Hogyan tovább önvezető autók? Új közlekedési kormányzati stratégia Németországban

Az európai járműgyártás élt már meg szebb napokat. Romló üzleti hangulatról, a gazdasági környezet bizonytalanságairól szólnak a hírek, válságról szóló elemzésekkel van tele a sajtó. Ebben a helyzetben milyen irányba halad az autonóm és hálózatba kapcsolt közlekedés? Ezen kérdés kapcsán Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje nyújt tájékoztatást egy friss iparági fejleményről.

Németország 2017 és 2022 között több lépcsőben olyan komplex jogszabályi keretrendszert alkotott, amely megengedi az SAE (Society of Automotive Engineers) besorolása szerinti 4., azaz magas szintű automatizáltsággal rendelkező járművek meghatározott utakon való üzemszerű (tehát már nem tesztelési célú) működtetését. A bázisként szolgáló jogi és engedélyezési háttér tehát adott, azonban a gyakorlati alkalmazás eddig elmaradt a várakozásoktól. Ezen kíván most változtatni a Digitalizációért és Közlekedésért Felelős Szövetségi Minisztérium (Bundesministerium für Digitales und Verkehr), amely néhány napja, december 4-én közzétette az autonóm vezetésről szóló új szövetségi kormányzati stratégiát.

Milyen alapvetések jelentik a kiindulópontot?

A szakértők az elkészített koncepcióval Németország mint innovációs helyszín megerősítése mellett – ahogy fogalmaznak – élettel kívánják megtölteni a jogszabályi keretrendszert kifejezetten az SAE 4. szintre fókuszálva. 

A stratégia középpontjában a közúti közlekedés áll.

A dokumentum szerint az autonóm és hálózatba kapcsolt vezetés alkalmazási területei közül a közeljövőben a helyi közösségi közlekedés, valamint az áruszállítás jelenti majd a kiemelt irányvonalakat. Ezen területekhez képest tehát az egyéni közlekedés jelen fázisban még kevésbé játszik meghatározó szerepet.

Ez az öt fejezetből álló – számos K+F projektet bemutató – szakmai anyag a stratégiai iránymutatásoktól elindulva rögzíti az aktuális kiindulási helyzetet (status quo), majd a célok rögzítését követően összegyűjti a lehetőségeket, illetve kihívásokat, végül pedig meghatározza a cselekvési területeket és az azokon elvégzendő intézkedéseket.

Melyek a stratégia főbb célkitűzései?

Többek között annak elérése, hogy az autonóm vezetés 2026-ig átíveljen a tesztelési fázisból az üzemszerű működésbe. Ezzel összefüggésben pedig lehetővé kell tenni, hogy az autonóm közlekedési szolgáltatások használata a mindennapi élet részévé váljon.

Ambiciózus célként került meghatározásra, hogy Németország 2028-ig létre kívánja hozni a világ legnagyobb összefüggő működési területét, amelyen autonóm járművekkel üzemszerűen lehet közlekedni. További cél az is, hogy az autonóm vezetés 2030-ig a közlekedési rendszer szerves részévé váljon.

Kiemelt célok közé tartoznak az anyagban a következők is: Németország világszinten vezető innovációs és gyártó pozíciójának elérése az autonóm és hálózatba kapcsolt közlekedés területén; az érintett iparági és nem iparági szereplőkkel, valamint a nemzetközi partnerekkel való szoros együttműködés; a mesterséges intelligencia továbbfejlesztése és alkalmazása; végül pedig az autonóm járművek gyártása.

Mely feladatok teljesítése elengedhetetlen a továbblépés érdekében?

A stratégia 5. fejezete számos egymásra épülő elvégzendő feladatot tartalmaz. Az érintett témakörök a következők: 
(1) a jogi keretek továbbfejlesztése; (2) a gazdasági és innovációs helyszín erősítése; (3) az autonóm mobilitási szolgáltatások integrálása a közösségi közlekedésbe; (4) az infrastruktúra és technológia továbbfejlesztése; 
(5) az alkalmazási hajlandóság (azaz a társadalmi elfogadás) támogatása; (6) a kiberbiztonság és az adatvédelem erősítése; (7) a nemzetközi harmonizáció elősegítése; (8) valamennyi érintett fél közötti együttműködés támogatása.

Minden témakör végén összefoglaló táblázat található, amely rögzíti a konkrét teendőket, a feladatokat ellátó szereplőket, valamint a teljesítési határidőket is.

Mit tartalmaz a stratégia a mesterséges intelligenciáról?

A szakmai anyagban a kitűzött célok, továbbá az infrastruktúra és technológia továbbfejlesztése, valamint a kiberbiztonság és az adatvédelem erősítése vonatkozásában kap kulcsszerepet a mesterséges intelligencia (MI). 

A stratégia egyértelműen fogalmaz: enélkül lehetetlen lenne az autonóm járművek működése. Az MI meghatározó szerepet tölt be mind a környezetfelismerő adatfeldolgozási módszerek, mind a döntéshozatalt támogató rendszerek fejlesztésében. Ezen túl a szakmai anyag kiemeli, hogy az MI innovatív módon járul hozzá a kiberbiztonság javításához. Itt azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy az MI ezen a területen célpontként és támadási eszközként is megjelenhet.

Milyen jövőbeli feladatokat generál a jogi keretek továbbfejlesztése?

A nemzeti jogalkotást illetően a stratégia kiemeli, hogy a technológia, valamint az erre épülő felhasználási esetek és üzleti modellek állandó fejlődése miatt a jogi keretrendszert is folyamatosan tovább kell fejleszteni. A kodifikáció során pedig figyelemmel kell lenni a környezet- és klímavédelmi, valamint a közlekedésbiztonsági követelményekre is. További feladat, hogy indokolt esetben az SAE szintek figyelembevételével pontosítani szükséges a járművezetőre vonatkozó magatartási szabályokat. Az elmúlt években megalkotott német jogi rendszer sajátossága az ún. műszaki felügyelői rendszer bevezetése, ami azt jelenti, hogy meghatározott esetekben egy távoli irányítóközpontban ülő személy a baleset elkerülése érdekében, a jármű felől érkező jelzés után ténylegesen át tudja venni az irányítást. Ez indokolttá teszi azt a feladatot, miszerint értékelni szükséges a műszaki ellenőrök szakmai képesítésére vonatkozó követelményeket.

Mivel 2022 óta számos kritika érte a német eljárási rendszert, ezért most olyan engedélyezési folyamat megvalósítását írják elő, amely nem bürokratikus, hanem gyakorlatorientált, rugalmas és egységes. Erre is figyelemmel a tervezhetőség érdekében igyekeznek rövidíteni az ügyintézési határidőket.

Regionális, tehát EU-szinten – különösen a közösségi közlekedés vonatkozásában – meg kell teremteni az autonóm járművek piaci elterjedését szolgáló feltételeket. Ezen túl szükségesek a járműgyártók és a szolgáltatók közötti megfelelő versenyfeltételek, valamint az adatvédelmi szabályok megalkotása. A stratégia hangsúlyozza, hogy az uniós szintű kodifikáció során a német jogszabályok alapulvételét fogják szorgalmazni.

A stratégia globális szinten az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságával (ENSZ-EGB) és annak illetékes munkacsoportjaival való együttműködés fontosságát hangsúlyozza a nemzetközi keretrendszer aktualizálása és a jogharmonizáció érdekében. Mindez a határokon átnyúló közlekedés alapvető feltétele és a nemzetközi szinten harmonizált és megbízható szabályozás kiemelten szükséges a gyártók számára.

Hogyan hat ez az új stratégia az önvezetés jövőjére?

Nyalka Csaba, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje így értékelte ezt a járműipari fejleményt:

"A most publikált németországi szakpolitikai stratégia jellemzője, hogy célokat, konkrét feladatokat, dedikált végrehajtói kört és iránymutatást nyújtó határidőket fektet le. Ki fog derülni, hogy ezt miként értékelik a gyakorlatban az autonóm és hálózatba kapcsolt közlekedés területén működő mérvadó iparági szereplők, illetve milyen tényleges gyorsító ereje lesz ennek a koncepciónak a mindennapi folyamatokra.

Meglátásom szerint ez a közzétett szakmai anyag azt vetíti előre, hogy a műszaki-technológiai tevékenység mellett egyre jelentősebbé válik a jog szerepe. Ennek egyik része a kodifikáció, amelynek során ismét értékelni, illetve szabályozni szükséges a K+F tevékenység eredményeként keletkezett újabb helyzeteket, illetve tényállásokat. Másik fontos terület pedig a jogalkalmazás, amely arra hivatott, hogy dinamikusabbá és gördülékenyebbé tegye az autonóm és hálózatba kapcsolt közlekedéshez kötődő engedélyezési eljárásokat."

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás: