Idén kétszázezer notebook kerül az iskolákba
Két éve 120 ezer digitális eszköz beszerzése történt meg, tavaly 140 ezer eszközé, az idén pedig 200 ezer notebook kerül a magyar általános és középiskolákba szerte az országban - mondta szerdán a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára Dunaharasztiban.
A Munch által sok élelmiszer megmenthető a kidobástól
Az Auchan az idén tavasszal két magyarországi áruházával csatlakozott a Munch élelmiszermentő rendszerhez, a cég már a jelenlegi napi átlagos csomagszámmal is évi 246 millió forint értékű élelmiszert tudna megmenteni; a csomagszám azonban a következő időszakban várhatóan emelkedni fog, mivel a szolgáltatás mostanra a teljes, 22 áruházból álló hálózatra kiterjed - tájékoztatta az Auchan Magyarország Kft. az MTI-t közleményben szerdán.
Nem változott a befektetési alapokban kezelt vagyon áprilisban
A befektetési alapokban kezelt vagyon 6 milliárd forinttal csökkent, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 15 618 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, a tőkevonzás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként az összvagyon gyakorlatilag nem változott az év negyedik hónapjában - közölte a Bamosz szerdán az MTI-vel.
Nőtt a szlovén GDP az első negyedévben
A szlovén hazai össztermék (GDP) 2,1 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal szerdán. A szezonálisan kiigazított adatok 1,8 százalékos éves növekedést mutatnak, míg az előző negyedévhez képest a GDP változatlan szinten maradt.
Fenntartható megoldások szükségeltetnek a mezőgazdaságban
Magyarország elkötelezett az agrár-digitalizáció mellett, amely elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszertermelésben. Az innováció és a digitalizáció segítségül hívásával csökkenthetjük a termelés kockázatát, miközben növeljük a hatékonyságot és a versenyképességet - jelentette ki a tárca szerdai közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a FAO 34. Európai regionális konferenciáján.
Több millió forintot érő trükk a CSOK Plusznál
Rendkívül jó lehetőség a gyerekvállalást tervező párok számára a CSOK Plusz hitel, hiszen ennek költsége lényegesen alacsonyabb a piaci lakáshitelekénél. Önmagában nem akadály az sem, ha a család korábban már igényelt CSOK támogatást vagy CSOK hitelt, ám a Bankmonitor szakértői szerint ebben az esetben van egy trükk, amin akár több millió forint is múlhat.
Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
Az első negyedéves bevallással elindult az elektronikus áfarendszer (eÁFA), amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a forgalmiadó-kötelezettség elektronikus és pontos teljesítésének támogatására, az adminisztráció csökkentésére, valamint az adózói ügyviteli rendszerek adatigényének kiszolgálására hozott létre. Az új, papírmentes rendszert még folyamatosan fejlesztik a tesztidőszakban. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átfogó edukációs rendezvényt szervez az eÁFA rendszer lehetőségeiről, a bevezetés tapasztalatairól, a felmerült problémákról és várható megoldásukról.
Vegyes forintmozgás reggel
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
50 millió forintért kelt el Keserü Ilona festménye a Virág Judit Galéria aukcióján
A háború utáni és kortárs festészet szinte teljes élvonalát felvonultatta a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója, amelyen az Idézetek Kornissnak (1990) című Keserü Ilona mű 50 millió forintért kelt el. Az árverésen Bak Imre, Rozsda Endre és a hazai aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra lelt.
Mezőgazdasági összeírást kezd a KSH
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdi meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A gazdálkodók május 23-ig online, azt követően pedig – június 15-ig – összeírók segítségével személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információval szolgáljon a hazai és az uniós döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára. A felmérés adatainak segítségével hazánk teljesíti adatszolgáltatási kötelezettségét az Európai Unió felé.
Az ingatlanpiac igazodhat az ipari beruházásokhoz
Jelentősen megnőtt az eladó ingatlanok iránti kereslet az otpotthon.hu ingatlankereső- és hirdetési portál adatai szerint, az év első három hónapjában 40 százalékkal több érdeklődés érkezett egy-egy hirdetésre, mint 2023 első negyedévében. Az első negyedév 2024-ben két vidéki iparváros, Kecskemét és Debrecen, valamint Szeged erősödését mutatja az otpotthon.hu-n található közel 160 ezer ingatlanhirdetés és havi több mint 1 millió oldallátogató adatai alapján.
Idén 800-850 milliárd forint keretre jelenik meg felhívás a vállalkozások számára
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén mintegy 800-850 milliárd forint forrásra jelenik meg felhívás a vállalkozások számára - hangsúlyozta Greinstetter Balázs, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Csökkent az infláció az USA-ban
Áprilisban a várakozásoknak megfelelően éves összevetésben 3,4 százalékra csökkent az infláció az Egyesült Államokban az előző havi 3,5 százalékról a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Bureau of Labor Statistics szerdai jelentése alapján.