Az áfacsökkentés lendületet adhat a hazai turizmusnak
A magyar turizmus soha nem látott lehetőség előtt áll, új fejezet nyílik 2020. január elsejével, amikor a szálláshelyek 18 százalékos áfája 5 százalékra mérséklődik - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az utazó magazin konferenciáján szerdán Budapesten.
Az első Magyar-Kínai Vízipari Fórum újabb lendületet ad a vízipari vállalatok exportsikereinek
Hét magyar vízipari vállalat vett részt Pekingben a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében zajlott, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 felvezető eseményeként megrendezett első Magyar-Kínai Vízipari Fórumon. A konferencia lehetőséget nyújtott a hazai vízipari vállalatok nemzetközi szerepvállalásának további erősítésére és a vízkezelés területén felgyülemlett magyar szaktudás hasznosítására, amely aktívan hozzájárul a globális vízügyi kihívások kezeléséhez.
Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a V4-ek
Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe - írta szerdai kiadásában a Lidové Noviny című cseh lap jól értesült forrásokra hivatkozva.
Ki kellett üríteni a miskolctapolcai barlangfürdőt
A fertőtlenítő rendszer hibája miatt kiürítették szerdán a miskolctapolcai barlangfürdőt - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Öt klímabarát lépés egy éhezésmentes világért
Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás egyértelművé teszi: a klímaváltozás a szemünk előtt zajlik és az életünkre is hatással van. Ez az egyik fő oka annak is, hogy az éhezés világszerte egyre nagyobb méreteket ölt. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás egyértelművé teszi: a klímaváltozás a szemünk előtt zajlik és az életünkre is hatással van. Ez az egyik fő oka annak is, hogy az éhezés világszerte egyre nagyobb méreteket ölt. A kiszámíthatatlan és kedvezőtlen feltételek mellett nehéz annyit termelni, hogy az egyre nagyobb népességszámú emberiséget jóllakassuk. Aggodalomra azonban nincs ok, még nem késő változtatni.A kiszámíthatatlan és kedvezőtlen feltételek mellett nehéz annyit termelni, hogy az egyre nagyobb népességszámú emberiséget jóllakassuk. Aggodalomra azonban nincs ok, még nem késő változtatni.
Határozott fellépésre és piacvédelemre van szükség az európai acélipar érdekében
A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés mindenben támogatja az Euroferr kezdeményezését az uniós acélpiac hatékonyabb védelmének érdekében. Az európai gyártókat tömörítő érdekvédelmi szövetség a napokban felszólította az Európai Unió illetékes döntéshozóit, hogy lépjenek fel hatékonyabban az uniós acélipar védelmének érdekében.
A Fed döntésére vár a dollár
Az amerikai részvények legutóbbi brutális ralija megtorpant a szerdai kereskedési napon, amihez hozzájárult az is, hogy megállt az amerikai állampapírok hozamcsökkenése. Az amerikai állampapírhozamok már korábban elértek egy lokális mélypontot, és úgy néz ki, hogy itt – legalábbis egy időre – vége a hozamcsökkenésnek, és vége az USDJPY esésének is, amely többé-kevésbé követi a hosszútávú amerikai hozamokat.
Gyengült a forint estére
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.