Lassult az ipari termelői árak növekedése
Májusában az ipari termelői árak összességében 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az előző havi 4,1 százalékos emelkedés után. A belföldi értékesítési árak átlagosan 5,4 százalékkal nőttek, egy százalékponttal lassabban az áprilisinál. Az exportértékesítés árai 1,4 százalékkal nőttek az előző év májusához képest, míg áprilisban 3,0 százalékos volt az éves emelkedés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mit érdemes tudniuk azoknak, akik a következő hónapokban szeretnének új otthont vásárolni?
Jelenleg is igényelhető – a gyermekek számától függetlenül - kamattámogatott hitel (341/2011. (XII. 29.) kormányrendelet) használt vagy új lakás vásárlására, korszerűsítésére, bővítésére vagy építésére. Új lakás vásárlása vagy építése esetén az igényelhető összeg maximum 15 millió forint, míg használt ingatlan vásárlásakor vagy bővítésekor, korszerűsítésekor legfeljebb 10 millió forint igényelhető. A kamattámogatás pedig mindkét esetben legfeljebb 5 évre szólhat, de a kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet. A módozat elérhető 5 éves kamatperiódus mellett (azaz a kamat 5 évente változhat), ennek a kamata jelenleg 5,73%, valamint 1 éves kamatperiódus mellett is, ekkor a kamat 3,32%. Ez az otthonteremtési kamattámogatás 2019. július 1. után is változatlanul elérhető marad a lakásvásárlók számára.
Harmadik évfordulóját ünnepli a FlixBus Magyarországon
A FlixBus 2016 júniusában indította el első magyar buszpartner által üzemeltetett járatait. Az elmúlt három évben Európa legnagyobb buszszolgáltatója folyamatosan növelte hálózatát, az idei nyári menetrendben minden eddiginél több, közel 200 európai célállomás érhető el átszállás nélkül Budapestről, az éves utasforgalom már milliós nagyságrendű. Az évforduló alkalmából a FlixBus Magyarországot népszerűsítő különleges buszt állít forgalomba.
Horvátországban is megdőlt a melegrekord
Horvátországot is elérte az Európát elárasztó afrikai hőséghullám, és bár pénteken az északkeleti szél az ország belső részén némi enyhülést hozott, a tengerparton ugyanez a szél még jobban felforrósította a levegőt, és sorra dőltek meg a júniusi melegrekordok - közölte a helyi sajtó.
Theresa May szerint egyelőre nem lehet rendezni a brit-orosz kapcsolatokat
Nem lehetséges Nagy-Britannia és Oroszország kétoldalú kapcsolatainak normalizálása, ha Moszkva nem hagy fel felelőtlen, destabilizáló, Nagy-Britanniát és szövetségeseit is fenyegető tevékenységével - közölte pénteken Theresa May brit miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel.