Itt a lakáspiaci fordulat újabb felvonása - csökkenés, drágulás, kínálati boom
Ami a keresleti adatokból már korábban látszott, most a hivatalos adatokból is kiderül: a múlt év közepétől jelentősen csökkent a lakásvásárlások száma.
A múlt év harmadik negyedében közel 19 ezer lakás cserélt gazdát az országban, ez 56 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
A használt lakások az adásvételek száma Budapesten több mint 80 százalékkal csökkent, a megyeszékhelyeken és nagyobb vidéki városokban 52, illetve 50 százalékos csökkenés ment végbe. Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az eladó lakóingatlanok piacán idén januárban jelentősen nőtt a magánszemélyek kínálata: a fővárosban 57 százalékkal, a megyeszékhelyeken 53 százalékkal több eladó lakóingatlant hirdettek, mint egy évvel korábban.
A munkahely elhelyezkedése a legfontosabb, amikor állást keresünk
Hogyan befolyásolja az álláskeresésünket és munkahely választásunkat a lakhelyünk? A Profession.hu friss felmérésének válaszadóinak 69,4 százalékával előfordult már, hogy csak azért nem jelentkeztek egy állásra, mert hosszú időt vett volna igénybe az ingázás a munkahely és az otthonuk között. Az állásportál most egy szerencsés álláskereső rezsijét és lakbérét egy teljes évre átvállalja egy budapesti új építésű társasházban, így segítve a könnyebb elhelyezkedést.
Gyenge előzetes számok a Daimlertől
A Daimler ma reggel közzétette az egész évre vonatkozó üzemi eredményvárakozását.
Foci EB - csoportok állása - Foci EB 2020, A csoport, B csoport, C csoport, D csoport, E csoport, F csoport
A 2020-as Foci EB során az egyes országok 6 csoportra osztva kezdik meg az összecsapásokat. A Foci EB versenysorozatában 4-4 ország kerül egy csoportba és küzd a továbbjutásért. Mely országok vannak az A, B, C, D, E és F csoportban?
Kicsit összeszedte magát a forint
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon.
Százezrekbe kerülhet a dízelautók nehezen észlelhető hibája
Autózni veszélyes üzem – ezzel mindenki tisztában van. Mégis kevesen tudjuk elképzelni, hogy a kocsink a korom eltömődések miatt akár milliós alkatrészcserére szoruljon. A hozzáértők szerint azonban az ilyen hibák gyakoriak, és az még csak a legkisebb gond, hogy hosszú ideig tart a javítás. Hogyan lehetne megelőzni őket? Íme, az intő jelek, hogy ideje a szervíz felé kanyarodnunk!
Ambíciózus tervekkel lép piacra az új román márka
Hivatalosan az AGROmashEXPO-n mutatkozik be a magyar és az európai piacon a nagymúltú román IRUM gyár új, többcélú, kis-közepes, Tagro néven gyártott mezőgazdasági traktora. Az utolsó alkatrészig újonnan fejlesztett, 102 lóerős egység kiváló ár-érték arányával eltalálhatja azt a középutat, amire a legtöbb kis és közepes gazdaságnak szüksége van.
Új vasúti aluljáró épülhet Tatabányán
Megkezdődhet egy új vasúti aluljáró építése és az ahhoz kapcsolódó útfejlesztés Tatabányán, a Budapest-Bécs vonalon, miután aláírta a 6,7 milliárd forintos létesítmény kivitelezési szerződését az önkormányzat, a kivitelező A-Híd Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Ebben a kerületben épül a legtöbb új lakás
Budapest XIII. kerületében 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a szám a fővárosi társasház projektek 17 százalékát fedi le, a második legnépszerűbb hely a budai XI. kerület 62 projekttel, a harmadik Óbuda, mindezek mellett kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló, Ferencváros és Józsefváros is - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel januári felmérése alapján.
Az ELTE is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodást György László, a kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára, és Zentai László, az ELTE oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettese írta alá csütörtökön Budapesten.
Hamarosan jön az idei első családi pótlék - Mennyi az annyi 2020-ban?
Hol és hogyan igényelhető a családi pótlék 2020-ban? Ki jogosult családi pótlékra? Mikor utalják, folyósítják a családi pótlékot? Milyen nyomtatványok szükségesek a családi pótlék igényléséhez 2020-ban? Mennyi a családi pótlék összege egy gyermekes család esetén, két- vagy többgyermekes család esetén? A gyermek hány éves koráig jogosult a szülő iskoláztatási támogatásra? Hány forint a családi pótlék havi összege?
Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja
Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a dán Vestfrost Zrt. új, 4,7 milliárd forintból elkészült csongrádi gyártócsarnokának avatóünnepségén csütörtökön.