Hogyan alakul az angolszász országok és Európa jövője az orosz-ukrán háború után?
Az orosz-ukrán háború kitörése számos kihívást gördített Európa elé, illetve akár azt is előidézheti, hogy a már meglévő szövetségek átalakulnak, vagy újak jönnek létre a kontinensen – hangsúlyozta John O’Sullivan. Többek között ezzel a témával is foglalkozik James C. Bennett író és tanácsadó húsz éve megjelent The Anglosphere Challenge: Why the English-Speaking Nations Will Lead the Way in the 21st Century” című könyve, amelyben a szerző azt taglalja, hogyan alakulnak át az országok között fennálló viszonyok, illetve az internet korában alakuló nemzetközi kapcsolatokban miért bírnak a kulturális tényezők döntőbb szereppel, mint a földrajzi elhelyezkedés.
James Bennett felszólalása elején kiemelte: 2022 februárja után véget ért a hidegháború utáni időszak, az erős nemzetközi jogi kereteket, valamint az általános békét kiszorította a poszt-non-proliferáció, vagyis a „kis birodalmak” korszaka.
A szerző szerint az új szövetségek legfőbb alappillérei a nemzetállamok. A jelenlegi helyzetben az Európai Unió azonban ellenségesen lép fel a nemzeti érzelmekkel és a helyi kulturális értékekkel szemben, amely magával vonhatja annak a veszélyét, hogy a nemzeti értékeket centralizált értékek váltják fel. Bennett úgy véli, az újonnan fellépő szövetségeknek elsősorban stratégiai kérdésekre, illetve az elrettentésre kell összpontosítani, a további kompetenciák pedig mind a nemzetállamok hatáskörébe tartoznának.
A NATO és az EU kapcsán a szerző megjegyezte: mivel mindkettő hasznos koordinációs funkciókat lát el, így valószínűleg fennállnak majd a jövőben is. Az EU-nak azonban nem sikerül valóra váltania föderalista ambícióit, ezt pedig jól alátámasztja az orosz-ukrán háborúra adott gyenge válasza, illetve az európai haderő alkalmatlansága is.
Az angolszász országoknak érdeke, hogy Kelet-Közép-Európa továbbra is erős, valamint Brüsszeltől és a nagyobb európai országoktól független maradjon, mivel minden angolszász ország rendelkezik jelentős kelet-közép-európai kisebbséggel és szavazóbázissal. Az országok között fennálló kapcsolatokra szövetségként kell tekinteni.
A poszt-non-proliferáció időszakra visszautalva Bennett megjegyezte, az új korszak nemcsak a fent említett folyamatok, hanem a fellépő nukleáris csere veszélyét is magával vonhatja, amely a nemzeti stratégiák újragondolását teszi szükségessé.
Az elhangzottakra reflektálva Marek Matraszek megjegyezte: az angolszász országok, mint kulturális és földrajzi fogalom 1989-től kezdve vált vonzóvá a kelet-közép-európai lakosságnak. Az elmúlt három-négy évben azonban az országokról alkotott korábbi vélemény megváltozott, amelyet elsősorban az orosz-ukrán háború kitörése, a kínai autokrácia előretörése, valamint az Irán által terjesztett radikális iszlám és fundamentalizmus térnyerése idézett elő. Mindez pedig komoly változást idézett elő az angolszász országok és a többi ország között fennálló viszonyban, illetve az anglo-amerikai viszonyokat illetően az USA stabilitásában is.
“Nem vagyok az európaiság szószólója” – fogalmazott Václav Klaus, a Cseh Köztársaság volt elnöke a fórum második előadójaként. “Ezt a kijelentést már korábban, egy EU-tagállam elnökeként is megtettem. Egy olyan politikusként, aki abban az időben csupán két éve írta alá az EU-tagsági szerződést” - tette hozzá. Klaus beszédében kifejtette, hogy miképp látja az angolszász világ és Európa között jelenleg fennálló feszültséget és a felmerülő problémákat.
A politikus szerint jelenleg a legnagyobb problémát Európa gyengesége okozza, hiszen ezáltal “ismét az angolszász világ uralja a Nyugatot.” Ennek oka főképp a progresszív, liberális ideológia terjedése, amely Václav Klaus szerint minden eddiginél erősebben van jelen például az Egyesült Királyságban. Ez a tény a szakértő szerint azért is aggasztó, mert az ország a Brexit után még inkább az ideológia hatása alá került, “maga London – ahogy jelenleg látjuk – még Brüsszelnél is erősebben képes szabályozni, és az Európai Bizottság nélkül is rendkívül progresszivista tud maradni..
Ezeket az ideológiai alapú és rendkívül aggasztó tendenciákat tovább súlyosbította az orosz-ukrán háború, “hiszen Putyin, bár ez sosem volt célja, egyesítette a Nyugatot” - fogalmazott Václav Klaus. “A háború stratégiai katasztrófává vált Európa számára. Az európai elit ezt nem akarja látni. Európa katonai, politikai és gazdasági gyengesége láthatóbbá vált” - tette hozzá. Véleménye szerint ettől leginkább a kisebb és gyengébb európai államok szenvednek, a megoldásnak mielőbb meg kell születnie.
A fórum harmadik panelje során politikáról, a politikai kultúra szerepéről és annak átalakulásáról beszélgetett Frank Füredi szociológus, író és kommentátor, a University of Kent szociológia emeritus professzora, az MCC Brüsszel ügyvezető igazgatója és Nathan Levine politikai és nemzetközi elemző, a Danube Institute vendégkutatója.
“Ma a »jó kockázat« kifejezés használata a felelőtlenség jele, mert a kockázatot a veszéllyel azonosítják, és ezért ehhez mint megoldandó problémához viszonyulunk. Így a kockázat olyanná válik, amitől elszigeteljük magunkat, ahelyett, hogy a lehetőséget látnánk meg benne” – fogalmazott Frank Füredi. „Szerencsére sokan vannak, akik még mindig hajlandóak kockázatot vállalni, de ők az ellenkultúra, ők mennek szembe az árral, mert a kockázatkerülés eléggé fontossá vált napjainkban” – tette hozzá.
Az angolszász országokban végbemenő kulturális-politikai változásokra a szakértő beszédében így reflektált: “Azt látom, amikor az Egyesült Államokban járok, hogy a kor politikai gondolkodása elszakadt a saját múltjától, és emiatt nem tud igazán a jövőbe tekinteni. Nincsenek meg az intellektuális, morális erőforrásai ahhoz, hogy a jövőbe tekintsen, és ezért csak a jelent tudja megragadni. A politikai berendezkedés nem tesz semmi olyat, ami a jövőbe mutatna.” Füredi szerint a konzervatív értékeket valló közösségeknek tudatosabban kell megszervezniük magukat és a hasonló gondolkodású embereket.
A fogyasztói társadalom számára, a "woke-izmus" tökéletesen ideális, hiszen, ha szétzúzod az emberekre vonatkozó korlátokat és kötöttségeket, és felszabadítod őket a családdal szembeni kötelességek vagy bármilyen morális felelősségre vonhatóság alól, akkor megnyitod az ajtót a korlátlan fogyasztás előtt - fejtette ki véleményt Nathan Levine, a Danube Institute vendégkutatója, aki tudományos munkáiban többnyire a kínai állam működésével foglalkozik. A kutató szerint a nyugati társadalmakban a vezető pozíciókat betöltő csoportok ideológiai alapon kerülnek szembe a többségi társadalommal, mivel utóbbiak többnyire konzervatívabb életmódot folytatnak. A két felszólaló egyetértett abban, hogy a konzervatív, „viktoriánus” erények csak akkor tudnak népszerűbbé válni a „woke”-nál, ha a fiatal generációk rájönnek arra, hogy a jelenlenlegi baloldali gondolkodás nem a konvenciók felrúgásához, hanem egy erős állami, bürokratikus kontrollhoz vezet, ami felszámolja a demokratikus értékeket.
Az Anglosphere Forum záró panelbeszélgetésén meghívott előadóink és kutatóink a publikum kérdéseit vitatták meg John O’Sullivan, intézetünk elnökének moderálásával.
A kérdések elősorban a woke térnyerésére, annak emberi kapcsolatokra gyakorolt hatására, illetve az oktatásban történő terjeszkedésére irányultak. Frank Füredi, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója a témával kapcsolatban megjegyezte: főleg az egyesült államokbeli konzervatívok nem vették komolyan az oktatásban végbe menő változásokat, ezért sem meglepő, hogy a gyerekeket bizonyos szinten befolyásolják az ott tanító pedagógusok nézetei. Füredi szerint fontos, hogy tudassuk a gyerekekkel a család álláspontját, akik ezáltal a későbbiekben már egy önálló alternatívával fognak rendelkezni, mellyel ellensúlyozni tudják az iskolában hallott „woke-tanokat.
A felsőoktatás és a woke kultúra összefüggései kapcsán Nathan Levine rávilágított: társadalmunk túltermelte az intellektuális területen elhelyezkedni kívánó tagjait, ezért is alakult ki egy rendkívül versengő szellemű atmoszféra közöttük. Mindezek fényében két lehetséges forgatókönyvvel kell számolnunk: az ellenfeleink és a verseny különböző stratégiai játékokkal történő kiiktatásával - mely egyébként a manapság elterjedt „eltörléskultúra” alapját is képezi -, valamint új munkák, „menedzseri pozíciók” megalkotásával, mely folyamatban az Egyesült Államok kormánya is nagy szerepet játszott. A megoldás a felsőoktatásba történő jelentkezések szigorúbb szelekciójában rejlik.
„A jelenlegi oktatási körülményeken képtelenség javítani a mostani rendszer összes létező aspektusát figyelembe véve.” – jelentette ki Václav Klaus, Csehország egykori elnöke, aki kifejtette, hogy az Egyesült Államok oktatási rendszerét nem lehet megváltoztatni belülről érkező kezdeményezések útján. Elsősorban az emberek mentalitásán, illetve az országban fennálló rendszeren kell változtatni, hogy kézzel fogható eredményeket érjünk el.
