Ennyien dohányoznak a világon - egy ábrán mutatjuk

A naponta dohányzók aránya a 15 évesnél idősebb felnőtt népességbol (százalék), adatok 2018-ból vagy a legfrissebb elérhető évből
2019. 11. 24. 22:30
Megosztás:

Michael Bloomberg indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson

Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember vasárnap közleményben erősítette meg, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson.
2019. 11. 24. 21:30
Megosztás:

A Jégvarázs 2. nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét

A Jégvarázs második része 124 milliós (37,6 milliárd forintos) jegyárbevétellel nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét - írta iparági becslések alapján a Varitey.com.
2019. 11. 24. 20:30
Megosztás:

Dél-afrikai-orosz-kínai flottagyakorlat kezdődik Fokvárosnál

A Marsal Usztyinov rakétahordozó cirkáló vezetésével orosz hadi- és kisegítő hajók raja érkezett vasárnap Fokvárosba, hogy részt vegyen az első dél-afrikai-orosz-kínai flottagyakorlaton - közölte vasárnap az orosz Északi Flotta.
2019. 11. 24. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 11. 24. 18:00
Megosztás:

Rekordot döntött a hongkongi helyhatósági választásokon szavazók száma

Történelmi rekordot döntött a hongkongi helyhatósági választásokon szavazók száma, vasárnap estére ugyanis mintegy 2,7 millió ember adta le a voksát a különleges közigazgatási státusszal bíró városban - olvasható a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán.
2019. 11. 24. 17:00
Megosztás:

Változékony lesz az idő

November utolsó napjaiban változékony lesz az idő, napsütésre, esőre és fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2019. 11. 24. 16:00
Megosztás:

Nyílt napot tartanak kedden az ELTE informatikai karán

Nyílt napot tartanak kedden az ELTE informatikai karán, az érdeklődők megtudhatják milyen informatikus képzést érdemes választani, milyen a hallgatói élet, és tájékozódhatnak az ösztöndíj lehetőségekről is.
2019. 11. 24. 14:00
Megosztás:

Önkénteseket is vár a Mikulásgyár

A Mikulásgyár a tartós élelmiszer- és ruhafelajánlások mellett ajándékkönyveket és önkénteseket is vár - tudatta Zsolnai Endre, az akció főszervezője az MTI-vel közleményben vasárnap.
2019. 11. 24. 13:00
Megosztás:

Lassulhat, de fenntartható marad a gazdasági növekedés

Jövőre várhatóan lassul a magyar gazdasági növekedés, de fenntartható marad - mondta Halmai Péter egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2019. 11. 24. 12:00
Megosztás:

Magyarország az EU második legnagyobb adócsökkentője

Magyarország az adócsökkentés mintaállama. Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a tavalyi mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-vel.
2019. 11. 24. 11:00
Megosztás:

Újabb csúcsokat döntött a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 053,95 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 669,32 ponttal, 1,54 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 11. 24. 10:00
Megosztás:

Két és félmillió magyar otthonhoz jutását segítheti az újabb gazdaságvédelmi lépés

A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról pénteken az MTI-nek.
2019. 11. 24. 09:00
Megosztás:

Innovációs platform alakult Pécsen

Az innovációs képesség erősítése érdekében Miskolc, Debrecen és Győr után pénteken Pécsen is megalakult a Területi Innovációs Platform (TIP).
2019. 11. 24. 08:00
Megosztás:

Már ötezren írták alá a centrumkórház megépítését támogató petíciót

Néhány nap alatt ötezren írták alá a XI. kerületbe tervezett dél-budai centrumkórház megépítését támogató petíciót - közölte az ívet indító Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 11. 24. 07:00
Megosztás:

Nem mozognak eleget a tizenévesek

A 11 és 17 év közötti korosztályban ötből négyen nem sportolnak eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első ilyen jellegű elemzése szerint.
2019. 11. 24. 06:00
Megosztás:

Beszámít-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlata vagy a szakközépiskolai tanulmányok ideje?

A nyugdíjba vonuláskor a nyugdíj számításának egyik fontos tényezője a szolgálati évek száma, ezért különösen fontos az a kérdés, hogy szolgálati időnek minősül-e a szakmunkástanuló idő és a szakközépiskolai tanulmányok ideje?
2019. 11. 24. 05:00
Megosztás:

Újabb hiperszonikus rakétakísérleteket tervez Oroszország

Újabb kísérleteket készül elvégezni az idén a Cirkon típusú hiperszonikus hajóelhárító rakétával az orosz Északi Flotta - közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség pénteken katonai forrásra hivatkozva.
2019. 11. 24. 04:05
Megosztás:

Így néz ki a hazai nyugdíjrendszer jelenleg

Az állami nyugdíjrendszer célja, hogy az időskor, illetve közeli hozzátartozó halála esetén a jövedelembiztonságot megalapozza. Az állami nyugdíjrendszerben az ellátásra való jogosultság nyugdíjjárulék fizetésen alapul. Az állam garantálja a nyugdíjak kifizetését, valamint biztosítja a nyugellátások reálértékének megőrzését - olvashatjuk az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2019-es tanulmányában. Milyen nyugdíjpillérek vannak Magyarországon? Mi a lényege a felosztó kirovó rendszernek, és hogyan működnek a különböző pénztárak?
2019. 11. 24. 03:00
Megosztás:

Így alakul a magyar-horvát kereskedelem

A magyar-horvát kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 11. 24. 02:00
Megosztás: