Elindult az ÉletMentő applikáció
Elindult a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat új, ÉletMentő elnevezésű applikációja, amely gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a segélyhívást. Az applikáció amellett, hogy pontos helymeghatározást tesz lehetővé, és megjeleníti a mentők számára az előre feltöltött egészségügyi adatokat, tartalmazza a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is.
Vegyesen mozgott a forint
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest.
Új KKV-hitelprogramok, több mint 200 milliárd forint friss forrás az MFB-nél
A piaci igények alapján több új pénzügyi megoldás bevezetéséről döntött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető programok többek között az agráriumban tevékenykedő vállalkozások beruházásait segítik, de forráshoz juthatnak a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai mikro-vállalkozások is. A jelentős érdeklődésnek köszönhetően 200 milliárd forintra emelkedik a pénzügyi vállalkozásoknál elérhető „MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II.” elnevezésű hitelprogram keretösszege, amely újabb két évig, 2022. január végéig igényelhető.
Megemelték idei GDP-előrejelzésüket a Takarékbank elemzői
Az enyhülő külső kockázatok, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 3,7 százalékról 4 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. Prognózisuk szerint 2020-ban 3,6 százalékos átlagos inflációval lehet számolni, a reálbérek átlagosan 5,3 százalékkal nőhetnek, az alapkamatot pedig 2021 negyedik negyedéve előtt nem emeli meg a Monetáris Tanács.
Miért került mélypontra a forint?
Történelmi mélypontra gyengült a forint az elmúlt napokban: az euró 337,50 feletti tartományban is járt. A héten nem csak a forint gyengült, hanem a többi régiós deviza is hasonló utat járt be. Az idén a feltörekvő piaci devizák közül csak a brazil reál és a chilei peso produkált a forintnál nagyobb gyengülést. A jegybanktól egyelőre finomhangolás várható, komolyabb lépésre vagy egy esetleges irányváltásra hónapokat kell várni.
2020-ban is folytatódik a szolgáltatott irodapiac menetelése
Az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett - az irodapiac jövőjének tekintett - szolgáltatott irodák iránti érdeklődés. Az irodapiaci kihasználatlansági ráta, azaz az üres irodahelyek száma 2019-ben rekord alacsonyra csökkent, a keresletnövekedés várhatóan 2020-ban is folytatódik. Ezt a keresletnövekedést a klasszikus irodapiac nem mindig tudja lereagálni, ezért van egyre nagyobb kereslet a szolgáltatott irodákra. A hagyományos m2 alapú irodapiac csak hosszú távú, fix időtartamú bérleti konstrukciókat és nagyobb alapterületű bérleményeket kezel. Emiatt a hirtelen felmerülő igényekre nem tudnak rugalmas megoldást kínálni. A szolgáltatott irodák rövid futamidővel, munkaállomás alapú árképzéssel kínálnak megoldást erre a problémára. Egyre népszerűbbek ennek köszönhetően manapság a nagy multinacionális cégek körében is.
Kelet-Közép-Európa lehet a kulcs az európai autógyártás versenyképességéhez
Kelet-Közép-Európában javíthatnak versenyképességükön a nyugat-európai gépkocsigyártók, amelyek elsősorban a kutatás-fejlesztés (k+f) terén néznek szembe rendkívüli kihívásokkal – derül ki a McKinsey&Company tanácsadó cég legfrissebb tanulmányából. Olyan technológiák bevezetéséről van szó elsősorban, amilyen az önvezetés, a konnektivitás vagy az elektromos meghajtás.
Az IKEA négy átvételi pont megnyitását tervezi Magyarországon
Az IKEA növekszik és átalakítja eddig megszokott kereskedelmét. A sikeres tavalyi év pénzügyi eredményei a következők voltak: Magyarországon 20,5%-kal, 90,3 milliárd forintra nőtt a forgalom. A három áruházba összesen több mint 6,7 millió látogató érkezett, akik közül 3,5 millióan vásároltak is. Az IKEA a változó vásárlói igényekhez igazodva arra törekszik, hogy elérhetőbbé, megfizethetőbbé és a bolygónk szempontjából fenntarthatóbbá váljon. A 2020-as tervek között szerepel többek között az új, non-branded átvételi pontok nyitása négy városban: Pécsett, Veszprémben, Kecskeméten és Debrecenben. Továbbá a budaörsi és a soroksári áruházak után a budapesti Örs vezér téri áruháznál is létrehoznak egy önkiszolgáló csomagátvételi pontot. Mindezek mellett Magyarországon a tavasz folyamán fog elindulni a „Bútorok második élete” elnevezésű kezdeményezés.
Új vezető a Budapest Bank békéscsabai központjának élén
2020 januárjától a Budapest Bank a korábbi gyakorlatának megfelelően ismét létrehozta a Lasetzky Frigyes által vezetett Operációs területen belül a békéscsabai Bankműveleti Központ vezetői pozíciót, amelynek élére január 1-jétől Klaukó Ákos került. A Budapest Bank banki háttérműveletekért felelős szervezeti egysége pedig Budapest Bank Szolgáltató Központ néven működik tovább.
10 milliárd dolláros megállapodás születhet a Bayernél
A kiszivárgott hírek szerint a Bayer 10 milliárd dolláros (9,1 milliárd eurós) peren kívüli megállapodásra juthat a Roundup egészségkárosító hatásai miatt - írja az ERSTE mai elemzői anyagában.