2020. 11. 19. 04:30
Megosztás:

Mi kell az otthonfelújítási támogatás igényléséhez?

Legalább egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkeznie, és köztartozásmentesnek kell lennie annak, aki igénybe szeretné venni az otthonfelújítási támogatást - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2020. 11. 19. 04:05
Megosztás: