Jóból is megárt a sok - azaz mennyi az annyi az egészséges testmozgásból?
Az egészséges testmozgás szerepét rendszeresen hangsúlyozzuk mind a szív-érrendszeri, metabolikus és daganatos betegségek megelőzésében, mind az általános jó közérzet fenntartásában. Azonban sokszor érezhetjük azt, hogy a jelenlegi ajánlások túlságosan nagy kihívást jelentenek az átlagember számára.
Nemzetközi együttműködéssé nőtt egy középiskola zöld kezdeményezése
Nemzetközi, 7 országot érintő együttműködés nőtt ki az Óbudai Szakgimnázium és Szakközépiskola zöld törekvéseiből. Az intézmény rendszeresen küldi diákjait több hónapos külföldi tanulmányutakra az Erasmus+ program segítségével, de a szakmai nívó mellett tavaly már kifejezetten környezetvédelmi szempontokat is érvényesítettek a partnerszállodák kiválasztásánál. A kezdeményezés annyira újszerű és hatékony, hogy egy 2,5 éves, nemzetközi együttműködési program nőtt ki belőle, amiben a résztvevők kifejezetten a magyar példát igyekeznek eltanulni.
Lassult a szerb gazdaság növekedése
A szerb bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százalékkal nőtt az első negyedévben, ami a növekedés lassulását mutatja, tavaly az utolsó negyedévben ugyanis 3,4 százalékkal bővült a szerb gazdaság - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) pénteken.
644 millió euró volt a márciusi exporttöbblet
Márciusban az export euróban számolt értéke 4,9 százalékkal, az importé 5,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten, az exporttöbblet 54 millió euróval csökkent és 644 millió euró volt - jelentette második becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az MNB elhalasztotta az azonnali fizetési rendszer bevezetését
Elhalasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a július elsejére tervezett azonnali fizetési rendszer bevezetését. A jegybank pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.
Több paradicsom és uborka lesz idén
Az idén kisebb termőterületről 5-10 százalékkal több hajtatott paradicsomot és 5 százalékkal több uborkát takaríthatnak be a termelők a fűtött üveg- és fóliaházakban, ugyanakkor paprikából a tavalyi körül alakulhat a termés, káposztából pedig 10-12 százalékos csökkenés várható a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) előrejelzése szerint.
Rövid távra tervez a pénzügyileg tudatosabb generáció
Főként a szüleitől tanult a pénzzel gazdálkodni, öngondoskodási képességét pedig minimum átlagosnak ítéli a 19-30 éves korosztály nagyobb része – derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Indexének adataiból. A családalapítás, a lakásvásárlás és a tartalékképzés csak néhányuk megtakarítási céljai között szerepel, ezek helyett inkább rövid távú pénzügyi célokat tűznek maguk elé a fiatalok.